Fáy Ferenc:Magamsirató

 Fáy Ferenc kanadai magyar költő Magamsirató című kötete 1967-ben jelent meg. Több,mint tíz év telt el a nagy történelmi élmény,az 1956-os forradalom és szabadságharc óta. A költő bölcsebbé,tapasztaltabbá vált emigrációjának kezdete óta. Magyarságról,történelemről,költészetről vallott felfogása mind mélyebbé,árnyaltabbá válik. Istennel való személyes kapcsolatát a korábbi kötetekhez viszonyítva teljesen másképpp fejezi ki. Míg a korábbi kötetekben lehetségesnek vélte az Istennel való személyes kapcsolat kialakítását,addig most úgy látja,az ember annyira gyenge,hogy legfeljebb harcolhat Isten ellen,de nem találhatja őt meg.(Együgyü ének Istenről;Isten;Külváros)

Meglátja Bem Józsefben a szülőföldjétől távolszakadt katonát (A Bem szobornál),érzi az egyre fogyatkozó időt,melyben az ember csak Isten segítségével lehet ember (Negyvenöt év). A címadó versben (Magamsirató)az eddigi életét eluraló külső és belső,személyes és társadalmi törvényeket kívánja megváltoztatni,a szellem alkotásának,önkifejezésének útján. Megváltozik viszonya saját emigráns életéhez is:a szabadságvágy,az emigráció kényszerűségének vállalása mellett most némi szégyenérzet is vegyül az emigrációról és a magyarságról szóló versekbe( Juhász Ferencnek,Magyarország).

Fáy Ferenc kitör a népies-urbánus dualista sablonból. Számára a népiesség,a falu világa nem valamiféle történelmi-politikai szimbólum. Hanem nagyon is személyes emlék,pontosabban alkalom arra,hogy az elvesző gyermek-és ifjúkort,a gyökereket, ismét megtalálja. A Levél című versben a magyar falu és jelenlegi élettere,a kanadai város közti kimondhatatlan távolságot igyekszik kimondani-de pontosan a próbálkozás látszólagos sikertelensége teremti meg a mű költői értékét. Az Őszi tabló egy borzalmas gyermekkori emléket,a Halál látványának feledésére tett kísérleteket idézi fel. Az idő-és térperspektíva,az emőgül előbúvó archaikus népköltészeti rétegek Fáy Ferenc egyik legjobb versévé avatják ezt a költeményt.

Nagyon fontos újításokat vehetünk észre Fáy Ferenc tájverseiben. A magyar és az európai irodalmi hagyományban a költő kívűlről szemléli a tájat,úgy reflektál rá. Fáynál az embef-legyen ez a lírai én vagy valaki más-szerves része a tájnak,mintegy belenő abba. Ezáltal a táj is antropomorfizálódik,feltöltődik életanyaggal,mozog. Fáy Ferenc írta irodalmunkban a legdinamikusabb tájverseket.

Külön érdemes szólni a kötet egyik díszéről,időtálló ékességéről,a Misse Hungarica c.hosszúversről. A misék,mint liturgikus cselekmények szerkezetét felidéző,de tartalmilag azzal ellentétes szöveg szinte szöget üt szívünkbe. Mintha a kõltő a holtak megidézésével nem Jézus kereszthalálának,hanem a magyarok egyéni sorstragédiáinak akarna emléket állítani. Ez az a vers,amit az ember napokig nem felejt el-mármint,ha értő fejjel és szívvel olvassa.

Fáy Ferenc költészetének legerősebb oldala a rendkívül dinamikus,plasztikus képalkotás. Nagyon eredeti hasonlatokat,már-már a szürrealizmus határát súrolómetaforákat,szineztéziákat (Sárga requiem) találunk a Magamsirató c.könyvben. Így aztán ezek a versek sokáig,jó sokáig megmaradnak emlékezetünkben.Reméljük,egyszer a hazai hivatalos irodalomtudomány is eljut odáig,hogy az emigráns költők alkotásait egyenrangúnak tekinti anyaországi pályatársak munkáival. Lehet,hogy Fáy Ferenc egyszer még tananyag lesz Magyarországon?Én nagyon örülnék neki. Addig is:a Magamsirató c.könyvet minden verskedvelőnek,az igaz magyar irodalom minden barátjának szívből ajánljuk.