Bejegyzések

diák címkéjű bejegyzések megjelenítése

Duba Gyula:Kisebbségi Irodalmi Nagykávéház.Régi és új humoreszkek

 Először is: szeretnék gratulalni Duba Gyulának a 2023.évben elnyert Kossuth-díjáért. Nagyon ideje volt már,hogy megkapja. Duba Gyula a magyar humor igen érdekes vonulatának, az általam egzsztenciális humor- nak nevezett irányzat-nak jeles képviselője. Ezekben a humooreszkekben nem az a lényeg, hogy valami kétsoros poénon halálra röhögjük magunkat, hanem hogy meglássuk egy élethelyzet fonákságait, lehetetlenségét, abszurditását. Duba Gyula irodalmi elődje legalább annyira Karinthy Frigyes,mint Örkény István. Nagyon finom, igényes, irodalmias humoreszkeket olvashatunk a Kisebbségi Irodalmi Nagykávéház című könyvben. Az alábiakban kiemelném ezek közül néhány kedvencemet, remélve, hogy ezzel felkeltem indazok figyelmét, akik szeretik ezt a kevésbé éles, nem provokatív, ugyanakkor nagyon is ironikus, lényeglátó humort.  Felleg Kelemen súg. Van az, hogy attól kapunk segítséget, akitől legkevésbé várnánk- s mint utóbbi kiderül, jól tetük, hogy nem vártuk. Felleg Kelemen számomra több mint eg

Greg McKeown:Lényeglátás. Kevesebbet, de jobbat

 Olyan civilizációban élünk, mely lassan feléli tartalékait, visszafordíthatatlanná tesz bizonyos káros folyamatokat. Közben mi magunk is szépen feléljük magunkat. Túl sokat akarunk, nem hagyunk magunknak elég időt, nem tudunk jól dönteni. ritkán gondolkodunk azon, mit szeretnnk kezdeni az életünkkel.  Greg McKeown könyve ebben a gondolkodásban segít bennünket. Greg szerint a fő probléma az, hogy túl sokat akarunk, és a világ is túl sokat követel tőlünk,ezáltal sérül az ember, sérül a minőség. Hogy mit is gondol a Szerző erről a bonyolult, 21. századi világról, az leginkább a 36-37.oldalon található szövegrészből derül ki. Éppen ezért e könyvajánlóban erről a gondolatsorról szeretnénk írni.  A káros hatások már az iskolában kezdődnek. Greg McKeown szerint be kell fejezni az unos-untalan való gépies ismétléseket,olyan projekteken kell dolgozni, melyek fejlesztik a diákok képességeit. Megfelelő jövőképet kell vetíteni a srácok elé, hogy tisztában legyenek azzal, mit is akarnak kezdeni az

Halász Gábor-Fazekas Ágnes: A tudás keletkezése.Pedagógiai kalandozás három kontinensen

 Halász Gábor és Fazekas Ágnes könyve különleges, talán azt is mondhatom: egyedülálló a hazai pedagógiai szakridalomban. Nemcsakhogy beszámol három kontinens pedagógiai-tanulás- és tanításmódszertani újításairól, hanem teszi mindezt regényes formában,úgy, hogy akár egy elsőéves egyetemi hallgató számára is élvezhető a mű stílusa.Azt szeretném, ha a magyarországi iskolák minél többet átvennének az itt olvasottakból- de nem kritika nélkül, majom módjára máslva, hanem adaptálva a hazai viszonyokhoz. Az alábbi igen rövid könyvajánlóban nincs mód arra, hogy fejezetről fejezetre, valamennyi pedagógiai innovációt végignézzük, inkább csak azokról szólnék egy-két mondatot, melyek megfogtak, megragadtak, s amelyekről, úgy vélem,átültethetőők a magyar valóságba.  1. Ami leginkább megérintette a lelkemet, az a fukusimai példa. A 2011-es természeti és műszaki katasztrófa után rengeteg gyerek maradt árva, félárva, illetve nagyon sok gyermekben hagyott maradandó lelki sebet a tragédia. A japán oktatá

