Könyvekről mindenkinek

 Mezei András ( 1930-2008) a huszadik századi magyar irodalom egyik legkülönlegesebb alakja. Azt szeretném, ha munkássága nem merülne feledésbe, időről időre ezért ajánljuk egy-egy könyvét, melyek többsége már csak antikváriumokban beszerezhető.  Az író álnevei a magyar történelmet írja le és értelmezi, egy gyerek majd egy fiatalember szemével, aki benne élt az események sodrában. Ez a történelem az írói alterego számára annyira feldolgozhatatlan és elviselhetetlen volt, hogy a gyermek ábrándozásba menekült. Végül aztán az ábárndok összefolytak a valósággal, szinte mesévé alakultak, így születtek meg ezek a történetek, melyeknek nincs címe- érzékelteti ezzel Mezei András a folytonosságot- van viszont mottója. Hogy tudjuk, mire számítsunk.  Az első történet még a Horthy-korszakban, azon belül is valamikor az 1930-as évek közepén játszódik. Az elbeszélő óvodáskorú gyerek, akinek családja bomlófélben van. Zenész apuka belemerül a kocsmázásba, minden pénzt eliszik, még a gyerek által jákék

Darvas Gábor zseblexikonja ( azért nem annyira " zseb": 250 oldal, de így is elfér egy kisebb táska egyik rekeszében, ami a Zeneműkiadó gondos munkáját dicséri) nem kevesebbre vállalkozik, minthogy átfogó képet adjon a zenekedvelő Könyv-Olvasónak több ezer év klasszikussá emelkedett zenéjéről: a fontosabb hangszerekről, műfajokról, konkrét művekről ( nagyon ügyesen, külön címszóban is!), és természetesen a nagy szerzők életéről. Utóbbit szerintem nem volt szerencsés külön fejezetbe tenni...Nagyon érdekesnek találtam, amit az angol és a bécsi zongoratípusokról olvastam, mégis kijelenthető: a műfaji meghatározások sikerültek legjobban. Merthogy: árnyaltak. A zenében ugyanis nem lehet minden művet egy kaptafára ráhúzni ( ld. szimfónia), a zsenik teremtő elméje úgyis áthág minden korlátot. A címszavak tömörek, de nem nélkülözik a Szerző egyéni véleményét, látását, ez néha-néha értékeléssé lakul, ami egy lexikon esetében, ugyebár nem megengedett. Szerencsére ez csak ritkán fordul