Varga Domokos:Íróiskola

 Mielőtt kézbe vettem Varga Dmokos: íróiskola című könyvét, bevallom, voltak bizonyos kételyeim. Meg lehet tanulni az írást? Tanulás útján lehet valakiből jó regényír, novellista, vagy színházak kedvenc drámaírója? Nem valamiféle felsőbb eredetű ihlet hatására alkotnak zseniális műveket az írók, költők? Miután viszont elolvastam a könyvet ( egy délután kellett hozzá, alig tudtam letenni), rájöttem, hogy a helyes válasz a fenti kérdésekre:az írói tehetséget nem lehet iskolás módszerrrel tanulni, viszont egy jó könyvből sok dolgot megtanulhatunk az írásról, irodalomról, az irodalom történetéről. Mit is érdemes megtanulnunk?

Például azt, hogy az író, különösen a prózaíró, nem feltétlenül ura hősei életének. Van, hogy a regény végén a hős egyszer csak meghal, és az író nem tehet ez ellen semmit. Ezt látja, ez jön a regény cseekményéből, így( kissé blazírt szóval) logikus. Sokszor az írót vezeti a tolla, megtanul írni a toll, az író csak eszköz marad, aki a tollat ( 21.századi értelemben: a számítógép billentyűzetét) vezeti. Aki még nem tapasztalt ilyesmit, az ne is kezdjen írásba. Válasszon más pályát. 
Az írói szakmára is igaz, amit általában a teológiára szoktak mondani: óriások vállán állunk. Nem ritkaság, s nem is szégyen, hogy egy mégoly zseniális költő átvesz motívumokat másktól, s azokat egyéni módon beépíti költeményeibe. Varga Domokos hosszasan elemzi József Attila: A hetedik című versét, mely nem más, mint a finn nemzeti eposz, a Kalevala egyik motívumának újraélése, egyéni újrafogalmazása. Szintén József Attila esetében:a semmi ágán ülő kis szív bizony már előfordult előtte is a magyar irodalomban, méghozzá Csokonai Vitéz Mihálynál, és persze teljesen másképp. Az óriások kölcsönvesznek egymástól, de csak azért, hogy még szebb legyen a vers. 
Az első mondat. Nagyon megható az a történet, amikor is egy idősődő úriember ( Grand úr, az átlagember,aki Albert Camus egyik művében szerepel)úgy dönt:író lesz. Csakhogy nem jut tovább az eső mondatnál. Azt folytonváltoztatja, a jobbnál is jobb jelzőt keres. De nem talál, sírva fakad. És nem lesz belőle író. Varga Domokos nem mondja ezt ki, de szerintem Grand úrból pontosan azért nem lesz író, mert túlzottan átlagember, ahogy mindannyian azok vagyunk, az íróban mégis van valami plusz, ami a többi átlagemberben nincs. (Recenzens hozzáteszi: több világhírű író élt teljesen átlagos, mondhatni: konformista életet. Ide sorolnám a nagy drámaírót, Ibsent, akinek egyetlen "  művészies heppje" az volt, hogy rettenesen félt a kutyáktól.Ettől eltekintve pontosan ugyanúgy élt, mint egy akkori polgár.). 
Az első megjelent mű. Varga Domokos nagyon őszintén, kertelés nélkül szól író és szerkesztő viszonyáról,s ezt hitelesen megteheti, mivel ő maga mindkettő volt pályafutása során. Szóval, az a helyzet, hogy még az extraklasszisoknak van, hogy sokáig kell várniuk, hogy első művüket nyomtatásban viszontlássák. A szerkesztők nem mindig ismerik fel a zsenit, még az egyszerű tehetséget sem. Nagyon példamutató a Szerző, hogy két korábbi tévedését megosztja az Olvasókkal. Ritka az írói világban az effajta őszinteség. 
Nagyon őszintén szól a Szerző az írói világban uralkodó, a kívülállók számára nem éppen rokonszenves  jelenségről: A sértődésről és a klikkesedésről. Előbbit az érzékeny emberek sajátjának, rossz jellemvonásnak tartja, utóbbit vsizont az iodalmi élet szükségszerű velejárójának fogja fel ( a madár sem egymagában dalol...). Vaahogy el kellett volna azt is mondani, hogy a magyar irodalmi életet a népi-urbánus klikkesedés hosszú évtizedekre - no, nem megbénította, de azért ártott neki. 

Kinek ajánljuk Varga Domokos: Íróiskola című könyvét? Íróknak, írói karrierről álmodóknak, magyartanároknak, magyar szakos egyetemistáknak, szerkesztőknek. 

Hét Krajcár Kiadó, Budapest, 2018.