Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2022

Christopher Hrynkow(szerk.):Gondolatok a transzhumanizmusról.A mesterséges intelligencia etikája és hatásai

 A Christopher Hrykow által szerkesztett,korszakalkotó jelentőségű könyv azzal foglalkozik,milyen etikai következményei és társadalmi hatásai vannak az emberi testtel összekapcsolt,azt mintegy kiterjesztő mesterséges intelligenciának. A könyvben szereplő tanulmányok egy,a Saskatchewani Egyetemen rendezett konferencia előadásainak szerkesztett változatai. Ray Kurzwell:Genetikai örökségünk béklyóinak lerázása című,bevezető,problémafelvető,minadzonáltal roppant személyes hangvételű előadásában kiemeli:a legfontosabb "spirituális kvalitás"a tudat,először tehát azt kellene tisztázni,mit is értünk pontosan tudaton. Ha valami él,de nincs emberi értelemben vett tudata(pl.egyszerűbb élőlények,állatok),akkor azt milyen mértékben kell védenünk? Recenzens hozzáteszi:Kurzwell azzal,hogy a tudatot nevezi legfőbb spirituális kvalitásnak,ellentmond az amerikai kereszténységen belül egyre inkább előretörő evangelikál mozgalom ideológiájának,mely az Istenben való hitet gondolja legfőbb spiritu

Schmidt Attila:Véreskezűek

 Schmidt Attila:Véreskezűek című könyvében olyan bűntényekről olvashatunk,melyek az 1970-80-as években történtek meg,Magyarországon. Különlegessége a könyvnek,hogy a fejezetek végén a Szerző beszélget az elfogott és elítélt bűnözőkkel. Nagyon tanulságos. Spoiler gyanánt idézzünk fel néhány tragikus történetet a könyvből! Rumi Bélával a siralomházban beszélget Schmidt Attila. Az elkövető a lehető legsúlyosabb büntetést kapta,mivel-a bíróság szerint előre megfontolt szándékkal-megölte szeretőjét és annak férjét. Rumi az előre megfontoltságot tagadja. Szerinte Horváthné és a férje támadt rá,amikor randevúra indult.Horváth ráugrott hátulról,ő pedig csak védekezett,féltette az életét. A tanúk és a helyszínen talált bizonyítékok azonban teljesen mást mondanak.A vádhatóság szerint az elítélt akarta megölni a szeretőjét,a férj védte a feleségét,eközben érte a halálos késszúrás.Azután,hogy szemtanú ne maradjon,Rumi megölte a szeretőjét is,harminc késszúrással.Az elítélt szerint a tanúk,azaz a f

Mezei András:A Csodatevő és más történetek

 Mezei András (1930-2008) a huszadik századi magyar irodalom egyik keveset emlegetett csodája. Szeretnénk őt és jobbnál jobb műveit megmenteni a hálátlan és kicsit túlpörgött utókor feledésétől.Mezei rendkívül szerény, zárkózott ember volt, talán ezért nem is visszhangozta dicsőségét a korabeli kritika vagy az utókor irodalomtörténete. A Csodatévő és más történetek című könyve egy rettenetes történelmi korba, a második világháború végéhez vezet el bennünket. 1944.március 19-én Magyarországot megszállták a német csapatok. A könyv kamaszkorú gyermekek szemszögéből, mély empátiával beszéli el ezeknek a tragikus hónapoknak a történetét. Nem valami átlagos spoilert közlünk erről a gyönyörű könyvről, hanem egy-két történetet kiemelünk az ízletes termésből, ezen keresztül próbálunk eljutni a mű lényegéig.  A történeteknek nincs külön címe, pontosabban: hol van, hol nincs. Az elbeszélés szerkezete teljesen laza, pontosabban: annak tűnik.Kezdjük mindjárt az első történettel! Egy Izraelben élő i

