Bejegyzések

2008 címkéjű bejegyzések megjelenítése

James Patterson és Andrew Gross:Bíró és esküdt

 James Patterson és Andrew Gross igazán izgalmas, akciókban bővelkedő bűnügyi regényt alkotott. Sokkal változatosabb,eredetibb a cselekmény, mint a legtöbb amerikai bírósági krimi esetében. Olyan, mintha filmet néznénk:plasztikusan magunk előt látjuk az igazukért küzdő hősöket. Az alábbi könyvajánlóban néhány mondatos spoilert közlök A bíró és esküdt című könyvről. Remélem, ezzel sikeresen felcsigázom a krimirajongó Olvasók érdeklődését.  A fiktív történet valamikor a 2000-es évek elején játszódik, az Amerikai Egyesült Államokban. Cavallo, az országszerte rettegett maffiózó, akit mindenki csak Villanyszerelőként ismer, és számtalan építőpari korrupciós ügy és gyilkosság szárad a lelkén, éppen bujkál, mert az FBI már közel jár hozzá. Nick Pellisante ügynök  és csapata olyan információt kap, miszerint Cavallo egy rokona esküvőjén személyesen is jelen lesz. Ez így is alakul:az öregúr tolókocsiban érkezik, pedig kutya baja sincs. Nick azonosítja a célszemélyt, de akció közben az ügynököket

Martin Amis:Találkozások Háza

 Martin Amis (1949-2023) a kortárs brit irodalom egyik legnagyobb és legismertebb alkotója, idén távozott közülünk. Írásaiban a szatirikus,brit humorral elegyített irónia éppúgy teret kap, mint a lélektani realizmus. Amis írásai reflektálnak korunk problémáira: az elidegenedettségre, a történelmi sebek hordozására, a cél nélküli hedonizmusra, a sikerhajhászásra. Találkozások Háza című regénye- báűr történellmi időhöz és korhoz ötött a cselekmény- bátor tiltakozás minden kor és hely minden diktatúrája ellen, az emberi szabadságért, a boldogsághoz való jogért,egy szabad, elnyomástól mentes, demokratikus társadalomért, világért. Az alábbi könyvajánlóban egy méltatlanul rövid spoilert közlök erről a nagyszerű könyvről- amit, véleményem szerint, mindenkinek el kellene olvasnia.  A történet a sztálini Szovjetunióban játszódik. A nagy zsarnok diktatúrája tombol, a titkosrendőrség hatalmacsúcspontján van, minden polgárról aktát vezetnek, s elég egyetlen rossz vagy félreérthető kijelentés, az i

Oláh András:Érintetlenül

 Oláh András ( 1959-) a kortárs magyar irodalom egyik kiemelkedő alkotója, többek között Ady Endre-, Ratkó József- és Illyés Gyula- díjas. Nagyon termékeny szerző, szinte nincs is olyan irodalmi foyóirat, melyben ne publikált volna. Mind a költészetben, mind a prózában nagyon magas színvonalon alkot. Érintetlenül című verseskötete a 21.századi magyar költészet kiemelkedő alkotása, Ebben a könyvajánlóban feltárjuk, miért is igaz ez az állítás, továbbá néhány versről afféle személyes reflexiókat adok.  Oláh András az intimitások költője. Nem a világ óriási, globális és rettentő dolgai érdeklik, hanem a pici, finom kis apróságok. A kiszolgáltatott, mindenféle sors-szeszélyeknek alávetett személyiség küzdelme, Harca önmagával, harca azokért az intim pillanatokért, amikor kizárhatja a világot. Csakhogy ez a világrendszer olyanná formálta az emberi pszichét, hogy nehéz dolga legyen, amikor kapcsolatot épít vagy ápol. A férfiak és nők nehezen hangolódnak egymásra, nehezen találják meg a közös