Jókai Mór:A háromszínű kandúr

 Jókai Mórt a kulturális köztudat elsősorban regényíróként tartja számon. Kevesebben tudják,hogy a "nagy mesemondó"kiváló elbeszéléseket,novellákat is írt. Ezekből tett közre kitűnő válogatást a Populart Kiadó Diák-és Házikönyvtár sorozata. Nézzünk meg egy párat ezekből az elbeszélésekből!A Nepean-sziget egy kalandos történet,fűszerezve némi romantikus miszticizmussal,ami rendkívül egyedivé teszi a művet. Ez a sziget afféle száműzetési hely,rettenetes bűnök (pl.apagyilkosság,kannibalizmus) elkövetői kerülnek ide,no meg azok,akiket a kormányzó el akar tüntetni. A szigeten az amúgy sem egészséges lelkületű emberek teljesen elállatiasodnak. Egy este fiatal lányt hoznak ide csónakkal. A lánynak hamar akad pártfogója,de visszanyerheti-e szabadságát az,akitől minden hatalom meg akar szabadulni?Külön ajánlom az Olvasó figyelmébe a dzsungel növényzetének rendkívül alapos,ugyanakkor élettel teli leírását.  Különös,hosszú címe van a következő elbeszélésnek:Hol leszünk két év múlva?avag

Polónyi István-Tímár János: Tudásgyár vagy papírgyár?

A Polónyi-Tímár szerzőpáros könyve 2001-ben jelent meg, de mondanivalója- sajnos- mai napig aktuális. Íme, a A Tudásgyár vagy papírgyár című könyv legfontosabb következtetései: - A mindenkori magyar oktatáspolitika folyamatosan emlegeti a minőségi fejlesztés fontosságát. Ennek ellenére inkább mennyiségi fejlesztés folyik. - Hazánk alapos lemaradásban van az európai országokhoz képest az oktatási költségvetés GDP-arányosságát illetően. - Az általános iskola nem adja meg a megfelelő tudást, a diákok ismeretei nincsenek megalapozva. - Az oktatáspolitikát eluralták a közhelyek. Például: Magyarország lemaradt a felsőoktatás fejlesztése terén.Holott éppen a felsőoktatás jár legközelebb az európai élvonalhoz. Nagyon tanulságosak a könyv végén szereplő táblázatok, diagramok. Például: Az oktatásra fordított költségvetési támogatás a GDP százalékában; Nők aránya a tanári pályán; pedagógusképzésre jelentkezettek száma és a felvettek száma Magyarországon ( kirívóan alacsonyan jelentkeznek

John Woodward: Szuperrovarok

Nem sokat tudunk a rovarokról, pedig tudósok szerint az ízeltlábúak a Föld királyai. Mindenhol ott vannak, a forró trópusoktól a jéghideg Antarktiszig. A zoológusok kb. 100 000 rovarfajt nem is azonosítottak. John Woodward: Szuperrovarok című könyvéből kiderül, hogy a már ismert fajok között is vannak olyanok, melyek teljesen egyedi módon vadásznak, párosodnak, esznek, vagy éppen külsejükkel rínak ki környezetükből. Van, amelyik mérgező folyadékot spriccel ellenségére, úgy tartja távol a riválisokat. Van, amelyik évekig lárvaállapotban él a föld alatt, amikor aztán kibújik, elképesztő zabálásba kezd. Van ,amelyik elképesztően hosszú nyelvével próbál érvényesülni. Van ,amelyik óriás, van, amelyik mikroszkopikus törpe, és mégis nagyon veszélyes. Van, amelyik egy napig él, van, amelyik hosszú évekig. A rovarok- és tágabb értelemben az ízeltlábúak- éppen attól váltak a Föld bolygó legsikeresebb élőlényeivé, hogy rendkívül változatosak, és életformájukat, táplálékszerzésüket tekintve ropp

Bart István: Amerikai-magyar kulturális szótár

Nem értjük az amerikai kultúrát, s erre csak halvány vigasz, hogy ők se értenek bennünket. Bart István könyve, az Amerikai-magyar kulturális szótár, elősegítheti a két nép közeledését, már amennyiben akad egyeten amerikai, aki hajlandó elolvasni... Megtudhatjuk, mely államokat nevezik Dairy Beltnek, mely csapatok szerepelnek a profi baseball-ligában, mi is az a leger-sör, ki volt valójában Rin-tin-tin( kutya volt), mi is az digest, és miért szereti annyira az amerikai kertvárosi középosztály, mi a címe az álarcos hős kalandjait bemutató westernfilm-sorozatnak, mit ünnepelnek Hawaii szigetein a luau alkalmával, miért örvend akkora tekintélynek a Phi Béta Kappa klub, és még sok minden mást az amerikai történelemrő, irodalomról, zenéről, gasztronómiáról, sportról. Valójában ez a könyv olyan magyaroknak készült ( különös tekintettel a diákokra), akik hosszabb ideig szeretnének élni az Amerikai Egyesült Államokban, és nem akarják, hogy ott kint, azok a rettenetes emberek, hülyének nézzék ő