Bejegyzések

Mao Ce-tung címkéjű bejegyzések megjelenítése

Jordán Gyula-Tálas Barna:Kína a modernizáció útján a XIX-XX.században

Kína történelme tragédiák történelme. Jordán Gyula és Tálas Barna kitűnő könyvéből kiderül, hogy amikor a mindenkori kínai vezetés érezte, hogy lépnie kell, akkor rosszul lépett, s ennek a rossz lépésnek emberszázezrek élete volt az ára. Mert amikor a XIX.század közepén a nyugat-európai hatalmak megkezdték lassú behatolásukat Kínába, az ópimkereskedelem azonnal megélénkült. Ráadásul sikerült szétverni a tradicionális kínai közösségeket is. Amikor Kang Ju-vej memorandumokat írt a császárnak, az intézményes átalakítás már nem volt elegendő: az anyagi alapstruktúrákat, a gazdaságot és társadalmat kellett modernizálni. Szun kínai forradalmának győzelme azonban beletorkollt a nankingi évtized polgárbáhorúiba- a városi lakosság számára némi remény, a falusiak számára mérhtetelen nyomor. A Kuomintang hivatalnokai a világ egyik legkorruptabb állami intézményrendszerét építették ki. Mao és a kínai kommunisták pedig olyan megalomán kísérletekbe fogtak, mint a nagy ugrás, az azt követő kiigazí

Hahner Péter:13 diktátor

A könyv alcíme: Fejezetek a forradalmak történetéből Hahner Péter történész 13 diktátor című könyvében arra vállalkozott, hogy átteknitse a világtörténelem legvéresebb- éppen ezért: legismertebb- diktátorainak politikai pályafutását, egyben megvilágítsa személyiségük sötét oldalát/oldalait. A kitűnő könyv előszavában Hahner alapkoncepcióját elemzi:mindig forradalmak vagy éppenséggel zavaros történelmi szituációk "termelik ki" a véreskezű zsarnokokat. Hahner Péter részletesen elemzi: Oliver Cromwell George Washington ( bizony, ő sem vetette meg az egyeduralmat!) Maximilien Robespierre Bonaparte Napoleon Simón Bolivar ( nálunk kevésbé ismert, ő a 19 .századi latin -amerikai függetlenség háborúk vezetője) Giuseppe Garibaldi (meglepő, de ő sem volt mentes bizonyos zsarnoki vonásoktól) Auguste Blanqui (az anarchizmus atyjának is nevezik) Vlagyimir Iljics Lenin Joszif visszarionovics Sztálin Adolf Hitler Mao Ce-tung Che Guevara politikáját. Mindegyikük életét saját

Várnai László: A maoisták útja

Várnai László könyvében Mao Ce-tung pályafutásán keresztül, elbeszéli Kína 20.századi történelmét, a Kuomintang-KKP korszaktól kezdve a Nagy Ugráson át a Kulturális Forradalomig. Az a tragédia az egészben, hogy az egész egy tragédia. Maonak gyakorlatilag egyetlen társadalom-jobbító kísérlete sem sikerült, a Maoisták útja voltaképpen a gazdasági, történelmi és politikai zsákutca. Várnai László könyve nagyon alaposan, szinte mondatról mondatra, elítéli Mao Ce-tungot. Hatalomvágyó, önkényeskedő, gyilkos, utópisztikus, antimarxista, szovjetellenes. Csakhogy Szerzőnk a hangsúlyt erősen az utóbbi kettőre helyezi. Várnai szerint nem azért gazember Mao, mert kivégeztetett több millió embert, hanem azért mert letért a marxista-leninista útról és ellentmondott a Komintern tanácsainak, az azóta élő legendává nemesült bolgár Dimitrov elvtárssal pedig kétszínűen viselkedett. Nem azért volt rossz dolog a kulturális forradalom, mert sok ember belehalt, hanem azért, mert akadályozta a szocialista t