Bejegyzések

Magyarország címkéjű bejegyzések megjelenítése

Sándor Iván:Szakadékjátszma

 Sándor Iván a kortárs magyar irodalom veteránja ( remélem, nem sértődik meg ezen a kitételen), már több, mint hatvan kötete jelent meg. Szakadékjátszma című regényének témája maga a fiatalság:milyen volt fiatalnak lenni, iskolába járni, szerelmesnek lenni a Kádár-rendszerben. Szó nincs felszínes nosztalgiáról:pontosan a küzdelmekről, a szürkeség elleni szellemi harcról, az emberi viszonyok bonyolultságáról szól ez a regény. Ha szabad személyes megjegyzést tennem:bennem olyan személyes élmény-húrokat pengetett meg, hogy az szinte csodaszámba megy. Nekem is voltak tanáraim, akik különórákat tartottak, én is hallgattam filozófiát bilológiaszertárban ( Descartes bizonyára nagyon örült), szóval, olyan könyv ez, amely recenzensnek is megdobogtatta a szívét. Lásztra nincs benne semmi izgalom: Sándor Iván ellenáll a kísértésnek, hogy valami feszültségteljes,fordulatos történetben emlékezzék meg Magyarország 20.századi történelméről. Maga a háttér a feszültségteljes,a milliő.   A diákok, a teh

Kondor Vilmos:Második magyar köztársaság

 Kondor Vilmos, a rejtélyes Szerző, megújította a magyar bűnügyi regényírást. Történetei a magyar múltban játszódnak:a huszadik századi történelem egy-egy fontos csomópontján próbálják a hősök elkapni a rosszfiúkat, hol több, hol kevesebb sikerrel.  A második magyar köztársaság című könyv még ezen is csavar egy nagyot. A történelmi háttér ugyanis fiktív, minden másképpen történik Magyarországon, mint ahogy valójában történt. Talán nem árulok el nagy titkot, ha elmondom:Kondornál Magyarország és a közép-európai térség jobban jön ki a huszadik század véres fordulataiból, mint ahogy az a " valóságban" történt. Ez a könyvajánló, benne rövid spoilerrel, bevezet ebbe a Kondor-féle fantasztikus világba, a pozitív történelembe, ami soha nem volt- és azért úgy elgondolkodunk, mi lett volna, ha...bár ezt a fajta elgondolkodást a profi történészek nem szeretik.  A Második magyar köztársaság olvasásakor tehát háromféle valóság rajzolódik ki szemünk előtt: 1. Egy új, sohasem volt történel

Konrád György:A cinkos

 Véleményem szerint A látogató mellett A cinkos lesz az a Konrád-regény, melyet az életmű ismerői maradandó értékű alkotásnak fogadnak el az eléggé terjedelmes Konrád-korpuszból. Van ebben a könyvben valami össz-társadalmi:valamelyik mondatba mindenki bele tud kapaszkodni. Bármilyen társadalmi háttérből származzon is az Olvasó, éljen az ország bármely pontján, ezzel a rendszerkritikával bizonyosan talál közös hullámhosszt. Mert A cinokos kőkemény rendszerkritika- nemcsak a Kádár-rendszeré, hanem azé is, amelyik előtte volt, meg azé is, ami utána lesz. A történelem a maga egyetemességében kerül az Író ítélőszéke elé, és éppenhogy átmegy. Sok a gonoszság, nagy a magány, és kollaboránsok érvényesülnek a különböző politikai rendszerekben. A szakmaiságot meg kiröhögik, arra, a töménytelen könyöklés világában, senkinek nem marad ideje. Sem ereje. Ha alcímet kellene adni ennek a kitűnő könyvnek, talán ezt adnám: A rendellenes működés anatómiája. Mert ebben a könyvben, ebben a Konrád-féle vilá

