Könyvekről mindenkinek

Ne gondoljon senki semmi rosszra! John Piper pusztán arra utal ezzel a címmel, hogy a protestáns kereszténység az elmúlt évszázadban igencsak elfeledkezett a hit egyik legfontosabb gyümölcséről, az örömről. Piper hedonizmusa tehát nem más, mint az örömmel, vidáman megélt bibliai keresztény hit. A Szenvedélyem, Isten című könyv a keresztény élet minden aspektusában útbaigazít arra nézve, hogyan talájuk fel abban az örömöt. Hogyan lelhetünk örömre a pénzben, anélkül, hogy túlzottan hajszolnánk a meggazdagodást? Hogyan és miért jelent örömöt számunkra a házasság, s miért nem tekinthető nagy áladozatnak a hűség? Hogyan találhat az igaz keresztény hívő örömöt a hitért való szenvedésben, anélkül, hogy vezeklővé, aszketikussá válna? Miért kell folyton dícsérnünk az Urat?  Piper döbbenetes kérdéseket tesz fel, s ezekre a döbbenetes kérdésekre biblai igehelyek alapján ad választ. A Szenvedélyem, Isten című könyvet azoknak a keresztény hívőknek ajánljuk, akik már jó pár éve az Úrban járnak, d

Faludi Ferenc még a nyelvújítás kora előtt élt és alkotott, ez nagyszerű ürügy arra, hogy az "illetékes elvtársak" kivegyék őt az irodalmi kánonból, mondván: a közönség csak nehezen értené meg Faludi költői nyelvét. Csakhogy Faludi Ferenc egy 18. századi igaz, keresztény ember volt, hite műveiben is tükröződik. Kellemetlen lenne tehát a mai liberális kultúrpolitikusoknak egy efféle embert kiemelni... Pedig nagyon magas színvonalú irodalmat művelt. Jó példa erre a Nemes Ember című színdarab( a tárgyilagosság kedvéért tegyük hozzá: átültetésről van szó, angolból került a magyarba, Josef Dorell jezsuita szerzetes műve volt eredetileg) , melyben Faludi a nemességet próbálja arra rávenni, hogy birtokainak kezelése, a fényűző gazdagság ne vonja el figyelmét a legfontosabbtól: Istentől. A színmű központi alakja egy Eusebius nevű jámbor szerzetes, aki Neandert, a városba tévedt idegent oktatja Isten felől, a helyes élet élet és a helyes erkölcsök tárgyában. Legfontosabbnak azt tartj

A könyv alcíme: Hasznosítsuk újra a tegnapot! Boyd és Zimbardo a világ szociálpszichológus-szakmájának meghatározó alakjai. Mindenki ismeri Zimbardo híres börtönkísérletét, melynek során önkéntes őrök szadista tetteket követtek el önkéntes foglyokkal szemben...Az Időparadoxon ennél jóval szelídebb, ám véleményem szerint fontosabb témát taglal: miként tekint az ember az időre? Hogyan dolgozza fel múltbéli sérelmeit, miként őrzi meg a múltban keletkezett szép emlékeit, mennyire törődik saját jövőjével, hedonista vagy fatalista módon tekint-e a jelenre? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel naponta szembesülünk. Éppen ezért azt gondolom, válaszaink is bonyolultabbak annál, mint amelyeket Zimbardo és Boyd felvázol. Az emberek nemcsak egy időperspektívában élnek. Nincs olyan közöttünk, aki a múltra csak pozitívan vagy csak negatívan tekint. Az emberek- Zimbardóék sugallatával ellentétben- képesek arra, hogy tudatosan rendszerezzék múltjukat, elválasszák abban a jót és rosszat, ugyanakkor képe

Napjainkban soha nem látott módon került a politika ill. a társadalmi párbeszéd középpontjába a szabadság kérdése. Mi a szabadság, kinek jár, mennyi jár, és hogyan kell vele élni? Meddig terjednek az emberi jogok? Hol a határ szabadság és szabadosság között? Ezek a kérdések bennünket, a 21. század embereit igencsak foglalkoztatják, s a mainstream médiumokból többnyire sematikus válaszokat kapunk. Vagy liberalizmust, vagy antiliberalizmust. Raymond Aron huszadik századi francia politológus Tanulmány a szabadságjogokról című könyvében ( amely a Berkeley Egyetemen tartott előadássorozat összefoglalója) igyekszik árnyalni a képet. Az első dolog, amit meg kell értenünk, az az, hogy a szabadság nem pusztán politikai szabadság, nem egyszerűsíthető le egyik vagy másik divatos politikai eszmeáramlatra. A szabadság fogalmát senki nem sajátíthatja ki, sem egy nemzet, sem egy hatalom, sem pedig egy magát prófétának tévesztő értelmiségi. Aron főleg Tocqueville és Marx e téren kifejtett munkásság