Könyvekről mindenkinek

 A magyar ókortudomány régi adósságát törlesztette azzal, hogy megjelentette Guy de la Bédoyére:Praetorianusok. A római csásázri testőrség felmelkedése és bukása című könyvét. történészként, akiknek nem azó kor a szakterülete, nagyon nagy élvezettel olvastam. A kitűnő könyvhöz csupán néhány személyes gondolatot, intuíciót szeretnék hozzáfűzni, hogy ezzel is könnyítsem a befogadó helyzetét, magyarán: közelebb hozhassam a könyvet az Olvasóhoz. Mielőtt azonban ehhez hozzákezdenénk, kiemelném,hogy a könyv jó értelemben véve tudományos jellegű:minden állítás lábjegyzetelt, forrásokkal alátámasztott, ha pedig a források alapján csak bizonytalan  vagy ellentmondásos rekonstrukcióra vagyunk képesek, Bédéyére azt is jelzi.  1. Bédoyére egyértelműen bebizonyítja, hogy a praetorinus gárda nem Julius Caesar, hanem Augustus princeps uralma alatt alakult meg. Sőt, Julius Caesar i.e.44-ben bekövetkezett halálának pontosan az volt egyik oka, hogy nem volt professzionális, képzett katonákból álló, vára

 Simazaki Tószon japán íróról, költőről, aki 1872-1943 között élt, itt, Európában, nagyon keveset tudunk. Pedig érdemes volna magyarul is kiadni műveit,mert olyan problémákat feszegetnek versei,novellái, regényei, melyek a 21.században is aktuálisak. Az 1927-ben megjelent Joake mae ( fordíthatjuk többféleképp: Hajnal előtt, Pirkadat előtt, egyik irodalmi lexikonunk a Hajnal küszöbén fordítást adja) témája az egyén alkalmazkodása- vagy alkalmazkodni nem tudása- a társadalmi változásokhoz, a személyiség rugalmassága, az elvhűség- csupa olyan téma, probléma, mellyel az európai Olvasók is szembesültek a történelem folyamán.  Ráadásul Simazaki Tószon élete is bővelkedik regényes fordulatokban.A fiatalember 12 éves volt, amikor apja elkezdett furcsán viselkedni, félrebeszélt, meg magában beszélt, téveszméi támadtak, szóval, becsukták az öregurat egy elmegyógyintézetbe, ahol hamarosan elhunyt. A fiú a család barátaihoz került, ők nevelték fel, a korabeli elvárásoknak megfelelően,tisztességgel

Irodalmi életünk kevés figyelmet fordít a távol-keleti prózairodalomra. Ebben szerepet játszik az is, hogy a magyarországi kiadók sok esetben nem vállalják fel japán vagy kínai netán vietnami, kambodzsai Szerzők kiadását, mivel üzletileg kockázatosnak vélik azt. Éppen ezért örvendetes, hogy a Scolar Kiadó megjelentette a japán Akutagava Rjúnoszuke válogatott novelláit, melyek a 20.század elején íródtak. Valami üdeség, valami, az európai irodalomból már kiveszett tisztaság uralja ezeket a szövegeket. Akutagava nem nyugatellenes, nem hagyománytisztelő, hanem, mint igazi művész, saját utat jár, ezzel is bizonyítva, hogy nincs " tipikus" távol-keleti irodalom. Csak zseniális alkotók vannak, a világ minden táján. Recenzens tetszését leginkább A pokol kínjai című alkotás nyerte el. Nem is novella ez már, inkább elbeszélés vagy kisregény. A sógunátus korában vagyunk, a császári udvarban él egy meglehetősen beképzelt festő, akit mindenki utál. Van viszont egy gyönyörű, kedves lány

Neroról ( aki nem Néró, mert latinban nincs ékezet) az átlagember csak annyit tud, hogy a történelem egyik legnagyobb pszichopatája, és ő gyújtotta fel Rómát, hogy aztán ráverje a balhét a keresztényekre. Aki elolvassa Ürögdi György könyvét, kissé meglepődik. Nerot ugyanis szerette a római nép. Azért szerette, mert nem volt sznob. Kocsmázni járt a parasztokkal, egy szál ágyékkötőben részegen danolászott velük. A konzervatív szenátori rend tagjai persze felháborodtak, merthogy római császár nem művelhet ilyet. Mint ahogy azt is méltatlannak tartották egy római császárhoz, hogy színpadon lépjen fel, színészként, énekesként ( volt, hogy koldust alakított). Nero nagyon könnyen befolyásolható volt, nem alakult ki felnőtt személyisége. Csakhogy nem mindegy, hogy valakit Seneca befolyásol, egy nagy filozófus, vagy pedig Tigellinus, egy szintén pszichopata karrierista, aki minden potenciális ellenfelét megöleti. Nero sokszor hozott jó külpolitikai döntéseket, például az örmény-párthus viszál