J.D.Barker:A hatodik éjszaka

 J.D.Barker nemzetközi bestsellere egy trilógia harmadik kötete, a Negyedik majom és az Ötödik áldozat folytatása. Azt kérjük, hogy olvassák el ezeket a könyveket is- A hatodik éjszaka megérthető ugyan önmagában, de azért eléggé szorosan kapcsolódik a másik két könyvhöz.  Szokásuknhoz híven, egy rövid spoilert közlünk ebben a könyvajánlóban, amellyel arra próbáljuk rávenni Tisztelt Látogatóinkat, hogy olvassák el teljes egészében ezt a vérbeli thrillert. Csupa izgalom,feszültség, és kitűnő jellemábrázolás.  Kezdődjék a spoiler! A 4MGY gyilkos ügyében már régesrégen a szövetségiek nyomoznak, a helyi rendőrséget- Porter nyomozó vélt érintettsége miatt- levették az ügyről, Clair, Nash és a többiek csak megfigyelőként vehetnek részt az ügy felderítésében. Az USA négy különböző pontján négy, azonos módon megcsokított holttestre bukkannak: az áldozatok imádkozó pózban ülnek, körülötük pedig felirat:" Bocsáss meg, Atyám!". Az áldozatok ujjlenyomatait eltávolították. Mindeközben Bish

Horváth Emőke-Lehoczki Bernadett (szerk.):Diplomáciai és nemzetközi kapcsolatok.Amerika a XX-XXI.században

 A Horváth Emőke és Lehoczki Bernadett által szerkesztett könyv a magyarországi amerikanisztika úttörő jellegű kiadványa, mondhatnánk azt is:interdiszciplináris összegzése. Először jelent meg ennyire tág, sok tudományágat lefedő könyv Amerika ( és itt az egész kontinenst értjük, ez is úttörő a magyar könyvészetben) XX-XXI. századi diplomáciatörténetéről( eláruljuk: a diplomáácia szót a létező legtágabban értelmezik a Szerzők,Szerkesztők).  Frank Tibor (aki sajnos, már nincs közöttünk) az amerkai-orosz kapcsolatokat tekinti át a 18.századtól egészen a hidegháború végéig. Szó esik itt Alaszka megvásárlásáról éppúgy, mint Davies nagykövet meglehetősen ellentmondásos ( és itt finoman fogalmazunk) politikai nézeteiről és diplomáciai gyakorlatáról éppúgy, mint a hidegháború kiéleződéséről az 1940-es években, az 1956-os magyar forradalomról, vagy éppen Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov hidegháborút lezáró máltai tárgyalásairól. Nagyon szép áttekintő tanulmány, mindenképpen ezzel kellett indít

Hatos Pál: Rosszfiúk világforradalma.Az 1919-es magyarországi Tanácsköztársaság története

 Hatos Pál:Rosszfiúk világforradalma. Az 1919-es magyarországi Tanácsköztársaság története című könyve nemcsak történettudományi de történetírói szempontból  is kiemelkedő munka. A szépirodalom határán- vagy talán azon belül- belül tartó, káprázatos stílusban és korrekt forráskezeléssel dolgozza föl könyvében a magyar történelem egyik legsötétebb időszakát, az 1919-es magyarországi Tanácsköztrátsaság történetét. Spoiler helyett- ami ilyen kitűnő és terjedelmes könyv esetében amúgy sem állná meg a helyét- recenzens ( azaz én) kiemel néhány nagyon fontos folyamatot, tényt, eseményt, személyi összeföggést, melyek felkelthetik a Látogatók érdeklődését a könyv iránt.  Kezdjük azzal: mennyiben volt  valamiféle világforradalom része a Tanácsköztársaság? Hatos Pál szerint a Trockij által elképzelt világforradalomra 1918-1919-ben inkább csak a kommunisták egy részének szándéka volt meg, semmint valós politikai realitásként lehetett volna számolni ezzel az eshetőséggel. Kun Béláékat a Lenin-féle