Jean-Claude Izzo:Totál káosz

 Jean-Claude Izzo a modern kor sajnálatosan korán elhunyt kiváló francia krimiírója volt. Regényei,történetei a festői szépségű franciaországi városban,Európa és a világ egyik legnagyobb kikötővárosában,Marseille-ben játszódnak. Izzo ismeri a város minden negyedét,kis utcáját, szűk sikátorát,eldugott kávézóját,kocsmáját és alvilágát. A Totál káosz című könyve az izgalmas történet hátterében úgy mutatja be Marseille-t,hogy az olvasónak kedve támad azonnal repülőre ülni és odautazni. A Totál káosz azonban mégsem útikönyv,hanem vérbeli,sokszor eszeveszetten pörgős krimi. Ebben a könyvajánlóban egy rövid spoilert közlök-előrebocsátom,hogy a hihetetlen tehetséggel megáldott író minden mondatában ezerszer annyi dinamika van,mint az enyéimben. A történet tehát a romantikus francia városban,Marseille-ben játszódik,valamikor a 20.század végén,de ugyanúgy történhetne századunkban is. Főhőse Fabio,a negyvenes éveiben járó,kissé már kiábrándult,de azért még jó formában lévő zsaru,aki fiatalabb kor

Elmore Leonard:Glanc

 Elmore Leonard a szórakoztató irodalom madnem minden műfajában alkotott: írt westernt, krimit, thrillert.Nagyon tehetségű író volt,nevezhetnénk az amerikai Rejtő Jenő-nek is. Könyveiben rengeteg humor, irónia, szatíra, társadalomkritika oldja az igen feszült, pörgős történeteket. A Glanc ( a szó jelentése:fény, ragyogás, a magyar nyelvben általában gúnyos, lekezelő értelmben használjuk) Elmore Leonard egyik legjobb könyve. Könyvajánlónkban, szokásunkhoz híven, rövid spoilerrel kívánjuk felkelteni az érdeklődést a regény iránt. Könyvtárakban, antikváriumokban lehet megszerezni a könyvet, lévén utolsó magyar kiadása több, mint tíz éves.  Jöjjön hát a spoiler! A történet a 20.században, annak is legvégén, játszódik az USA-ban és Puerto Rico-n.Vincent, a menő nagyvárosi zsaru, éppen vásárlásból igyekszik autója felé, mikor is megtámadják. Nem akar balhét, mivel kezében van egy drága üveg bor, nem kockáztatná. Csakhogy a bűnöző másképp gondolja:amikor Vincent blöffölni próbál( valami ócska

Yossi Sheffi:A rugalmasság ereje

 A könyv alcíme sokmindent megmagyaráz:Hogyan küzdöttek meg a legsikeresebb vállalatok a váratlannal? Yossi Sheffi könyve, A rugalmasság ereje, azokról a vállalati stratégiákról és taktikai tervekről szól, melyeket a ngyvállalatok alkalmaztak váratlan helyzetek esetén. Milyen váratlan helyzetekről van szó? - A fukusimai természeti katasztrófa( 2011.március), rendkívül erős földrengés illetve azt követő szökőár, majd az atomerőmű katasztrófája. Az adott terület Japán egyik legfejlettebb ipari zónája, számtalan olyan cég működött itt, mely chipkehez való ostyákat, és más, számítástechnikában, autóiparban eleggé fontos alkatrész-csoportokat gyártott. Akadt olyan autóipari cég, melynek egyik termékéből 930 alkatrész készült az érintett régióban. A számtalan emberi tragédián kívül tehát nagyon komoly gazdasági károkat is okozott a fukusimai tragédia. hogyan reagáltak erre a vállalatok? Vagy miképpen érintette az informatikai piacot, amikor Thaiföldön egy áradás közel 1000 gyárban okozott ho

Buvári Márta:Nyelvművelés-elmélet.Értékelvű nyelvművelés

 Napjainkban az igényes anyanyelv-használat,a szép,nyelvtanilag korrekt és helyes írás és beszéd visszaszorulóban van. Rendkívül elterjedt a nyelvtanilag helytelen,szóhasználatában felületes,idegen szavakat rosszul alkalmazó,sokszor trágár,igénytelen stílusú kommunikáció. Ebben a helyzetben szükség van pontos,szakértő nyelvművelésre. Buvári Márta:Nyelvművelés-elmélet. Értékelvű nyelvművelés című könyve nagyon jó bevezetést nyújt ebbe a nagyon komoly,társadalmilag is hasznos tudományos alapú tevékenységbe. Az alábbi ajánlóban néhány rövid megjegyzést szeretnék tenni,a művelt laikus szemével. Buvári azzal a szándékkal írta könyvét,hogy valamiféle egységes,a nyelvészet mint tudomány mindrn iskolája által vállalható állaspontot alakítson ki a nyelvműveléssel kapcsolatban.Szerző nyolcféle definíciót(kóztük a Magyar Értelmező Szótár,az Értelmező Kéziszótár,Rónai-Kerekes,Tolcsvai,Fülei-Szántó által megadott meghatározásokat) közöl arról,mi is a nyelvművelés. Számomra különösen érdekes volt a

