Könyvekről mindenkinek

 A könyv alcíme:A magyarországi írók és a hatalom viszonya a Rákosi- és a Kádár-korszakban Ha lenne ilyen díj vagy verseny, Beke Albert bízvást sikerrel pályázhatna a " Legszigorúbb magyar irodalomtörténész" címre.A behódolt velszi bárdok kora című könyvében kökeményen számon kéri az íróktól az erkölcsi tisztességet, azt, hogy mennyire " feküdtek" le vagy álltak ellen a diktatorikus kommunista hatalomnak. És nekem ezért ez a könyv nagyon tetszik.Bátor, és bátorságra sarkallja az Olvasót is.Hogy válogassa meg, kiket olvas. Ugyanakkor, mivel nekem nagyon tetszett a könyv, éppen ezért fűznék hozzá néhány, többnyire személyes élményből táplálkozó megjegyzést, reflexiót, szempontot, szóval:hozzáfűznivalót. (Kritikának nem nevezném, mint ahogy egyik könyv esetben sem a könyvkritikus vgy irodalmi kritikus szerepében lépek fel.) 1. Volt-e irodalmi életünk az 1945-1989 közötti időszakban? Beke Albert szerint nem. Én nem fogalmaznák ilyen erősen. A szakmai szempontok átitatód

Hamvas Béla általában filozófusként ismert. Hét részből álló, tartalmában monumentális regényét igen bonyolult végigolvasni, ám, ha ráérez az ember a szöveg nyitjára, valódi szórakozássá válik ez a fajta irodalom. A könyv legfőbb tanulsága az, hogy mindannyian képesek vagyunk mássá válni, és sajnos, elég sokszor élünk is ezzel a lehetőséggel. Ám van lehetőségünk arra, hogy felvett, karneváli maszkunktól megszabaduljunk. Hamvas Béla Karneváljával fityiszt mutatott az irodalomkritikusoknak és az irodalomtörténészeknek is. A Karnevált ugyanis nem lehet a hagyományosan megszokott módon értelmezni. Itt nincsenek valódi jellemek ( hiszen minden csak egy maszk, ami eldobható), nincsenek igazi párbeszédek ( hiszen ki tudja, ki beszél éppen kivel), nincs semmi fogódzó, amibe a tudatos értelmező belekapaszkodhatna. Éppen ezért egy újfajta, magyar irodalomban szokatlan olvasási technikát kell bevetni, ez pedig az " elengedett" olvasás. Olyasmi ez, mint amikor ponyvát olvasunk: kikapc