Sigmund Freud: Álomfejtés
Sigmund Freud: Álomfejtés című könyvének eddigi legteljesebb magyar kiadása 2021-ben jelent meg .A pszichológia tudományának egyik alapművét hosszú idő után adták ki magyar kiadásban, minden embernek érdemes elolvasnia legalább egyszer, de legalább kétszer. Minden ember életében van olyan szakasz, amikor elkezdik érdekelni az álmai. Az alábbi könyvajánlóban azt szeretném leírni, miért is tartom nagyon fontosnak ezt a könyvet mindenki számára. Hozzátenném, nem vagyok pszichológus, sőt, igencsak laikusnak tartom magam ebben a tudományágban, teáh, amit itt olvashat a Kedves látogató, az egy intelligens laikus véleménye a világ egyik- ha nem a...- legjelentősebb pszichológusáról, aki az egész emberiség gondolkodását megváltoztatta.
Pontokba szedve elmondom, hát, miért is annyira fontos ez a könyv, hogy igazán művelt ember olasmányai közül kihagyhatatlan.
1. Az álmokkal foglalkozni nem pusztán úri hóbort, hanem az emberi személyiség megismerésének fontos része. Az álom sem csak a mindennapok kacatja vizuálisan mwgjelenítva, hanem komoly lelki tevékenység.
2. Már az ókortól kezdve foglalkoztak álmokkal ( Freud a legjelentősebb ókor álomfejtőnek Artemidóroszt tartotta), csak akkor még égi hatalmak bevatkozásának tulajdonították ezeket. Ezt felváltotta egy negatív erkölcsi megítélés. Az álom a közép- és koraújkori népi gondolkodás szerint valami rossz, amely elrontja az alvást. A 19.században pedig a neurotikus betegségek, pl. a hisztéria kapcsán kezdtek a kutatók álmokkal foglalkozni. Freud említi Gruppe, Sir. J. Lubbock,Herbert Spencer, E.B.Tylor Binz, Meier és nagyon sok más előd nevét. A tudományos álomértelmezés tehát nem Sigmund Freud találmánya, csak ő vitte, ő fejlesztette legtovább.
3. Eluralkodott egy tévhit egy tévhit a közvéleményben:mégpedig, hogy Freud minden álmot a szexuális vagyakból vezett le. Ez nem igaz. Vannak olyan álom, álom-motívumok, melyek köthetők szexuális jelenségekhez, vágyakhoz, de olyanok is előfordulnak, amelyek nem.
4. Freud szerint az álom mindig valamilyen vágyat elégít ki. Ez lehet testi vágy- pl. a messziről csodált szerelmessel való beteljesült viszony, egyszerű szexuális kapcsolat a házastárssal, de aki folyóvízről, patakról álmodik, annak ajánlatos gyorsan felébrednie, mert ezek az álmok gyakran vizelési ingerrel függnek össze. Beteljesülhet lelki vágy is, pl. a tehetségtelen, de konkurrems kolléga felsülése. A vágyak igen gyakran eltemetett tudattartalmakból fakadnak.
5. Az álom mindig eltúloz. Minidig van valamilyen irreális motívum az álmoban- amely gyakran felébredéshez vezet.
6. Egy kis mintán végzett kutatás szerint nem az aznapi, hanem az azt megelőző két-három napi történések kerülnek újra elő álmainkban. Van kutató, aki úgy tartja, hogy inkább ezeknek a történéseknek jelentéktelenebb epiódjai válnak fontosabbá, Freud szerint pont az adja az álmok groteszk mivoltát, hogyí jelentéktelen és jelentőségteljes keveredik egymással.
7. Freud szerint az álmok szimbolikusak, minden jelent valamit.
Ajánljuk Az Álomfejtés című könyvet minden az emberi lélek iránt érdeklődő ember számára.
Helikon Kiadó, 2021. Ford. Hollós István
Megjegyzések
Megjegyzés küldése