Doór Ágnes: Nincs felelet. Két kisregény
Először azt hittem, burkolt válasz Déry Tibor: Felelet című, a kommunizmus idején sok vihart kiváltó regényére, aztán rájöttem: Doór Ágnes nem egy pályatárs művére, hanem a kor szellemére rezonált. A Nincs felelet című, két kisregényt tartalmazó könyv 1977-ben jelent meg, a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában. Azért érdemes ma is elolvasni, mert visszatükröződik benne a kor kiábrándult ifjúságának szelleme.
Az első darab a Hajótöröttek szigete. A hetvenes években vagyunk. Egy Cellini becenevű (utalás a zseniális itáliai ötvösművészre) fiatalember házuk melléképületében kis kuckót rendez be, ahol is osztálytársaival és egyéb kortársaival rendszeresen találkoznak. Sok hátrányos helyzetű, szeretetlen családból származó fiatal, akik vigaszt már csak egymástól, a közös beszélgetésektől, buliktól remélnek. Egyiküket mostohaapja bántalmazza, másikuk prostituált életformát folytat, Cellini pedig a maga makacs magányosságában arról elmélkedik, hogy egyszer talán mindennek vége, és eljön a még keményebb felnőttkor. Ez már nem a hatvanas évek ifjúsága. A nagy forradalmak után eljött a rezignáció.
A kötet másik kisregénye, a Nincs felelet, négy asszony élettörténetét bontja ki. Rossz házasságok, özvegység, hálátlan család érzelmileg érzéketlen gyerekek- az asszonyok csak ezt látják az életből. A szomorúság rátelepedett a világra. Ez volt a hetvenes évek általános életérzése Magyarországon. Minden csupa október, minden depresszió.
Azért így, a 21. századból visszatekintve bizton elmondhatjuk: bár Doór Ágnes lélektani prózája magasan áll az akkori magyar átlag felett, ennyire azért nem rossz a világ. Vagy, ha mégis, hát felnyúlunk a polcra és leveszünk valami pótszert. Doór Ágnes ezektől a pótszerektől óv. Talán hiába.
Szépirodalmi, 1977. A Kiadó azóta megszűnt.
xxxxxxxxxxxxxx
Nézd meg ezt a blogot is: mediaszemle.blogspot.com
Az első darab a Hajótöröttek szigete. A hetvenes években vagyunk. Egy Cellini becenevű (utalás a zseniális itáliai ötvösművészre) fiatalember házuk melléképületében kis kuckót rendez be, ahol is osztálytársaival és egyéb kortársaival rendszeresen találkoznak. Sok hátrányos helyzetű, szeretetlen családból származó fiatal, akik vigaszt már csak egymástól, a közös beszélgetésektől, buliktól remélnek. Egyiküket mostohaapja bántalmazza, másikuk prostituált életformát folytat, Cellini pedig a maga makacs magányosságában arról elmélkedik, hogy egyszer talán mindennek vége, és eljön a még keményebb felnőttkor. Ez már nem a hatvanas évek ifjúsága. A nagy forradalmak után eljött a rezignáció.
A kötet másik kisregénye, a Nincs felelet, négy asszony élettörténetét bontja ki. Rossz házasságok, özvegység, hálátlan család érzelmileg érzéketlen gyerekek- az asszonyok csak ezt látják az életből. A szomorúság rátelepedett a világra. Ez volt a hetvenes évek általános életérzése Magyarországon. Minden csupa október, minden depresszió.
Azért így, a 21. századból visszatekintve bizton elmondhatjuk: bár Doór Ágnes lélektani prózája magasan áll az akkori magyar átlag felett, ennyire azért nem rossz a világ. Vagy, ha mégis, hát felnyúlunk a polcra és leveszünk valami pótszert. Doór Ágnes ezektől a pótszerektől óv. Talán hiába.
Szépirodalmi, 1977. A Kiadó azóta megszűnt.
xxxxxxxxxxxxxx
Nézd meg ezt a blogot is: mediaszemle.blogspot.com
Megjegyzések
Megjegyzés küldése