Bejegyzések

paródia címkéjű bejegyzések megjelenítése

Cserna-Szabó András:Fél négy/Fél hét/Félelem és reszketés Nagyhályogon

 Szóval, miért is tetszik nekem Cserna-Szabó András:Fél négy/fél hét/ Félelem és reszketés Nagyhályogon című könyve? Leírnék itt néhány okot, elemzési szempontot, ha úgy tetszik, de az igazi ok az, hogy nagyon jót szórakoztam rajta. Ez persze önmagában kevés mert a Kedves Látogató esetleg megtalálná kérdezni azt, hogy jó, jó, de miért szórakoztál olyan jót rajta, ember? Leginkább erre lennék kíváncsi!  Hát, ha már ennyire kíváncsi, ami nehezen érthető,felelném, akkor az alábbi szebbbnél szebb, kívánatosabbnál kívánatosabb okokat, szempontokat sorolnám fel: 1. Címet adni tudni kell. Cserna-Szabó, no meg, gondolom, a Szerkesztő, igencsak magas, mondhatnám:művészi szintre fejlesztették a címadást, mint az irodalmi projektek fontos részműveletét. Néhány gyöngyszem a sokból:A megfejthetetlen Csepregi-vetületek; A 78-as Moszkvics;A legnagyobb szentesi barokk metafizikus költő; Felsőpárti Pandász és hasonlók. És feledjük magának a könyvnek a címét, mely akkor magára vonja a figyelmet, ha az i

Alföldi Imre:Minden lében két kan áll

 Az 1980-as években fellendült a magyar bűnügyi regényírás. Egészen különleges műfajú könyvek is megjelentek a boltokban. Alföldi Imre: minden lében két kan áll című könyve paródia, mégpedig a Roger Moore és Tony Curtis főszereplésével hazánkban is bemutatott Minden lében két kanál című filmsorozat irodalmi paródiája- de nevezhetnénk adaptációnak is. Az alábbiakban közölt spoilerrel szeretnénk kedvet csinálni az olvasáshoz, nem lefeledve, hogy krimiről van szó, nem áll szándékunban a gyilkos személyét elárulni.  Bihari Bence, a kisváros közepes tehetségű, pitiáner sztrikal foglalkozó újságírója megromlott házasságban él. Ez főképp annak köszönhető, hogy felesége, aki az évek során egyre kövérebb és házsártosabb lett, a vasárnapi fociemccsek idejére mindig kitalál valami családi programot. Ezen a hétvégén például tavaszi nagytakarítást kellene csinálni. Bihari úr fellázad, s fiatalabb szeretőjénél keres testi-lelki felüdülést. Éppen túl vannak egy forró szeretkezsen, amikor kiabálást ha

Bödőcs Tibor:Addig se iszik

 Hogyan is lehetne egy humortól szétdurranó könyvet szépen, objektíven, irodalmilag, esztétikailag, marketing felől közelítve- ajánlani? Reklámozni, kedvet csinálni hozzá, hogy azt ne mondjam, hirdetni? Sehogy. Inkább öszegyűjtöttem azokat az értékes, magasröptű gondolatokat, melyek a könyv olvasása során bennem megfogalmazódtak. hogy elkerüljem a valamely eredeti gondolatom iránti részrehajlás vádját, hogy ne vádolhasson azzal a többi gondolat, hogy valamelyiküket igazságtalanul előtérbe helyezem a többiek rovására, ezért ezen gondolatokat ábécérendben közlöm. Ez ront ugyan valamit az olvasás, mint mindennapi sporttevékenység élvezetén, viszont áttekinthetőbbé teszi a szöveget, s ennél, ugyebár nincs is fontosabb ebben a mai, áttekinthetetlen, összevissza értékektől és értéktelenségektől hemzsegő korban, ami majd egy másik könyvajánló témája lesz.  Jöjjenek tehát a Bödőcs-könyv olvasása közben felmerült gondolatok, a kezdőbetű szerinti ábécérendben!  - Ez a Bödőcs! Úúú, hogy érzi ez a

