Könyvekről mindenkinek

Ál-dokumentumregény? Szerelmi történet? Posztmodern magyar história? Lányi András könyve, a Hölgyek titkára, kicsit ez is, az is- de nagyon jó ez a keverék, igazi, ízes magyar irodalom. A történet -amelyről csak levelekből és dokumentumokból értesülünk- szerint Szabó Ágoston, aki az 1849-es világosi fegyverletétel után emigrációba kényszerült, beleszeretett bizonyos Zorica nevű hölgybe. A baj csak az, hogy ez a hölgy a rokona volt. A mainál kissé még prűdebb 19. században ez akkora skandalum volt, hogy csak na- még akkor is szájára vette a társaság, ha egy emigráns hős katonáról volt szó. Csakhogy valami gyanús. A levelekből és dokumentumokból az derül ki, hogy ezzel a szerelemmel valami nem volt rendben. Lányi András úgy vezeti az Olvasót pontról pontra az igazság felé, mint valami nyomozó, aki élete legnagyobb esetét meséli baráti társasgában. Mondom, igazi, veretes- és ami nagyon fontos: nem egypoénos, magyar irodalom. Könyvtárakban, antikváriumokban talán még beszerezhető. Kor

A szovjetek tudtak kémtörténeteket írni. A hidegháború korabeli szovjet-orosz irodalom egyik jellegzetes műfaja volt az, amit az amerikai- és ezáltal az európai-  könyvpiacon csak politikai thrillernek neveznek. Viktor Jegorov könyve, A meghiúsult merénylet, remek példa erre. A második világháború idején járunk. Egy öregedő náci, aki korábban Hitler legbelsőbb köreihez tartozott, megtudja, hogy egyetlen rokona, unokaöccse, a Szovjetunióban él. Méghozzá nem is akárhol:a kaukázusi német kolónia oszlopos tagja. Hans bácsi tehát elhatározza, hogy kimenti rokonát ebből a bolsevista szellemi fertőből... Meghívja unokaöccsét Németországba. Csakhogy nem a valódi rokon utazik, hanem egy szovjet csekista, azaz titkosrendőr. Hosszas bonyodalmak után a fiatalember karriert fut be a náci pártban. Canaris, az elhárítás vezetője is megkedveli. Iránba küldi, azzal a feladattal, hogy szervezzen be ottani tekintélyes személyeket, jól menő kereskedőket a náci pártba. Csakhogy közeledik a teheráni k

Preston és Spezi A firenzei rém című könyvét műfajilag leginkább " bűnügyi dokumentumregény"- nek lehetne nevezni. Valós esetet dolgoz fel, bevallottan a teljesség igénye nélkül, és mindig a karaktert, az élő embert látja a száraz adatok mögött. Az elfogulatlanság viszont nem mindig sikerült, de valahogy, ebben az esetben, ez sem zavaró. Történt, hogy az 1960-as évektől kezdve egy rém garázdálkodott a csodaszép történelmi város, Firenze környékén. Mindig párokat gyilkolt meg, rendkívül szadista módon. A nyomozás eleinte az úgynevezett szardíniai vonalon indult el, de aztán újabb és újabb emberek és elméletek kerültek elő. A rém utáni nyomozás az olasz nyomozószervek csapdájába került, mindenki ezen az ügyön akart dolgozni, és persze, feljebb lépni a ranglétrán. Még az üggyel foglalkozó újságírót, Mario Spezit is meggyanúsították, miszerint ő lenne a sorozatgyilkos. Ezért nem várható elfogulatlanság a szerzőktől. Jómagam is ki lennék akadva, ha sorozatgyilkossággal gyanúsítan