Márton László:Amit láttál,amit hallottál

 Márton László könyve jelentősen hozzátesz ahhoz, amit " minőségi magyar irodalom"-nak nevezhetnénk. Az Amit láttál, amit hallottál című könyv telis-tele van kiváló prózával, elbeszélésekkel ( nem novellákkal!), elgondolkodtat, inspirál ( engem például arra inspirált ,hogy nézzem át egyetemista koromból fennmaradt, szekrények mélyén őrzött írásaimat.). Úgy igyekszik újat hozni irodalmunkba, hogy nem jelzi ennek az újat-teremtésnek szándékát. Elbeszéléskötetről igen nehéz spoilert közölni, ezért inkább kiemelnénk ebből az irodalmi aranybányából néhány rudat, és ezekről a kiemelt alkotásokról írnék néhány mondatot.  Az ablakkeret.A könyv nyitó elbeszélése ifjúi és felnőtt életet szembesít egymással- ez a bizonyos " találkozás egy fiatalemberrel" Karinthy-féle problematika 21.századi változata. Dobó Pisti ( az egri hősnek csak névrokona) éppen hazafelé baktat és arra gondol, hogy ő már mindig is Dobó Pisti marad, ő már megreked ennél a dobopistis léthelyzetben. Ekkor t

Somlai Tibor:Tér és idő.Lakásbelsők a két világháború között 1925-1942

 Ha manapság azt a szót halljuk: lakás, valami tízemeletes társaház ötödik emeleti kétszobás " galambdúca", esetleg valami kulturáltabb négyemeletes középosztálybeli, kissé úrhatnámul modern lakóegysége jut eszünkbe. Somlai Tibor könyvéből ( mely egy trilógia 2. kötete) kiderül, hogy a két világháború között Magyarországon egészen mást értettek lakáson, különösen polgári lakáson:egyedi tervezés alapján készült berendezési tárgyakkal otthonossá tett, lakájos és kényelmes Otthont. Kicsit irigykedve gondoltam azokra az arisztokratákra, orvosokra, ügyvéedekre, akinek megadta a sors, hogy- ha csak néhány évtizedre is, hiszen 1945-el az építészetben is új korszak kezdődött Magyarországon- ezekben a lakásokban éljenek.  A 42.oldalon található, Nagybátonyban levő lakás ( ma már természetesen nincs meg) fényképről is szinte kínálja magát. Hihetetlenül kényelmes székek, fotelek, heverő, imponálóan erős szekrények. A masszív és a szép ötvözete. Simán el tudnám képzelni, hogy ilyen lakás

Hannah Rotschild:A Trelawney-ház

 Kitűnő, szórakoztató és egyben elgondolkodtató könyvvel örvendeztette meg Olvasóit Hannah Rotschild. A Trelawney-ház ötvözi magában a legnemesebb szépirodalom ( konkrétabban: családregények) hagyományait a hagyományos angol humorral. Szokatlan és vicces helyzetek,remek karakterformálás jellemzi ezt a szatirikus regényt. Az alábbi könyvajánlóban egy- remélhetőleg izgalmas- spoliert közlünk, hogy ezzel teretmtsünk kedvet az olvasáshoz.  A cselekmény 2007-2008-ban, a globális pénzügyi válság kitörésének előestéjén játszódik.A nemes és messze földön híres Trelawney-ház az összeomlás határán jár. A múlt században még szupergazdagnak számító Trelawney-család egymást követő generációi eltékozolták a vagyont, a sokszobás kastély szó szerint romokban, a plafonról hullik a vakolat, egy kisgyerek majdnem bezuhan egy hirtelen keletkező gödörbe, a falak omlanak, a nyílászárók nem működnek, még júniusban is fűteni kell. A műemlékhivatal nyolcvanezer fontot követel a családtól, de erre persze nincs

