Könyvekről mindenkinek

A David Szamoljov szovjet-orosz költő válogatott verseit tartalmazó könyv magyarul 1968-ban jelent meg. Ha stílus szerint kellene besorolni Szamoljovot- ami költőnél mindig veszélyes, hiszen nagy valószínűséggel néhány darab mindig kilóg a kategóriából- szóval, Szamoljov leginkább expresszionista. Talán túlzottan is az... Szegény Hamletből már majdnem bokszbajnokot farag ( " Üss hát, Hamlet, s találj a célba/ömöljön, ha romlott a vér!/Lenni, nem lenni- kamilla szirma./Ha hív a cél-üss csak/ne fél!- Hamlet mentségére). A fekete nyírfa című kötet verseiből árad az érzelem, vagy amit Szamoljov annak tart: " Várok dühhel, felizzva, végső/erőmmel ások döngetek.../ Csak ideérne, míg nem késő! Csak idejében jönne meg!- Ihlet). Utóbbi vershez csak annyi megjegyzést fűznék,hogy ha valaki ennyire akarja az ihletet, könnyen lehet, hogy valami mást fog kapni, de azt nagyon. Szamoljov a düh költője. Ez illeszkedik az úgynevezett 68-as korszellemhez, csak éppen Európa másik végére alkal

A manga a képregény egyik speciális műfaja, Japánból ered, az utóbbi időben egyre népszerűbb Európában is. A kontinens irodalmárainak nem kis feladat a nagy európai klasszikusokat átültetni erre a kifejezetten távol-keleti közlésformára. Nádasdy Ádám nemcsak remek fordítást készített Shakespeare klasszikusáról, hanem az így nyert könyv- szöveget sikerült is e speciális képregény-milliőbe átültetni. Emma Vieceli rajzai- pontosabban:grafikái a 21.századi technicizált milliőt idézik- a Hamlet tehát kikerült eredeti kontextusából.Ezzel mindenképpen nyert annyit, hogy a ma még avantgarde-nak számító manga fő fogyasztói, a fiatalok, jobban magukénak érezhetik a történetet. Ám pontosan ezáltal a Hamlet társadalmi vonatkozásai, a reneszánsz szokások, stílusjegyek, öltözködés, kultúra, viselkedés, hozzáférhetetlenné válik. A Hamlet kikerül Shakespeare irányítása alól, 21.századi történetté alakul. Nagyon jó ez. Csak számomra, aki a boom-generációhoz tartozik, már nem Shakespeare. Ettől függ

Az irodalomban is léteznek önbeteljesítő jóslatok. A János királyról minden elemző leírja, hogy nem igazán sikerült dráma, nem ez Shakespeare igazi arca, gyenge próbálkozás egy zsenitől, stb. Így aztán az olvasó,mielőtt egyáltalán hozzáfogna a könyvhöz, máris tele van tömve értékítéletekkel. Pedig Shakespeare nem szorul rá. Ő akkora zseni, hogy még a gyengébb művei is nyugodtan olvashatók, nem alszunk el rajta, nem csalódunk benne, nem undorodunk meg az olvasástól. Csak nem lesz Hamlet-élményünk, ennyi. Persze, azt a kérdést azért joggal teszi fel a könyvolvasó és színházkedvelő hálátlan utókor, hogy ugyan miképpen lehetséges, hogy két király, nevezetesen János angol, és Fülöp francia ( utóbbit Fülöp Ágost néven ismerhetjük a történelemkönyvekből), egyszerűen békét köt egy város ostroma közben, mégpedig oly módon, hogy a város egyik polgára leszól a várfalról, hogy nekik már elegük van mindenből, tessék kibékülni, a királyok pedig erre elvonulnak tárgyalgatni. Az sem mindennapi a tört