B.Szabó János:A tatárjárás.A mongol hódítás Magyarországon

 A középkori magyar történelem legnevezetesebb és legtöbbet vitatott eseménysorozata az államalapítás mellett a tatárjárás. B.Szabó János történész könyve remekül összefoglalja a témával kapcsolatos legújabb kutatásokat, azonkívül új távlatokat is nyit az érdeklődők számára, bizonyítva a történettudomány megújulásának végtelen folyamatát. Az alábbi könyvajánlóban nem spoilereznék- nem akarom elvenni a Látogatók kedvét a könyv elolvasásától- inkább csak a könyv fő gondolatait érinteném, azt is csak nagy vonalakban, az elemzés helyett inkább az érdeklődés felkeltésének szándékával. Mindenekelőtt leszögezném: nagyon tetszett ez könyv, főleg az ragadott meg benne, ahogy Szerző feltárja az északi félteke teljes eurázsiai részén történteket. Kínától kezdve a mai Grúzián át egészen Nyugat- Európái kalauzol bennünket A tatárjárás című könyv- hiszen a történelemben minden mindennel összefügg. Az első kérdés, amihez szólni szeretnék: kik a mongolok? Ez többé-kevésbé egyértelmű:egy távol-keleti n

Krasznahorkai László:Megy a világ

 A neves magyar író, Krasznahorkai László, Megy a világ című könyvében legjobb esszéit gyűjtötte össze. A magyar esszéírás legnemesebb hagyományait követi a Szerző, ugyanakkor, ami az irodalmi formát illeti, nem hagyja őt érintetlenül az utóbbi évek sok-sok történelmi és irodalom-értelmezési változása. A mondatok lazább szerkesztésűek, általában egy esszé egy nagy, hosszú, bővített mondat. Újfajta, sok Olvasónak szokatlan próza ez, nemes tartalommal megtöltve. Mert miről is szólnak ezek az esszék? Korunk nagy emberi- és világproblémáiról. Elidegenedésről, a változások szinte követhetetlen gyorsulásáról, a hagyományos kommunikációs formák és csatornák visszaszorulásáról. Krasznahorkai könyve igazi látlelet a mi kis, éppen forrásban lévő 21.sázadunkról. Ebben a rövid könyvajánlóban nem áll módomban részletes elemzést adni minden, a könyvben szereplő alkotásról, s nem szeretnék valami általános összképet sem felvázolni- mert az ilyesmi, akár akarja a recenzens, akár nem, befolyásolja az O

Sebők Miklós és Böcskei Balázs:Itt van Amerika.Az amerikai politika hatása Magyarországon

 Különleges könyv született az amerikai-magyar kapcsolatok témájában.A Sebők Miklós és Böcskei Balázs által szerkesztett Itt van Amerika. Az amerikai politika hatása Magyarországra című kötet arra keresi a választ, hogy az USA közéletének működési mechanizmusai, a háttérben húzódó eszmék, gazdasági motivációk hogyan befolyásoltak a magyar belpolitikát. Nagyon objektív, tudományos jellegű, korrekt művet tarthat kezében az Olvasó. A könyvben olvasható tanulmányokat 34 szerző írta ( ezzel a mű még a Magyarországon megjelent tanulmánykötetek között is a rekorderek közé tartozik), mind olyan ember, akinek a politikáról nemcsak elméleti, de gyakorlati tapasztalata is van. Ebben a könyvajánlóban nem járjuk végig a kötetben tárgyalt össze témát, inkább csak néhány fontos tanulmányt emelnék ki- vállalva ezzel a szubjektivitást és annak minden következéményét.  Megdöbbentő volt számomra Stumpf István:Állampolgári nevelés és a fiatalok demokráciaképe című tanulmánya. Különböző közvéleménykutatási

Farkas Tamás:A holnap autója

Technikatörténészek, valamint gépjárművekkel foglalkozó szakemberek számára lehet érdekes Farkas Tamás kitűnő könyve. A ma Olvasója azt a kérdést teszi fel: milyennek gondolták a jövő autóját, hogyan képzelték el a közlekedés jövőjét a mű megjelenésének idején, azaz 1977-ben? Nagyon vázlatosan az alábbi választ adhatjuk erre, Farkas Tamás könyve nyomán. - Nagyobb hangsúlyt kap a rendszerszemlélet, a gépjármű, mint technikai eszköz, a gépjármű, mint a társadalom része, a sofőr, valamint a közlekedés egésze. Divatos, bár eléggé elcsépelt szóval, A jövő autója című könyv holisztikus szemléletű, ebben eltér a korban megjelent, hasonló témájú könyvektől.  - Farkas Tamás- ha burkoltan is, és főként a záró fejezetekben- megemlíti a Nyugat-Európában ekkoriban divatos tudományágat, a jövőkutatást is. Ezt a tudományt a Kádár-korszakban meglehetősen alábecsülték. Így függ össze a politikai rendszer és technikával, gépjárművekkel foglalkozó könyv. -   Mindenképpen törekedni kell a nagyobb közleked