Gerlóczi Márton:A Szabadok Testvérisége

 Gerlóczi Márton különleges könyvvel ajándékozta meg Olvasóit. A Szabadok Testvérisége rendkívül sokfelől megközelíthető,sokféleképpen értelmezhető regény. Olvashatom úgy,mint a technicizált,unalmas kockakultúra elleni lázadás irodalmi megörökítését. Olvashatjuk úgy,mint fiataloknak szóló,laza,de intelligens szórakoztató művet(vigyázat:semmiképpen sem ifjúsági regény,legalábbis nem abban az értelemben,ahogy ezt a kifejezést a magyar könyvpiacon és iskolai oktatásban használni szokták). Értelmezhetjük úgy is,mint a Mclean vagy B.Traven nevével fémjelzett,kőkemény kalandregény 21.századi válfaját. De van egy,az eddig felsoroltaknál számomra sokkal izgalmasabb értelmezési séma:egy,az európai romantika óta tropikusnak számító irodalmi karakter,a kalóz,21.századi újradefiniálása. A választást könnyed eleganciával a Kedves Olvasóra bízom. Inkább közlök-tudom,sokak csalódására-egy rövid spoilert,tapasztalatom szerint ez nagyobb kedvet csinál az olvasáshoz,mint megannyi értelmezés és elemzés é

Antal Z. László(szerk.):Klímabarát települések.Elmélet és gyakorlat

 Ennek a kitűnő könyvnek legfőbb mondanivalója az, hogy hány- és hányféleképpen próbálnak az egyes települések úrrá lenni a egyre fenyegetőbb klíma-problémán/válságon/fenyegető katasztrófán, többféle narratíva terjedt el. A Klímabarát települések című könyvben olvasható tanulmányokból, konferencia-előadásokból, közölt dokumentumokból kiderül, hogy minden városnak, községnek más-más problémákkal kell megküzdenie. Van, ahol már felismerték, hogy a gyalogos forgalom növelésében érdekelt vállalkozások jó partnerei lehetnek az önkormányzatoknak, van, ahol ez a felismerés még várat magára. Az észak-angliai Newcastle célul tűzte ki, hogy 2025-ig 50 százalékkal csökkenti a károsnayag-kibocsátást, s jó úton is halad, hogy célját elérje.  Persze, rengeteg olyan gátló tényező akad, mind Magyarországon, mind világszerte, amely akadályozza a településeket a klímapolitika megvalósításában. Szerző nagyszerű érzékkel a fejletlen társadalmi szerkezetet teszi ezek közül az első helyre. Hiszen amely tele

Chantal Coady:Csokoládé

 Ha Magyarországon meghalljuk a "csokoládé" szót, legtöbbbünknek a boltban kapható táblás tömegtermékek, vagy legfeljebb olcsó, szülinapra vásárolt bonbonok jutnak eszébe. Chantal Coady könyve, a Csokoládé, bevezet bennünket a csoki igazi, színvonalas, már-már luxusnak is nevezhető világába.  Megtudhatjuk, hogy már az azték és a maja indiánok is ismerték a csokoládét,potencianövelőnek használták. Amikor aztán az európai hódítók megjelentek Amerikában, ők is hamar felfedezték a különleges ital (sic! mert akkor még ital formájában fogyasztották a csokoládét) gyönyörűségét. A történelemkönyvek kevés szót ejtenek erről, de a csokoládé a 16.századi spanyol kereskedelem egyik legkeresettebb, legfelkapottabb árucikke volt. Coady könyvéből kiderül az is, hogy 17.századi Franciaországban már kétféle csokoládét különböztettek meg: köznépnek valót és nemeseknek valót. A király, természetesen, csak ez utóbbit fogyasztotta.  Aztán eljött a 19.század, a kapitalizmus kora, egyre többen emel