Dr.Vedres Géza:A gyilkos kulcsa.A szoknyás vipera

Dr.Vedres Géza könyveiben, kettős köteteiben valódi bűncselekmények históriáját:elkövetését és nyomozását találjuk. Attól válnak szörnyűségessé, hogy a valóságban is megtörténtek. Mert a legbonyolultabb bűntényeket az élet agyalja ki, nem az irodalom. Egy rövid spoilert közlünk a két történetről, aztán mindenki eldönti, hogy belevág-e az olvasásba.  A gyilkos kulcsa az 1980-as években játszódik,Debrecenben, fel is tűnnek a város jellegzetes épületei:a református Nagytemplom, a Csonkateplom. Csakhogy itt most nem városnézésre indulunk, hanem egy különös bűntettet oldunk meg.Egy középkorú férfi telefont kap a munkahelyére. Az ismeretlen férfihang arra kéri,azonnal menjen el nagynénjéhez,mert nagy baj van. A férfi jóhiszeműen felhívja testvérét,így együtt mennek a nagynéni házához. Az ajtó nyitva,a szobában a fiókok felforgatva,a néni sehol. Ráadásul egy gyanús férfit találnak a helyszínen,aki azt állitja,ő is a nénire vár. Hívják a rendőrséget. A kiérkező főhadnagy megtalálja a nagynéni

Dobi Edit:Kétlépcsős szövegmodat-reprezentáció szemiotikai-textológiai keretben

 Dobi Edit:Kétlépcsős szövegmondat-reprezentáció szemiotikai-textológiai keretben című  műve egy doktori disszertáció könyvvé átdolgozott változata. Olyan újfajta, megjelenése idején még szakmai körökben is idegenkedéssel nézett nyelvészeti irányzat egyik alapműve, mely alapjaiban változtatta meg nyelvről,mondatról, szövegről és szemiotikáról vallott gondolkodásunkat.  Megtudjuk, hogyan törtek előre a nyelvtudományon belül a szövegtani, szövegnyelvészeti kutatások. Megismerjük azokat a kategóriákat, interpretáció-típusokat,melyeket Petőfi S. János állított fel, párokba rendezve:természetes-elméleti; értelmező-értékelő, elsőfokú-másodfokú; leíró-érvelő;strukturális-procedurális. ( Félve és kétségek között teszem hozzá laikusként. ezek a kategóriák érvényesek lennének a modern médiumok, pl. közösségi portálok, e-mailek, csetszobák nyelvezetére is? Szerintem módosításra szorulnak, főleg a leíró-érvelő párosítás). Dobi Edit kiemeli, hogy a szövegmondatokban nagyon fontos tényező az explici

Jenny Odell:A semmittevés forradalma

A könyv alcíme:Hogyan romboljuk le a hatékonyság mítoszát a digitális kapitalizmusban   Jenny Odell az Egyesült Államokban élő képzőművész,kritikus, író, egyetemi tanár. A semmittevés forradalma című könyvében alternatívákat mutat az Olvasónak arra nézve, hogyan is tudunk kilépni a túlzottan teljesítményelvű világból. A kitűnő könyv néhány fontos gondolatát ismertetem most ebben a rövid könyvajánlóban. Odell szerint a mai világban az a legnagyobb baj, hogy túlzottan teljesítményelvűvé tettük. Ebben a teljesítményelvű társadalomban jelent meg az a 21.századi jelenség,hogy üzleti célú entitások elveszik a személyes figyelmünket, és ezzel dollármilliárdos extraprofitra tesznek szert. A közösségi portálok és más, a kommunikáció iránti éhségünkre alapozó platformok annyire lekötik időnket, energiánkat, olyan sok feszültséget, ingert, haragot váltanak ki belőlünk- és vesznek rá bennünket arra, hogy negatív érzelmeinket másokkal is megosszuk-, hogy kellene egy kis szünet, valami más paradigma