Majtényi László:Romok ormán

 Majtényi lászló könyvének alcíme:Magyarország legújabb történetei Majtényi László, korábbi adatvédelmi biztos (1995-2001) és köztársasági elnökjelölt, Romok ormán című könyvében összegyűjtötte orábbi rovidprózai írásait, esszéit, melyek az 1970-es évektől a 2010-es évekig tartó hosszú időszakban keletkeztek. A legkülönbözőbb témájú írások között található jogi levezetés, irodalomtörténeti tárgyú munka, megemlékezés, és még sok minden más. Az alábbi könyvajánlóban arról írok, mi is köti össze ezeket a meglepően tág műfaji és stilisztikai skálán mozó írásokat.  Már a könyv címe is igen kifejező:Romok ormán.Értelmezésem szerint a romok a mai Magyarországot jelképezik, az " ormok" pedig azokat a politikai erőket, melyek ebből a romhalmazból kiemelkednek, korántsem feltétlenül megszépítve azt.  Majtényi koncepciója szerint a rendszerváltás Magyarországán megindult egy pozitív, a demokratizálás és piacgazdaság kiépülése irányába ható folyamatrendszer, mely ugyan távoról sem volt h

Krasznahorkai László:Sátántangó

 Jómagam középiskolás koromban olvastam először Krasznahorkai László Sátántangó című regényét ( első kiadása 1985-ben jelent meg), s kissé idegenkedtem: nem nagyon értettem, tizenéves és naiv fejjel, hogy egy író hogyan láthatja ennyire sötéten, pesszimistán a világot. Azóta eltelt néhány év, s megértettem. A Sátántangó című könyv - noha teljesen más gazdasági-társadalmi-szellemi körülmények között keletkezett- mind a mai napig aktuális. Erről szeretnék szólni erről a könyvajánlóban.  A telep, a kocsma, ahol a szereplők mozognak, az bizony nem mást szimbolizál, mint a mai Magyarországot- bár olyan jó lenne azt írni: a kommunizmus Magyarországát.  A telepről mindenki el akar menni, hiszen az elemi létfeltételek hiányoznak, nincs mindenhol áram, az utak sárosak, a kulturális intézményeket,az iskolát tönkretették, csak a kocsma áll, ahol a telep lakói önsajnáltatással teli beszélgetésekel, no meg olcsó italokkal múlatják az időt. Ámde egyre ritkábban előforduló jobb pillanataikban a regén

Háy János:A cégvezető

 Háy János a kortárs magyar irodalom egyik vezető személyisége. A cégveztő című regénye alámerülés a múltba, egy felső középosztálybéli ember sorsán keresztül bemutatván a rendszerváltás-korabeli magyar történelmet. Szokásomtól eltérően most nem spoilerezek, nikább azokat a kérdéseket, gondolatokat és kételyeket gyűjtöttem össze, melyek Háy János könyve olvastával- és a rendszerváltás-korabeli magyar histórián való gondolkodással- felmerültek bennem. Senkit nem akarok lelombozni, de Háy János könyve jó, sok ember talál önmagában és környezetében élő embertársain a regény főhőséhez hasonló kraktervonásokat. Úgyhogy jöjjenek azok a kérdések és problémafelvetések, ha pedig ezen túl vagyok, máis lehet menni könyvesboltba, könyvtárba, antikváriumba, beszerezni ezt a kiváló könyvet.  Szóval, elsőként az jutot eszembe: volt-e Magyarország valaha erkölcsös ország? Hiszne még a 19.századi nagy előreugrás, a dualizmus korának nagy ipari és kereskedelmi fejlődése, urbanizációja is rengeteg korrup

