Bejegyzések

oxfordi címkéjű bejegyzések megjelenítése

Susan A, Greenfield: Utazás az agy körül

Az agy az emberi test, elme és lélek kulcsszerve. A mag, amely az embert vezérli. Az emberiség már régen próbál rájönni titkaira, de igazán csak a 19-20.században sikerült ebben előrelépést mutatni, komoly tudósok komoly áldozata árán- valamint azzal párhuzamosan, hogy a tömegkultúra, az egyre leterhelőbb munkahelyi környezet sorra hívta elő az különböző idegrendszeri betegségeket. Bizony, a mi " idegi problémáink" jelentősen segítették az agy működésének megértését.  Susan A. Greenfield,a nemzetközileg elismert kutatónő az oxfordi egyetem professzora. Gyógyszertant tanít évek óta orvostanhallgatóknak. Érdeklődése innen fakad, hiszen minden gyógyszer hatásmechanizmusa során érinti az emberi agy valamely részét. Orvos-kutató és fizika professzor is egyben. 1997- ben megjelent munkájában nem kisebb  feladatra vállalkozott, mint hogy megkísérelje a laikus olvasó számára közérthető nyelven elmondani éás bemutatni azt hoygan is működik az ember agya és ennél fogv

Hidasi Judit: Interkulturális kommunikáció

Ez a könyv példát adhatna sok oxfordi, cambridge-i és egyéb tudósnak arról, hogyan kell úgy a globalizációról beszélni, hogy nem istenítjük azt. Csak elfogadjuk, mint 21.századi történelmi tényt, és megtanítjuk az embereknek, hogyan éljenek az ebből adódó új lehetőségekkel. Hidasi Judit: Interkulturális kommunikáció című könyve rövid, tömör, de ennek ellenére roppant gondolatgazdag összefoglalását adja témájának, felkeltve az érdeklődést az egyes részterületek iránt. A könyvben olvasható számtalan tény, gondolat, gondolati folyamat  közül itt két dolgot emelnék ki: 1. Tudomásul kellene venni, mint azt Hidasi Judit is teszi( vezető angol nyelvű szakirodalomra támaszkodva),hogy a kultúra tanult, nem pedig öröklődő. Nem genetikailag vagyunk egy " adott kultúra" részei, mint azt egyes tudósok állítják, hanem minden, ami ismeretünk van, tanuljuk. Ebből számomra három, az eredeti tartalomtól messzire vezető reflexió azonnal következik: a, Ha a kultúra tanult, akkor változtatha