Probáld Ferenc:Amerika regionális földrajza

 Probáld Ferenc ( és ne felejtsük ki munkatársait, akik egyes fejezetek írásával nyújtottak segítséget:Horváth Gergely, JHeney lászló, Juhász Krisztina,Szabó Pál, Szegedi Nándor) könyve jóval több és jóval fontosabb, mint egy hagyományos egyetemi-főiskolai tankönyv. A legtöbb Olvasónak ugyanis csak publicisztikából származó, nem mindig tárgyilagos alapokon nyugvó ismeretei vannak Amerikáról:ezzel ellentétben Probáld Ferenc és társai sikerrel hozttak létre olyan könyvet, mely a hagyományos értelemben vett földrajztól a történelemig rendkívül sok szemszögből mutatja be az amerikai kontinenst és államait.  A könyv első két fejezete Amerika felfedezésével foglalkozik. Szó esik itt a földrajzi paraméterekről, arról a kérdésről, hogy vajon Közép-Amerika tenkithető-e önálló kontinensnek. Megismerjük Kolumbusz ( azaz Colon), Vespucci, Drake és többiek nevét részletes térképet találunk útjaikról. Probáld elfogadja azt az elméletet, hogy a köra középkorban a vikingek eljutottak Új.Fundlandra. Me

Király Farkas-Rónai Balázs Zoltán(szerk.):Az Országút Antológiája '20-'21

 Nagyon szeretem az antológiát,mint könyves műfajt. Olyan,mint egy paletta,az Olvasó mùvésznek érezheti magát. A Király Farkas és Rónai Balázs Zoltán által szerkesztett kötet jobbnál jobb alkotókat vonultat fel,akiknek műveiből szemetgethetnek az irodalomkedvelők. Az Országút folyóirat-és hadd tegyem hozzá:alkotói kör-2020-2021-ben is nagyon magas színvonalon működött. Nincs is lehetőség arra,ebben a rövid könyvajánlóban,hogy minden egyes remek alkotást kiemeljünk. Recenzens inkább csak saját ízlésének megfelelően válogat,így hívja fel az értő Olvasó figyelmét a '20-'21-es antológia értékeire. Kezdjük a kötet végén!Nagyon megragadók Zsile Gábor régi nagyokat idéző versei. A Kérdés járvány idején Sík Sándort és Nemeskürty Istvánt,a Régi nagyok,mai kicsik pedig Vörösmarty Mihályt és Szekrényessy Kálmánt,a magyar úszósport megalapítóját,Hajós Alfréd edzőjét,a Balaton első magyar átúszóját idézi meg,aki nem mellékesen megalkotta kerékpár szavunkat. Jómagam elgondolkodtam:miért isme

Philippe Curval:Ó,de szép ez a New York!

 Philippe Curval francia író főleg sci-fi műfajú könyveiről vált ismertté Európában. Ó,de szép ez a New York! cimű műve kilóg az életműből:kora valóságáról,az egyén elidegenedéséről,a világ abszurditásáról szóló szépirodalmi alkotása érlelte Curvalt igazi nagy íróvá. Az alábbi könyvajánlóban rövid spoilert közlünk a műről,talán kedvet csinálva az olvasáshoz.  A mű főhőse Dennis Lyon,francia kisegzisztenciájú átlagpolgár,aki...hát nincs valami jól. Szeretője éppen most hagyta el,és egyre jobban azt érzi,hogy környezete elszívja előle a levegőt. Éppen azon dolgozik,hogy feketére fesse harminc négyzetméteres lakása ablakait,nehogy a nyílászáró résein át eltűnjön a személyisége-szóval,Dennis barárunk egy kissé ki van borulva. Pszichés problémái vannak. S hogy igazolódjon az a mondás,miszerint szegény embert még az ág is húzza,táviratot kap. Amerikában élő bátyja ír neki:Jeanne, Dennis volt felesége meghalt,temetése ekkor és ekkor,jöjjön. Hősünk úgy dönt,nyakába veszi az óceánt és életében