Visky Árpád:Kitelepítés

 Visky Árpád: Kitelepítés című könyve a huszadik századi kommunista diktatúrák okozta szenvedésről szól. A történelem borzalmai, torzított valósága belép egy romániai magyar református lelkész családjának életébe. Ám ugyanakkor megjelenik a műben az emberség, az elnyomott lélek olykori lázadása, gyakori alkalmazkodása. Nem szégyellem bevallani: volt, hogy könnyeztem olvasás közben. Megkönnyeztem a csodát, azt az életerőt, mely a legnehezebb pillanatokban, a legreménytelenebb órákban és a legteljesebb kiszolgáltatottságban is megőrzi emberi valóságát.  A Kitelepítés, mint életrajzi ihletettségű regény, voltaképpen több, egymással összefonódó történet- mint ahogy a történelem is összefonodó történetek kusza halmaza. Egy romániai magyar református lelkészt a kommunista diktatúra koncepciós perben börtönre ítél, s ahogy az ott, abban az abszurd diktatúrában szokás:ilyenkor a családot is kitelepítik. Méghozzá egy " Istentől elhagyott" vidékre, a szúnyogos Duna deltájába, messze mi

Zajácz D.János:Véres Balaton.Gyilkosság az úttörőtáborban

 Zájecz D. János kitűnő könyve a retro-krimi műfajának mesterműve. Az alábbi könyvajánlóban arra teszek kísérletet, hogy leírjam:miért is tetszik nekem ez a könyv. Spoilert, bármiféle cslekmény-összefoglalót nek szeretnék írni, hiszen krimiről van szó, a rejtélyek műfajáról, ahol is az újdonság, mint olyan, hatalmas vonzerővel bír. Az Olvasóra bízom, hogy haladjon együtt ezzel a nagyon izgalmas cselekménnyel. Én csak saját véleményemet, benyomásaimat írom le.  Tehát miért is tartom nagyon jó könyvnek Zájecz D. János alkotását?  1. Nagyon érdekesen bonyolódik a cselekmény. Fordulat és felismerés követi egymást- ahogy a klasszikus görög dráma kapcsán szoktak fogalmazni az irodalomtudósok. Az eltűnt francia kislány hajcsatja, a női holttest kivájt szeme,az akkoriban még jóformán ismeretlen bűnügyi profilozás szerepe, a nevelőintézeti szál, a vadászházban történtek- mind-mind előreviszik a cselekményt és nagyon váratlan megoldások.  2. Kitűnően formáltak a karakterek. Adorján, hősszerelmes

Jókai Mór:Gróf Benyovszky Móric életrajza, saját emlékiratai és útleírásai.Afanázia-Regény

 Jókai Mór nem kétkönyvű író. Azért illik ezt leszögezni, mert sokan csak a Kőszívű ember fiait és Az arany embert ismerik tőle ( vagy azt sem). Jókai több, mint száz regényt írt, ebből szinte mindegyik remekmű- csak sajnos, a magyar irodalmi köztudat (kánon) hajlamos erősen szelektálni. Ebben a könyvajánlóban Jókai egyik legkevésbé ismert ,ugyanakkor legmodernebb írói eszközöket felvonultató művét, a Gróf Benyovszky Móric életrajza....című kötetet ajánljuk szíves figyelmükbe. Rövid spoilert közlünk a műről, ezzel próbálván kedvet csinálni az olvasáshoz.  A bevezetésben, mely nagyon fontos része a regénynek, Jókai részletesen beszámol arról, milyen körülmények között is keletkezett ez a könyv. Nemrégiben ( mármint az 1870-es években) megjelent Benyovszkynak egy angol nyelvű életrajza, s Ráth Mór, a 19.század egyik legismertebb és legbefolyásosabb magyar könyvkiadója kitalálta, hogy írjon Jókai egy hiteles, magyar szempontú történelmi művet messzeföldön ismert hazánkfiáról.Miután az író

