Könyvekről mindenkinek

 Mezei András ( 1930-2008) a huszadik századi magyar irodalom egyik legkülönlegesebb alakja. Azt szeretném, ha munkássága nem merülne feledésbe, időről időre ezért ajánljuk egy-egy könyvét, melyek többsége már csak antikváriumokban beszerezhető.  Az író álnevei a magyar történelmet írja le és értelmezi, egy gyerek majd egy fiatalember szemével, aki benne élt az események sodrában. Ez a történelem az írói alterego számára annyira feldolgozhatatlan és elviselhetetlen volt, hogy a gyermek ábrándozásba menekült. Végül aztán az ábárndok összefolytak a valósággal, szinte mesévé alakultak, így születtek meg ezek a történetek, melyeknek nincs címe- érzékelteti ezzel Mezei András a folytonosságot- van viszont mottója. Hogy tudjuk, mire számítsunk.  Az első történet még a Horthy-korszakban, azon belül is valamikor az 1930-as évek közepén játszódik. Az elbeszélő óvodáskorú gyerek, akinek családja bomlófélben van. Zenész apuka belemerül a kocsmázásba, minden pénzt eliszik, még a gyerek által jákék

Az azért érdekes, hogy a magyar könyvpiacon egyszerre jelenik meg egy könyv- egy magyarított és egy eredeti kiadásban. A magyarított verzióban Charlie Karcsiként szerepel- pont úgy, mint anno a halhatatlan Jules Verne idejében. Aki, ugyebár, Verne Gyula lett. Roald Dahlt nehéz magyarosítani, ( legfeljebb Ronaldnak), úgyhogy átültetjük a hőst. Amúgy a Charlie és a nagy üveglift, igazán szórakoztató gyermekkönyv, inkább alsósoknak, mint felsősöknek való, s ha hasonlítani kell valamihez, hát leginkább a Mézga Aladár űrutazásai kínálkozik analógiául. Van a Vonka-féle csokoládégyár, annak van egy üvegliftje és egyszer csak ez a remek kis felvonó önállósítja magát, Föld körüli pályára téved, és különböző kalandokon mennek keresztül az utasok, akik természetesen gyerekek. Az említett kalandok szolidak, nem véresek, nyugodtan lehet őket gyerek kezébe adni, nem lesznek tőle rossz álmai. Sőt: inkább elkalandozik a képzelet azokba a titokzatos messzeségekbe, ahol még csak kevés ember járt. Edd