Fábián László:Thanatosz fáklyája

 Fábián László kisregényével kapcsolatban két irodalmi-kultúrtörténeti trendet kell megemlíteni. Az egyik:a magyar irodalom mindig is rendkívül bő terméssel kényeztette el kedvelőit, így aztán előfordul(t), hogy nagyaon magas színvonalon megírt könyvek, novellák, versek elkerülték a széles olvasóközönség figyelmét. A Thanatosz fáklyája is ezen remekművek közé tartozik: valahogy elkerülte a kritika és a közönség figyelme, pedig Fábián László műve tényleg annyira remek próza, hogy minden könyvszerető embernek el kellene olvasnia.  A másik: az 1980-as években egy enyhült a kommunista cenzúra, egyre szabadabban lehetett beszélni az 1950-es évek, azaz a Rákosi-korszak törvénysértéseiről ( arról nem, hogy törvények maguk is jogsértőek voltak...). A Thanatosz fáklyája bőségesen és igazul szól ezekről a keserves időkről.  Thanatosz görög mitológiai alak, ő az, aki levágja egy ember hajtincsét, lelkét pedig magával viszi az alvilágba, a sötétség bitodalmába. A pszichológiában Freud a thanatoszi

Sébastienne Japrisot:Csapda Hamupipőkének

Sébastienne Japrisot könyve a klasszikus, Grimm-féle Hamupipőke-történet ál-bűnügyi regénybe oltott feldolgozása.A Csapda Hamupipőkének nem unaloműző könnyű olvasmány, hanem nagyon komoly történet, mely az eszmélésről, az önmagunkra találásról szól. Egy rövid spoilert közlünk a könyvről, de elöljáróban feltétlen le kell szögeznünk: ez a mű magasan megüti a szépirodalmi színvonalat.  Három lányról szól a történet, akiket így becéznek: Mi,Do, La. Teljesen eltérő karakterek. Sajnos, La meghal, a másik két lány pedig hamarosan elárvul, nagynénjük- aki egyben a keresztanyjuk- neveli őket. Őt Midolának nevezik, a három lány becenevét " adják össze".  Eleinte Michelle ( azaz Mi)tűnik  a legelesettebbnek, ő teljesít legrosszabbul az iskolában, felnőttként ugyanakkor az ő élete alakul legsikeresebben. Modellként országos ismertségre tesz szert, neves magazinok címlapján szerepel, hol meztelenül, hol valamelyik sportruázati terméket reklámozva. Az alig húszéves lányhoz dől a pénz, megi

Tim Marshall:A földrajz hatalma

 Tim Marshall könyvének alcíme:Tíz térkép, amely rávilágít világunk jövőjére Tim Marshall, neves brit újságíró könyve nem a földrajzi determinizmusról szól- pusztán arra akar rávilágítani, hogy az egyes országok fekvése, a geopolitikai helyzet, döntően határozza meg egy adott ország kül- és belpolitikáját. Tíz olyan térséget vesz górcső alá Marshall, melyekkel egyre gyakrabban találkozunk a hírekben. Ezek:Ausztrália, Irán, Szaúd-Arábia, Nagy-Britannia,Görögország, Törökország, A Száhel-övezet, Etiópia, Spanyolország,világűr. A kilenc földi hatalom és térség egyike sem szupernagyhatalom, viszont területüknél, fekvésüknél, pénzügyi erejüknél fogva fontosak a világpolitika szempontjából. A földrajz hatalma elképsztően aktuális könyv, már Joe Biden elnökségéről is szó esik benne. Az alábbi rövid könyvajánlóban néhány észrevételt szeretnék tenni erről a kiváló könyvről- nem a kiigazítás, inkább csak a mégteljesebbé tétel kedvéért.  Nagy-Britannia esetében feltétlenül el kell mondani, hogy t

Michael J.Sandel:Mi igazságos...és mi nem?