Borvendég Zsuzsanna:Az Impexek kora

 Borvendég Zsuzsanna eredeti kutatásokon alapuló könyve a magyar történelem 1956 utáni időszakának, a Kádár-korszaknak, kevésbé ismert aspektusát világítja meg. Olyan eseményekről, történelmi folyamatokról szól ez a könyv, melyekről a kommunista rendszer egyszerű magyar ( és tegyük hozzá:kelet-európai) polgárának sejtelme sem lehetett. Ezek a dolgok a háttérben zajlottak, nem tudósított róluk a híradó, de még a Kossuth Rádió híreiből sem értesülhettünk mindarról, amiről az Impexek kora című könyvben só esik. Ezért is tartom nagyon szimpatikusnak, hogy a Szerző nem elsősorban történészeknek, hanem azoknak az embereknek ajánlja könyvét, akik a Kádár-korszakot megélték, átélték. Legalább utólag megtudjuk, mi mindent hallgatott el az akkori hatalom.  Ebben a könyvajánlóban egy személyes reflexiókon alapuló "kedvcsinálót" szeretnék közölni. Remélem, egyre több emberben támad fel a vágy, hogy megismerje a Kádár-kor igazi arculatát. Személyes történelem ez, bár a legtöbb magyar embe

Kellerwessel Klaus:A 77 fejű herceg éneke

 A kecskeméti születésű Kellerwessel Klaus első kötete éppen olyan, mint amilyennek egy fiatal, tehetséges Szerző első könyvének lennie kell: élvezetes, elgondolkodtató, olykor formabontó, szabadságszerető, értékeiért, véleményéért kiálló. Ha valaki kérdezi tőlem, kit javaslok a fiatal irodalmárok közül elolvasásra, Kellerwessel Klaus mindenképpen a TOP 3-ban szerepel. Számomra szelemi felfrissülést jelentett ez a könyv: ifjúság hangja, ráadásul túlzások nélkül. Néhány észrevételt szeretnék tenni a könyvvel kaocslatban- ezek szubjektív érzetek, megjegyzések, inkább a recenzens személyes élményeit próbálják visszatükrözni, semmint objektív könyvajánlót, pláne spoilert adni.  A világ tele van 77 fejű hercegekkel. Olyan hatalmasokkal, akiknek igazi legitimitásuk nincs: vagy elsők ( inkább másodikok, harmadidkok...) közül az egyenlőbbek, vagy más laternatíva híján kerülnek pozícióba. A világ jelenlegi hatalmasainak többsége nem tujda, honnan ered az ő hatalma, nem tudjam egbecsülni a hatal

Csengery Ervin:Halálos örökségek

 Csengery Ervin:Halálos örökségek című könyve igencsak izgalmas,fordulatos bűnügyi regény. Az amerikai típusú,úgynevezett "realista"krimik közé tartozik:rengeteg akció,valósághű cselekmény,kiváló jellem-és környezetábrázolás. Szokásunkhoz híven,rövid spoilert közlünk erről a regényről.  A Halálos örökségek cselekménye az 1980-as években,Németországban játszódik-bár azt el kell áruljuk,a bonyolult történések háttere egészen az 1956-os magyar forradalomig nyúlik vissza. Hámori doktornő akkor nagyon jelentősnek számító összeget,hétszázezer márkát örökölt Frankfurtban élő nagybátyjuk után. Ki is utazott az akkori NSZK-ba,ahol a reptéren már várta őt egy magát Molnárnak nevező ember. Azt állította,a magyar követségről jött,és segít a doktornőnek elintézni az örökösödési ügyét. Csakhogy ez a Molnár egy bűnbanda embere volt,elrabolták a doktornőt,megkínozták,hogy így szerezzék meg az örökséget. Közeleg a határidő,Hámori doktornőnek hamarosan találkoznia kell az ügyvéddel,de még semm

Márton László:Amit láttál,amit hallottál

 Márton László könyve jelentősen hozzátesz ahhoz, amit " minőségi magyar irodalom"-nak nevezhetnénk. Az Amit láttál, amit hallottál című könyv telis-tele van kiváló prózával, elbeszélésekkel ( nem novellákkal!), elgondolkodtat, inspirál ( engem például arra inspirált ,hogy nézzem át egyetemista koromból fennmaradt, szekrények mélyén őrzött írásaimat.). Úgy igyekszik újat hozni irodalmunkba, hogy nem jelzi ennek az újat-teremtésnek szándékát. Elbeszéléskötetről igen nehéz spoilert közölni, ezért inkább kiemelnénk ebből az irodalmi aranybányából néhány rudat, és ezekről a kiemelt alkotásokról írnék néhány mondatot.  Az ablakkeret.A könyv nyitó elbeszélése ifjúi és felnőtt életet szembesít egymással- ez a bizonyos " találkozás egy fiatalemberrel" Karinthy-féle problematika 21.századi változata. Dobó Pisti ( az egri hősnek csak névrokona) éppen hazafelé baktat és arra gondol, hogy ő már mindig is Dobó Pisti marad, ő már megreked ennél a dobopistis léthelyzetben. Ekkor t

