Bejegyzések

Kemény István címkéjű bejegyzések megjelenítése

Kemény István:Hideg.Versek (1996-2001)

 Volt a magyar történelemnek egy korszaka, melyben minden tett és mondat és vers olyan forrónak, néha lelkesítőnek, vagy legalábbis biztonságosan langyosnak tűnt:ez volt a több, mint harminc éven át tartó Kádár-korszak.Aztán ennek a történelem véget vetett, de valahogy a dolgok nem akartak langyosak maradni. Egyesek - magukat önmaguk gyártotta mondákon, mítoszokon agymosva- szörnyekké fúvódtak és ordítani kezdtek, mások kiszálltak a játékból, s voltak helyek, ahol látszólag minden maradt a régiben, csak épppen kihűlt ( Keresztény és közép).A Hideg című könyv erről a korszakról, a világszintű váltásról, a semmi-nem-olyan-mint-amilyennek gondoltuk- korszakról szól. És az egyénben végbemenő paradigmaváltásról. Kemény István kiválóan ábrázol, gondol, kibont, elhallgat, játszik ( igen, ilyen is van), mindig, amit kell. Ez a könyv, a Hideg című versgyűjtemény, lelki-szellemi ajándék, tőle, mindannyiunknak.  A bzonytalanság lett a norma. Az első versciklus címe.Igen, nem,talán. Csak az Igen-t

Kemény István:A koboldkórus

A modern költészet ritkán élményszerű. Azért mondom ezt, mert azt tapasztalom, hogy sok modern költő mellőzi mindazokat az eszközöket, melyeken az átlagos műveletlenségű magyar ember iskolázódott. Nincs rím, már metaforák sem nagyon, van viszont intellektuális erőlködés, az elme araánytalan túlterhelése. Az élvezet odalesz. Kemény István:A koboldkórus című köete nem ilyen. Nagyon is izgalmas, érthető verseket tartalmaz. mindegyik egy külön világ, a költői teremtés csodája, a szabad formaiság és az Olvasó iránti alázat iskolapéldája. Rímek általában nincsenek, vannak viszont új világok, lényeglátóan bemutatott társadalmi problémák, a kortárs Olvasó életére oly jellemző Hiányok ábrázolása, és rendkívül gazdag, elsiemrésre méltó fantázia. Mivel verseskönyvet úgysem folyamatosan olvasunk, néhány kedvenecemet emelném ki Kemény István kötetéből. Az elmeáldozat egyszerre jeleníti meg a generációs problémákat és az Istentől való elhagyottságot. Nagyon érdekes a hagyomány különböző rétegei