 A könyv alcíme:A helyes cselekvés elmélete és gyakorlata Michael J.Sandel könyve nemzetközi bestseller lett, mert érthetően, a művelt nagyközönség számára is feldolgozható módon beszél komoly filozófiai, méghozzá moralfilozófiai kérdésekről. Sandel könyveit olvasva és előadsait hallgatva könnyen rájöhetünk, hogy az erkölcs korantsem olyan egyszerű és magától értetődő dolog, mint ahogy azt időnként egyes politikusok, tanítók, egyházférfak elmagyarázzák. Az erkölcsnek, az igazságosságnak története van. Sandel erről a történetről mesél nekünk, mégpedig oly módon, hogy konkrét gyakorlati példákon keresztül szól az azokhoz kapcsolódó filozófiai problémákról.Ebben a rövid recenzióban- leszögezve, hogy nem vagyok " szakképzett"filozófus, de csodálom a nagy gondolkodókat, Arisztotelészt, Kantot, Pletónt, Locke-ot és társaikat- spoiler helyett néhány észrevételt szeretnék tenni a véleményem szerint kitűnő és talán egyetemi kötelező olvasmánnyá is tehető műről.  Eltűnődhetünk azon, va

Szabó Orsolya:Budapesti krétakör

 Szabó Orsolya:Budapesti krétekör című könyve eredetileg rádiós dokumentumjáték volt, mely oly nagy sikert aratott a hallgatók körében, hogy a Szépirodalmi Könyvkiadó 1979-ben könyv alakban is megjelentette, a Kalidoszkóp sorozatban. bár az évszám kissé réginek tűnik- főleg a fiatal korosztály számára- a téma és a probléma ,sajnos,mai napig aktuális, nemcsak Magyarországon, de az egész világon. A Budapesti krétakör cím Bertold Brecht: A Kaukázusi krétakör című színművére utal- nagyon releváns, ugyanakkor tragédiákat sejtető hivatkozás. Szabó Orsolya igaz történet alapján, megváltoztatott nevekkel írt dokumentumjátékának színhelye az 1970-es évek Budapestje. Egy adminisztrátorként dolgozó 23 éves lány, nem egészen átgondolt szexuális kapcsolat után, teherbe esik. Mivel falun lakik, s ott az emberek konzervítavabbak, a család úgy dönt, titokban lesz a szülés, a gyermeket pedig örökbe adják. Eleinte minden jól alakul, a kis Krisztina remek nevelőszülőkhöz kerül, ahol megfelelően ellátják,

J.D.Barker:Az ötödik áldozat

 Az ötödik áldozat egy regénytrilógia második kötete, J.D. Barker korábbi műveihez hasonlóan saját műfajában remekmű. Önmagában is olvasható, de a törtémet megértése szempontjából mégiscsak jobb,  ha előbb elolvassuk a nemzetközi bestsellerré avanzsált regénysorozat első könyvét, A negyedik majom című thrillert.  Hosszú és bonyolult elemzés helyett ebben a könyvajánlóban egy rövid spoliert közlünk a műről, ezzel remélhetőleg kedvet csinálunk az olvasáshoz, a Kedves látogatók pedig megrohanják a könyvesboltokat és könyvtárakat. Érdemes.  Tehát jöjjön az a spoiler! A történet ott maradt abba, hogy Porter nyomozó futni hagyta a rettegett sorozatgyilkost, Bishopot, hogy megnetse utolsó áldozatát, az elrabolt lányt. Rendőri körökben nem aratott osztatlan sikert Porter manővere, a nyomoz kollégák jobban szerették volna, ha Bishop végre rács mögé kerül.  Az ötödik áldozat története onnan indul,hogy egy lányt találnak a városhoz közeli tóba fagyva. Egy vagy két napja kerülhetett oda, viszont a