Charles Dickens:Szép remények

 Dickens legjobb könyveiből azt szokhattuk meg, hogy van egy rendkívül szimpatikus, de szegény, kisemmizett figura, akit az élet próbára tesz. De az illető hős ( aki okos, bátor és képes más embereket is megnyerni saját felemelkedése ügyének) legyőzi ezeket az akadályokat, és beemelkedik a viktoriánus középpolgárság nem éppen tökéletes, de azért szép és kényelmes világába. A Szép remények című, a hazánkban alkalmazott világirodalmi kánonban sajnos keveset emlegetett mű némileg más. Dickens ebben a regényben azt vizsgálja, hogyan hat a hirtelen jött siker, a mindennapi életben elért győzelmek sorozata az amúgy vereségekhez, kudarcokhoz szokott személyiségre. A főhős, Pip, ugyanúgy árva, és kitaszított, mint pl. Copperfield Dávid vagy Twist Oliver. Csakhogy Pipnek akad egy ismeretlen jótevője ( személye a regény végéig titok marad és penetránsan izgatja az Olvasó fantáziáját, olyan az egész, mint egy fordított krimi, csak itt éppen nem a gonoszt, hanem a jót keressük), aki kihúzza őt a c

Éltető Andrea:Spanyolország mélyülő válsága

 Éltető Andrea kitűnő tanulmánya a Műhelytanulmányok sorozatban jelent meg,2012.novemberében. Azért érdemes elolvasni a Spanyolország mélyülő válsága c.írást,mert egyes,itt megfogalmazott jelenségek,konkrét intézkedések mind a mai napig hatással vannak nemcsak Spanyolország,de egész Európa gazdasági életére is.  Megismerhetjük mindazokat az általános és specifikus jegyeket,amelyekkel Spanyolország a 2008-as pénzügyi válság előtt rendelkezett:az építőipar felfutása a sok beérkező külföldi illetve a fiatalok magas száma miatt;ezzel összefüggésben hitelpiaci boom a háztartásokban és a magánszektorban;évi 3-4 százalékkal emelkedő GDP;exportorientált gazdaság,ahol a kivitel nagy része EU-s országba irányul. Megtudhatjuk,s sajnos ebben sok ismerős,hazánkra is jellemző elemmel találkozunk,mely területeket sújtotta leginkább a válság. Éltető Andrea,neves külföldi szakértőkre hivatkozva,az adósságállomány növekedését illetve a munkanélküliség növekedését emeli ki. Az adósságállomány folyamatosa

Fülöp Mihály:A befejezetlen béke.A Külügyminiszterek Tanácsa és a magyar békeszerződés(1947)

 Fülöp Mihály könyve a huszadik század történelmének egyik legellentmondásosabb eseménysorozatába,a második világháborút lezáró párizsi békeszerződések világába nyújt betekintést. A befejezetlen béke c.könyv azt vizsgálja,hogyan alakult a Külügyminiszterek Tanácsának szerepe,viszonya az egész békerendszerhez,illetve az abban szereplő egyes államokhoz. Milyen koncepciók rajzolódtak ki ennek az igencsak tekintélyes fórumnak munkatársaiban a háború utáni Európa berendezkedéséről. Megtudhatjuk,miféle hatásköri viták játszottak szerepet a szervezet megalakulásakor. Miért különbözött a Foreign Office és a State Department álláspontja a testület szerepéről?Milyen ellentét támadt a három szövetséges nagyhatalom-USA,Szovjetunió,Nagy-Britannia-között Olaszország kérdésében,s ez hogyan hatott ki a kelet-európai rendezésre,amelyet kezdettől fogva áthatott Sztálin és a nyugati vezetők versengése? Miért akarta Sztálin,hogy ismerjék el a román és bolgár kormányokat,s mi köze ennek a magyar szerződésh

Kiss Dénes:Emberszám

 Kiss Dénes író,költő,a magyar nyelv szenvedélyes kutatója. Emberszám című könyve újszerű szemlélet alapján írt nyelvészeti tanulmányokat,valamint egy 2006-2008.évről szóló naplórészletet tartalmaz.Nem egyesével vesszük sorba a tanulmányokat,inkább megpróbáljuk pontokba szedni Kiss Dénes eredeti nyelvszemléletének alapjait. 1. Volt valaha az emberiségnek egy ősnyelve. Ehhez az ősnyelvhez a mai nyelvek közül a magyar áll legközelebb. 2.A számok előbb keletkeztek,mint az írások,azaz az írott nyelvek. 3. A magyar nyelv alapja a matematikai logika. A nyelv számszemlélete szerint legnagyobb szám az egy,ez osztódik újra és újra (fél lábon áll,tárgyalófelek stb.) 4. A magyar nyelv egységre törekszik,pl. ember szavunkban benne van a férfi és a nő.(Ez utóbbi állítás bizonyítását nem találtam meggyőzőnek).  5. A magyar nyelv rokon az etruszkkal. Itt Kiss Dénes bizonyítása szintén nem meggyőző. Jó olvasni az Emberszám című könyvet. Az itt felsorolt álláspontok nagy részét a mainstream nyelvtudomá

Ted C. Fishman:Kína Zrt.

