Ágh István:Szabad-e énekelni
Ágh István első kötete,a Szabad-e énekelni (sic!) 1965-ben jelent meg. Újszerűsége abban állt,hogy a könyvben szereplő versek nagy része formailag a népi kultúra jegyében fogant,Ágh Istvántól mégis távol áll és állt a népiség eszményítése,pláne miszticizálása. A költő éppenhogy a magyar falu,a magyar vidék hanyatlását,az urbánus életforma ellentmondásokkal övezett terjeszkedését mutatja be. A Zsúfolt vonatok című versben az elhagyott anyák gyermekei,anyjuk csomagjával,robognak a város felé( talán önlétének meghatározását is elrejtette ebben a versben a költő). Az Emlék,álom című ál-tájleíró versben a tehenek eltűnnek a füstben. Az Utószó című versben a városról hazalátogató férfit penészes ablaktáblák,nyomorukat őrző buta ebek fogadják. A Temető című költeményben a temetőt elhagyja Isten,a maďárfészkekben pedig télen férgek laknak. A Gyógyító című panaszos önvallomásban pedig rozsdás szerszámokról,éhesen nyöszörgő disznókról,elkóborolt fiakról olvadhatunk. Sorolhatnánk a kötetből az