Somlai Tibor:Tér és idő.Lakásbelsők a két világháború között 1925-1942

 Ha manapság azt a szót halljuk: lakás, valami tízemeletes társaház ötödik emeleti kétszobás " galambdúca", esetleg valami kulturáltabb négyemeletes középosztálybeli, kissé úrhatnámul modern lakóegysége jut eszünkbe. Somlai Tibor könyvéből ( mely egy trilógia 2. kötete) kiderül, hogy a két világháború között Magyarországon egészen mást értettek lakáson, különösen polgári lakáson:egyedi tervezés alapján készült berendezési tárgyakkal otthonossá tett, lakájos és kényelmes Otthont. Kicsit irigykedve gondoltam azokra az arisztokratákra, orvosokra, ügyvéedekre, akinek megadta a sors, hogy- ha csak néhány évtizedre is, hiszen 1945-el az építészetben is új korszak kezdődött Magyarországon- ezekben a lakásokban éljenek.  A 42.oldalon található, Nagybátonyban levő lakás ( ma már természetesen nincs meg) fényképről is szinte kínálja magát. Hihetetlenül kényelmes székek, fotelek, heverő, imponálóan erős szekrények. A masszív és a szép ötvözete. Simán el tudnám képzelni, hogy ilyen lakás

John Pritchard:A gyász angyalai

 John Pritchard walesi születésű, ám az egész világon ismertté vált író könyvei vegyes műfajúak:krimi, thriller és fantasy egyszerre. Pritchard az emberi lélek legmélyét éppúgy megmutatja, mint  szédítő magasságait. A gyász angyalai nagyon tanulságos könyv:arra tanít bennünket, hogy szellemi függetlenségünket, lelki egészségünket semmilyen pótszer kedvéért ne hagyjuk veszni. Egy rövid spoilert közlünk a könyvből, mely inkább csak jobb könyvtárakban és antikváriumokban található meg.  A történet napjainkban játszódik.Főhőse Rachel, aki nagyon kemény munkát végez:egy londoni kórház intenzív osztályán főnővér. Mindennap életeket meghatározó döntéseket kell hoznia- melyik beteg megy az osztályról, melyik marad- mivel kevés az ágy és nővér. A rendkívüli leterheltség ellenére Rachel igyekszik kedves, barátságos főnök maradni, kollégái nagyon szeretik, rendkívül emberséges pl. a műszakbeosztásoknál,és ő maga is alaposan kiveszi részét a sokszor nehéz fizikai munkából( pl. kómában fekvő betege

Michael Palmer:A szérum

 A Szérum remek vegyítése a hagyományos orvoskrimiknek,valamint a 19.században született, amerikai típusú kalandregényeknek. Michael Palmer (1942-2013) zseniálisat alkotott, kár, hogy ma már inkább csak antikváriumokban lehet kapni a könyvet. Szokásunkhoz híven közlünk egy spoilert, aztán lehet megrohamozni a használtkönyv-kereskedéseket, könyvtárakat.  A történet valahol Mexikóban indul, az 1980-as években. Ray Santanát igazságérzete vezette, amikor koronatanúnak jelentkezett egy mexikói drogkartell elleni perben. A rendőrség ügyesen elbújtatta őt és családját, álnevet kapott, új életet kezdhetett. De a banda mégiscsak megtalálta és elfogta. Ray korábban volt katona az Államokban, kiképezték őt efféle helyzetekre, de ez most más, itt nem jelentenek semmit a korábbi tapasztalatok. A hírhedt Doktor kezeire bízták az elfogott tanút, ő hallgatta ki. Egy olyan intravénás szert- saját találmányát- adott Raynek, amely minden sejtben fokozni tudja a fájdalomreakciót, anélkül, hogy bármilyen k