Viktor Pelevin:Apolló Batman

 Viktor Pelevin a mai orosz irodalom egyik fenegyereke, sokan tartják a világ legjobb kortárs prózaírójának is. Műveiben az emberiség múltjának és jelenének re-mitizálására törekszik, új narratívákat és paradigmákat alkalmaz. Ugyanakkor távol áll tőle a posztmodernre jellemző dekonstrukció és minden olyan irodalmi művelet, irányzat, amely nehezíti az olvasást. Itt történet épül, nem is akármilyen! A marcipán a torta tetején pedig:humor, a legmagasabb szinten.  Az Apolló Batman című könyv cselekménye a vámpírvilágban játszódik. A főhős Ráma, az elbeszélő, egyes szám első személyben. Rövid bevezető után- melyben megismerhetjük a vámpír-lét kereteit kijelölő fontosabb fogalmakat- egy különös szertartáson találjuk magunkat ( Pelevin sokszor figurázza ki regényeiben a szertartásokat, a túlzott ünnepélyesség terhét hordozó vircsaftokat.). Istár istennő ugyanis hosszú idő után megelevenedik, ennek tiszteletére nagy ünnepséget rendeznek. Egy egész busznyi színész, bohóc gyűlik össze a jelenlev

Rejtő Jenő:A Nevada szelleme

 Egyik jó ismerősöm szóvá tette,hogy kónyvajánló oldalunkról szinte teljes egészében hiányzik a magyar szórakoztató irodalom halhatatlan legendája,Rejtő Jenő. Hát,mi tagadás,igaza volt ennek a jó ismerősnek,úgyhogy igyekszünk pótolni a mulasztást. Kezdjük mindjárt egy olyan könyvvel,amit a magyar olvasóközönség nagy része még nem ismer. Rejtő Jenő Gibson Lavery álnéven jelentette meg A Nevada szelleme című western-regényét,amely valójában inkább western-paródia. Hogy miért mondhatjuk ezt?Az alábbi okokból: 1. Olyan szereplők tünedeznek fel a regény lapjain,akik "tisztességes"western-könyvekben labdába sem rúghatnának. Kiemelkedik közülük egy porszívóügynök,ami azért furcsa,mert a 19.századi Vadnyugaton még nem használtak elektromos porszívót,lévén,hogy nem ismerték az elektromos áramot sem. Ez rejtői humor.  2. Míg a hagyományos westernekben a főhős cowboy erős,bátor,rettenthetetlen és az igazság bajnoka,addig A Nevada szellemének főhőssé avanzsált cowboya,Tom Patkins,nemcsak

Reményi József Tamás-Tarján Tamás: Susztermatt

Hú, de kegyetlen műfaj a humor! A humorista ( jelen esetben a két Szerző) dolgozik a művön, csiszolgatja, így juó, úgy nem jó, akkor meg így lesz jó, sokszor ez megy hónapokig- a közönség ( jelen esetben az Olvasóközönség) pedig nem röhög. Azaz: a poén nem jött be, a humor-munkálkodás teljesen felesleges volt. Szerencsére a Reményi-Tarján szerzőpáros csak ritkán járt így. Pedig nehéz dologra vállalkoztak: susztermatt című könyvükben irodalmi paródiákat írtak, egyenest a la Karinthy, sőt, Karinthy is le vagyon parodizálva, nem is rosszul. Készítettem egy könyv-toplistát a Susztermatt legjobb alkotásairól. Íme! 1. Nádas Péter: Türemkedés. Opera mizéria, vég nélkül. 2. Hankiss Elemér: Kettős tengely. Egy líraelmélet körvonalai. 3. Térey János: A kisközért kifosztása 4. Bohumil Hrabal: Hordószonáta 5. Várady Szabolcs: Napesti anapest 6. Weöres Sándor: Sinóros mese 7.Utassy József: Zuhintó8.Mándy Iván: A placc 9. Parti Nagy Lajos: Se dobok, se hajítok 10. Szabó Magda: Családi a

Bogáti Péter: A linkostowni csapda

Megy a veszekedés sok családban, hogy olvassanak a gyerekek, és ha már olvasnak, akkor mit...Bogáti Péter: A linkostowni csapda című könyvét bármelyik 10-14 éves kezébe veheti. Hogy műfajilag hogyan is lehetne kategorizálni? Western-paródia, ifjúsági regény, krimi, társadalmi szatíra- végtelenül sokoldalú könyv, sokféleképp és sokféle alapállásból lehet olvasni, én azt ajánlom, hogy egyszerű szórakozásként kezdjük, aztán majd jönnek a mélyebb rétegek... Hogy a cselekményről is essen némi szó: egy gombügynök elvetődik Linkostownba, egy álmos, poros, gengszterektől és rendőr-gengszterektől leuralt vadnyugati városba. Itt összeakad a kémiatanárból lett kocsmárossal, aki elmeséli neki, hogy próbálták becsületessé tenni az alapvetően teljesen becstelen és korrupt Linkostown várost. Az esetleges áthallásokról csak annyit:Bogáti Péter ezt a könyvet még a java Kádár-korszakban írta. Ma már nehezen beszerezhető, inkább csak antikváriumok kínálatában fordul elő, de érdemes rászánni azt a pár