Bejegyzések

kommuna címkéjű bejegyzések megjelenítése

Osho:Szerelem, szabadság, egyedüllét

A 21.század a spiritualizmus százada. Nagyon sok olyan szellemi tanítómester van, akinek szándéka az emberiséget a helyes útra terelni. A meglehetősen viharos életű indiai Osho az egyik legismertebb ezen tanítók közül.Halála után is elképesztő mennyiségben fogynak könyvei. Jómagam keresztény vagyok, éppen ezért kíváncsian olvastam végig a Szerelem, szabadság, egyedüllét című könyvet. Voltak olyan állítások, melyekkel egyetérthetek, s találkoztam olyan gondolatokkal, melyek olvastán kivert a hideg. De éppen ez a jó ebben, hogy nem gondolkodunk egyformán. Maximálisan egyetértettem azzal, hogy a szerelem fontos az ember számára, és az is igaz, hogy a különböző vallások- nemcsak a keresztény!- évszázadokon át elnyomták az ember természetes vágyait. Azzal már viszont nem tudok egyetérteni, hogy a szerelem vezet el Istenhez. Elvezethet, persze, de nagyon sok más útja-módja van annak, hogy a halandó ember Isten közelébe kerüljön. Azzal sem tudok egyetérteni, hogy nem számít a partnerek