Nyáry Krisztián:Fölébredett a föld.Levelek,hősök,történetek 1848/49-ből

 A történelem úgy egész,ha ismerjük az egyes történelmi korokban élt emberek életmegnyilvánulásait. Nemcsak az uralkodókét, hanem a hivatalnokokét, a katonákét, a földművesekét, egyszóval: az egyszerű kisemberekét (ez három szó). A háborúk, forradalmak esetében különösen fontos, hogy ne merevedjen meg az a bizonyos tabló,ne váljon szoborrá a történelmi köztudat, hanem elevenedjen meg, forrjon. Hogy a forradalmat, a szabadságharcot a maga bonyolultságában lássuk át, ne csak egyszerű meseként, iskolai történelemóra anyagaként értelmezzük. Nyáry Krisztián:Fölébredett a föld. Levelek, hősök, történetek 1848/49-ből című könyve kiváló lehetőség arra, hogy megismerkedjünk a kor nagy és kis és mégkisebb személyiségeinek gondolataival, érzéseivel.  Hogy az 1847-48-as reformországgyűlés sem volt botrányoktól mentes, azt Tolnay Károly ismeretlennek írt leveléből tudjuk meg. Mert a sokszor szoborrá merevített képpel ellentétben, Kossuth, Deák, Széchenyi nagyon is élő, vitatkozó,egymással sokszor k

Tove Alsterdal:Gyökerestül kitépve

 Tove Alsterdal: Gyökerestül kitépve című könyvét az év legjobb svéd krimijének választották- pedig arrafelé akad konkurrencia ebben a műfajban. Nagyon jól felépített, lélektani történésekre koncentráló bűnügyi regénnyel van dolgunk. Minden bánata, szomorúsága ellenére élvezetet kínál az olvasás. Most egy rövid spoilert közlünk a regényről,aztán lehet menni a könyvesboltba,vásárolni, vagy a könyvtárba, kikölcsönözni.  A történet napjainkban játszódik, Svédország északi részén, szinte már a sarkvidéken. Csak olyan emberek élnek itt, akik szeretik a természetet és a csendet, és pszichésen el bírják viselni a közel fél évnyi sötétséget. Olof Hagström, aki nem tartozik ezen emberek közé, ide tér vissza, hogy hosszú évek után újra lássa édesapját, az öreg Svent. Csakhogy nagyon rémisztő látvány fogadja:a kutya bezárva a konyhába, onnan üvölt, de rettenetesen, a papa pedig a zuhany alatt fekszik, holtan,egy fekete széken, a háznak pedig minden pontját elöntötte a víz. Eira Sjödin nyomozót bí

K.M.Gal:Az ötödik evengélista

 K.M.Gal könyve része annak a felfelé ívelő hullámnak, ami az 1980-as években a magyarorsázgi bűnügyi regényírásban tapasztalható volt. Sorra jelentek meg a jobbnál jobb krimik, hatalmas példányszámban, nagy részük még ma, a 21.században is olvasható- nyilván más szemmel, immáron  megváltozott társadalmi-háttérrel. Az ötödik evangelista kemény, izgalmas bűnügyi regény, cselekeményvezetése feszes, jellemábrázolása jó, Szerzők ( mert a K.M. Gal írói álnév, két embert rejt) pedig igen jól ismerték a korabeli rendőrség belső életét. Az alábbiakban rövid spoilert közlünk a könyvről, kedvet csinálva ezzel a könyvek és krimi, mint műfaj, rajongóinak. A történet egy magyarországi kisvárosban játszódik, a Balaton partján, valamikor az 1980-as években, nyáron, a kánikulában. A római katolikus templomban kisebb betörések történnek, vandál fiatalok (színes hajú punkok, ahogy a környéken mondják) betörik a nemrég felújított mozaikos ablakokat,megrongálnak szobrokat, főleg az evangelisták szobrait,