Bejegyzések

Kapu címkéjű bejegyzések megjelenítése

Kapu 2015/5.- Szűz Mária és a béke

A Kapu című, sokak által különféleképpen minősített, manapság divatos szóval: eléggé megosztó, folyóirat 2015. évi 5. számában olvasható a Malachi Martin atyával készült interjú második része. Ebben Martin atya kifejti azon meggyőződését, hogy a Miaszonyunk, azaz Szűz Mária kultusza fog majd békét teremteni keresztények és iszlám vallásúak között. Orbitális butaságot mond ezzel az atya. Miért is? 1. A legtöbb arab azt sem tudja, kicsoda Mária, sőt, azt sem tudja, kicsoda Jézus. A legtöbb arab még a Koránt sem olvasta, csak kivonatos formában. 2. A zsidó és keresztény vallás szent könyvében, a Bibliában sincs Mária-kultusz. Kizárólag Istennek van kultusza, egyetlen Isten van, az ő fia Jézus Krisztus, aki megváltotta az emberiséget kereszthalála által. Máriának a Megváltásban nincs szerepe. Mária Jézus testi értelemben vett anyja, és semmi több. Legalábbis akkor, ha szó szerint vesszük a Biblia szövegét. És miért tennénk másképp?