Alcím: Az új szuperhatalom kihívása Amerika és a világ számára. Azt, hogy Kína gazdasági és katonai szuperhatalom lett, ma már senkinek nem kell magyarázni. De azt, hogy milyen összetevői vannak ennek a szuperhatalmiságnak, illetve hogyan élik meg országuk dinamikus fejlődését a kíínai emberek, arról már kevesebbet tudunk. Ted c. Fishman: Kína Zrt. című könyve ebben igazít el bennünket, európai Olvasók számára teljesen új világot tárva fel. Tényleg a konfuciánus hagyomány az ideológiai mozgatója a növekedésnek? Miért lett Sanghaj a világ legdinamikusabban fejlődő városa? Miért örül munkájának a zokniüzemben dolgozó varrónő, mikor olyan keveset keres? Hogyan kerültek az ősellenségként kezelt Tajvan üzletemberei a kínai gazdaságba? Hogyan élik meg a kínai átlagemberek a világraszóló környezetszennyezést, szmogot- egyáltalán: tényleg olyan rendszeres ott az ilyesmi, ahogyan ezt a média bemutatja? Meddig lehet tartani a töretlen gazdasági növekedést- és mi a véleménye erről az utca embe

Peter Lee: Igazságháborúk

Manipuláció- ha egy szüban össze akarnénk foglalni Peter Lee könyvének tartalmát, ez lenne a legmegfelelőbb, annak ellenére, hogy Szerző az Igazságháborúk című könyvben, talán szándékosan, kerüli a " manipuláció" szót. Peter Lee elmélete szerint korunkban az egyes társadalmi-politikai kérdések kapcsán igazságok csapnak össze, mely gazságokat számtalan politikus, médiaszakember és korrumplódott tudós támogatja. Három példán keresztül mutatja be a könyv az egyes igazságok kialakulását, érvényesítésük módját. Az első a klímaváltozás. Nagyon durva, sokszor gengszerekre emlékeztető módszerekkel harcolnak egymás ellen a klímaváltozás hívei és ellenzői, s ezen módszerek alól sok esetben a klímakutatók sem mentesek. A második téma a 2008-as pénzügyi válság. Nagyon sarkalatos véleményeket fogalmaaztak meg politikusok azzal kapcsolatban, mit is kellene tenni a énzügyi válság ellen. S mivel dollármilliárdokról volt szó, a szembenálló felek nem kímélték egymást. Véleményem szerint a

Rolf Verleger:Israels Irrweg. Ein jüdische Sicht

(Ez most kritika, recenzió, nevezzük, aminek akarjuk) Háát, Háát. Rolf Verleger zsidó ember, ismeri a zsidó hagyományt, Tórát, Talmudot, mindent. Mégis: Izrael-ellenes. Amint azt Israels Irrweg című könyvében kifejti, Izraelnek már a megalakulása is tragédia, mivel háborúval és vérontással járt. Csak azt kérdezhetjük: a Biblia is azt írja, hogy Izrael újjáalakulása, a zsidó nép összegyűjtése nem lesz konfliktusmentes, akkor miért klle azon csodálkozni, hogy 1948-ban háború robbant ki? Verleger szerint a zsidó vallás legfőbb parancsa a szeretet. Szerintem rosszul tudja: véleményem szerint a zsidó Isten kiválasztott népe, ennek a kiválasztottságnak kell engedelmeskednie, melynek része Izrael is. Verleger szerint Izrael óriási tévedése volt, hogy 2008-2009-ben megtámadta a gázai övezetet. Holott a Biblia szerint ez Izrael földje. Tehát Izrael csak azt foglalta el, jogosan, ami az övé .Persze, nem állíthatjuk, hogy az izraeli hadsereg ne követett volna el olykor jogsértéseket. De akkor