Kun Árpád:Takarító férfi

 Hát, azt azért szögezzük le:takarítani Norvégiában sem egyszerűbb munka, mint Magyarországon, legfeljebb kicsit ( nagyon) többet fizetnek érte...Kun Árpád legújabb könyve,a Takarító férfi,önéletrajzi ihletésű regény,több okból is kiváltotta forrón ügybuzgó érdeklődésemet. Először is:azon, hogy egy férfi takarít, Norvégiában senki nem akad fenn, sőt, a szociális otthonban még örömmel is látták a férfi munkaerőt, legalább lesz, aki emelgesse a beteget.E recenzió-sorok írója is volt szerencsés a takarítói mesterségben gyakorolni magát Magyarországon-szerencsére rövid ideig-, s egyesek ( főképp a középkorú hölgyek korosztályának tagjai) bizony megnézték, egyszer-egyszer szóvá is tették: miféle dolog az, hogy egy pasi takarít? Miért nem egy nőt küldtek? A másik, ennél jóvabb mélyebb és szerteágazó kérdéskör:milyen egy magyarnak Norvégiában? Tényleg anyira más arrafelé az életmód,a kultúra? A válasz- Kun Árpád könyve nyomán- igen. Csak néhány különbség: - az emberek alig vagy egyáltalán nem

Schmidt Attila:Véreskezűek

 Schmidt Attila:Véreskezűek című könyvében olyan bűntényekről olvashatunk,melyek az 1970-80-as években történtek meg,Magyarországon. Különlegessége a könyvnek,hogy a fejezetek végén a Szerző beszélget az elfogott és elítélt bűnözőkkel. Nagyon tanulságos. Spoiler gyanánt idézzünk fel néhány tragikus történetet a könyvből! Rumi Bélával a siralomházban beszélget Schmidt Attila. Az elkövető a lehető legsúlyosabb büntetést kapta,mivel-a bíróság szerint előre megfontolt szándékkal-megölte szeretőjét és annak férjét. Rumi az előre megfontoltságot tagadja. Szerinte Horváthné és a férje támadt rá,amikor randevúra indult.Horváth ráugrott hátulról,ő pedig csak védekezett,féltette az életét. A tanúk és a helyszínen talált bizonyítékok azonban teljesen mást mondanak.A vádhatóság szerint az elítélt akarta megölni a szeretőjét,a férj védte a feleségét,eközben érte a halálos késszúrás.Azután,hogy szemtanú ne maradjon,Rumi megölte a szeretőjét is,harminc késszúrással.Az elítélt szerint a tanúk,azaz a f

Somlai Tibor:Tér és idő.Lakásbelsők a két világháború között 1925-1942

 Ha manapság azt a szót halljuk: lakás, valami tízemeletes társaház ötödik emeleti kétszobás " galambdúca", esetleg valami kulturáltabb négyemeletes középosztálybeli, kissé úrhatnámul modern lakóegysége jut eszünkbe. Somlai Tibor könyvéből ( mely egy trilógia 2. kötete) kiderül, hogy a két világháború között Magyarországon egészen mást értettek lakáson, különösen polgári lakáson:egyedi tervezés alapján készült berendezési tárgyakkal otthonossá tett, lakájos és kényelmes Otthont. Kicsit irigykedve gondoltam azokra az arisztokratákra, orvosokra, ügyvéedekre, akinek megadta a sors, hogy- ha csak néhány évtizedre is, hiszen 1945-el az építészetben is új korszak kezdődött Magyarországon- ezekben a lakásokban éljenek.  A 42.oldalon található, Nagybátonyban levő lakás ( ma már természetesen nincs meg) fényképről is szinte kínálja magát. Hihetetlenül kényelmes székek, fotelek, heverő, imponálóan erős szekrények. A masszív és a szép ötvözete. Simán el tudnám képzelni, hogy ilyen lakás