Könyvekről mindenkinek

 Ez a könyv lényeges és fontos műve a 21.századi magyar tudományosságnak.A holland nyelvű irodalom története a magyarországi néderlandisztika (Hollandiával, a hollandokkal foglalkozó interdiszciplináris társadalomtudomány) eddigi legátfogoóbb produktuma. A Szerkesztőkön kívül 25 szerző rövid tanulmányait, áttekintéseit tartalmazza. Nemcsak a szűken vett irodalomtudomány, irodalomtörténet kérdéseire tér ki e könyv, hanem átfogó képet ad a vizsgált táj és nép nyelvéről, kultúrájáról, történelméről is.  Megtudhatjuk, miért is jelent földrajzi-történelmi-nyelvészeti problémát a " holland" szó, és miért utasítják vissza Hollandiában sokan még ma is, ha hollandnak nevezik őket. Képet kapunk arról, mi a különbség és mi az átfedés, egyezés, a Flandria, flamand, holland, Zeeland, fríz és egyéb, sok magyar Olvasó számára inkább afféle " európai egzotikum"-nak számító szavak, kifejezések között. Megismerjük a flamand/óholland nyelvű irodalom kezdeteit, a sok változatban létező

Divatos dolog ma az irodalomtudományban és úgy általában: az esztétikában, olvasatokról, értelmezésekről beszélni. Grecsó Krisztián:Vera című kitűnő könyvének- véleményem szerint- kétfajta olvasata lehetséges. Mindkét olvasat teljes mértékben lefedi a mű jelentéseit, éppen ettől válik izgalmassá, egyedivé ez az irodalmi élmény. Ha tehát ajánljuk ezt a regényt, úgy ajánljuk, hogy hozzátesszük:kétszer kell elolvasni a Verát. Egyszer az egyik, másszor a másik olvasat szerint.  Az első olvasatot/értelmezést úgy is nevezhetnénk: lélektani realista. Eszerint az olvasat szerint a történet tényleg az 1980-as években játszódik, Vera, Sári, Langaléta, Jozef és többiek tényleg szegedi általános iskolások, méghozzá az alsó-felső tagozat határán. Vera, Sári és Jozef szerelmi háromszöge tényleg diákszerelem, amelyben szerintem mindannyiunknak volt része, a tanítónéni tényleg szereti hivatását, anya és apa pedig valóban nem más, mint két, gyermeke váratlan viselkedésétől- finoman szólva is- zavarbajö

 A kritikatörténet mára az irodalomtudomány egyik ága lett. Korompay H.János egy sorsdöntő időszak, az 1840-es évek irodalomkritikai gondolkodását tekinti át.  E könyvből megismerhetjük a szépirodalom intézményesítőjének, Toldy Ferenccnek e téren kifejtett munkásságát. Képet kapunk a rendkívül sokoldalú Pulszky Ferenc műbírálati munkásságáról, és igencsak előremutató ízléséről.  Az átlag magyar olvasó talán kevésbé ismeri Henszlmann Imre nevét, pedig az 1840-es évek magyarországi esztétikájának egyik kulcsfigurájáról beszélünk, aki német és francia alapokon megalkotta saját rendszerét. Konzervatívabb kritikusok, pl. Bajza, nem igazán értett egyet Henszlmann elképzelésével, de ebből az egyet nem értésből igen termékeny, máig élvezetes folyóirat-vita kerekedett.  Erdélyi János munkássága ráirányította a figyelmet a magyar kultúra egyik kevésbé ismert területére, a népköltészetre. Erdélyi nélkül nincs Petőfi- még ha Korompay könyvében ezt így konkrétan kimondva nem is olvashatjuk- mert ah

Bibliai hermeneutikával foglalkozni rendkívül hálátlan feladat. Kitűnik ez Ulrich H. j. Körtner könyvéből is, mely másról sem szól, csak nézőpontok és alapfogalmak tisztázásáról. Ahhoz azonban, hogy egyáltalán vegyük magunknak a bátorságot, és nekilássunk ennek a nagyon alapos tisztázásnak, alapos ismeretekkel kell rendelkeznünk Bibliáról, teológiáról, filozófiáról és természetesen társadalomtudományokból. Mert az, hogy miért némult el az egyház, miért nem találja meg  a közös hangot a 21. század valóságával, először érzékelni kell ezt a némaságot. Meg kell hallani a kényszeredett csendet. Ulrich H. J. Körtner meghallja, sok más egyházfival ellentétben. Mert nemcsak azt kell ám nézni, hogy eljárnak-e a hívek az istentiszteletre, hanem azt is, hogy az egyház, a bibliaértelmezés nyelve érthető, vonzó és követhető-e a mai hívő számára. Körtner egyértelmű választ a a kérdésekre: nem. Hogy aztán miért nem, annak sokféle magyarázata lehet, például a felvilágosodással beköszöntő kicsinyes m

Újraolvasásnak hívja az irodalomtudomány azt a folyamatot, mikor is egy addig ismert irodalmi művet vagy bármilyen könyvet új szemmel, addig nem vizsgált szempontok szerint olvasunk és értelmezünk újra. Gyakorlatilag minden kötelező olvasmányra ráférne egy kis újraolvasás, én Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger című könyvét választottam. Szépen leültem a fotőjbe, egy kis étcsoki mellett újragyönyörködtem magam a művön, na és persze a szöveg Ottlik Géza-féle elképesztően ottlikos fordításán. Mi lehetne az a szempont, melynek alapján még nem olvasták és elemezték a tudós literátorok ezt a művet? Szerintem ez: Santiago és a baseball. Az Öreg halász és tenger hemzseg a szimbólumoktól. Szimbólum a tenger, a hal, a mindenféle cápa, a hajóra repülő kismadár. Jelképesek Havanna fényei, a halász begörcsölt keze, a cápák szájából áradó bűz, a fiú szeretete, sírása, mind-mind a modern ember keserves, olykor gyönyörű létküzdelmeit szimbolizálják. Ugyanilyen szimbólum a baseball is. Sa