Bejegyzések

OSZK címkéjű bejegyzések megjelenítése

Németh Mária ( felelős szerk.): Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve, 1970-1971

 Az Országos Széchenyi Könyvtár Magyarország és Köözép-Európa egyik legnagyobb könyvtára, magyar nemzeti könyvtár, ami azt jelenti, hogy a világ minden tájáról gyűjti a magyar nyelven megjelent vagy a magyarokról szóló műveket, és minden magyar nyelvű nyomtatványból, legyen az könyv, újság, plakát vagy DVD, őriz egy példányt. Az évente megjelenő Évkönyvekben pedig rendszeresen közöl könyvtörténeti, könyvtártörténeti, sajtótörténeti, művelődéstörténeti tanulmányokat.  Az 1970-71.év évkönyvének felelős szerkesztője Németh Mária, a szerkesztőbizottság tagjai pedig:Bata Imre,Ferenczy Endréné, Haraszthy Gyula, Soltész Zoltánné, Windisch Éva. A könyvben tanulmányok, emlékezések, beszámolók olvashatók.  Megismerkedünk az 1972-ben elhunyt Dezsényi Bélával, szakmai és emberi portrét kapunk róla, a rendkívül szerény, Franciaországban, Hollandiában és Belgiumban is kutató illetve tanulmányokat folytató könyvtártudósról. Messzemnően azonosulni tudunk filozófiájával, mely szerint az ember legfontos

Pártos Sándor: A kénhévforrások jelentőségéről

 Már a kissé régies írásmódból is következtethetünk arra, hogy itt bizony nem mai könyvről van szó. Pártos Sándor munkája 1898-ban jelent meg, eredetileg a Gyógyászat című orvosi szaklap tanulmányaként, aztán különnyömat is készült belőle, ami a korban az egyik legnagyobb tudományos elismerés volt.  Mai Olvasónak persze nem kell magyarázni, miféle jelentősége van a kéntartalmú gyógyvizeknek ( gyomor- és tüdőbetegségek kezelésére, méregtelenítésre alkalmazzák, de használja a kozmetikai ipar is), a 19.század úri közönsége azonban még vonakodott beleülni egy nagy halom büdös vízbe. Pártos Sándor így hát elővette azt az érvet, ami Magyarországon mindig is hatott: külföldön is így csinálják. Kénkezel a német, kénkezel a francia. Na, ez már aztán érv, Mindenesetre a magyar polgárság hamar megkedvelte a kéntartalmú vizeket, sőt, egy idő után már itták is. És rájöttek, hogy nem is olyan büdös. Turizmus, hajrá! Pártos Sándor különleges könyvét valami exkluzív tartalmakat is nyújtó antikváriumba

Magyar muzeális könyvek egységes adatbázisban-OSZK

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) dolgozik azon, hogy egységes adatbázis készüljön a régi, muzeális értékű magyar könyvekről. Hogyan, milyen alapelvek mentén dolgoznak ezen a könyvtáros és muzeológus szakemberek, valamint természetesen az informatikusok, arról itt tájékozódhat: oszk.hu/hirek/muzealis-konyvkincsek-online Érdemes utánanézni, mert ha ez tényleg megvalósul, akkor nemzetközileg is kiemelkedő színvonalú adatbázis készülhet a régi magyar könyvekről.