Dénes Tamás-Sándor Mihály-B.Bába Éva: A világ labdarúgásának története I.

 A könyv címe:A futball bölcsője és háborúk pokla (1863-1944)
Csodaszép és hiánypótló könyvsorozat első darabja ez. A Dénes Tamás- Sándor Mihály- B.Bába Éva szerzőhármas nagyon alaposan, mindenre kiterjedően összefoglalja a világ egyik legnépszerűbb sportágának történetét. Az I. kötet a futball hőskoráról, az amatőrizmusról és félprofikról szól. Nagyon bonyolult, ugyanakkor nagyon szerethető labdarúgás volt ez. E rövid könyvajánlóban csak " csipegetni" tudunk a sporttörténeti jelentőségű mű rendkívül gazdag anyagából, történeteiből. 

A bevezető fejezet a futball középkori előzményeiről szól. Kiderül, hogy nem lehet egyetlen területet vagy korszakot kiszemelni, és rámutatni: itt született a futball. Sokgyökerű sportág ez, mely egyaránt köszönheti létezését az amerikai indiánoknak, a franciáknak, a nyugat-és közép-európai jobbágyoknak, az itáliai városállamok egymással ünnepélyesen, de eléggé durván harcoló díszes seregeinek. Az igazi labdás sport, a rugby, végül Nagy-Britanniában született meg. Ebből vált ki- hosszas viták és csatározások után- a mai értelemben vett futball. Még olyan is előfordult, hogy a meccs első szakaszát futball, a második félidőt rugby stílusban játszották le ( lehetne ilyet ma is csinálni: húsz perc foci, húsz perc kézilabda, húsz perc kosár...). De hamar eldőlt, hogy az emberek szeretik a futballt, szeretik, hogy nem kézzel kell vinni a labdát, és azért a futball nem okozott annyi sérülést a játékosoknak, mint a rugby. 1888-ban aztán elnidult az első angol labdarúgó-bajnokság. Eleinte Angliáé volt a hegemónia, ha néha átrándult egy brit proficsapat a La Manche csatornán túlra, ott jó alaposan elverte az európai ellenfeleket. Az angol csapatok első mecénásai- talán meglepőnek tűnik- a templomok voltak. A Bolton és Tottenham templomi gyülekezetekből alakult. Aztán persze jöttek a komolyabb meénások: először a kisvállalkozások, aztán a nagyobb befektetők. A brit labdarúgás a századfordulóra rendkívüli fölénybe került. Még 1908-ban is előfordult, hogy egy rögtönzötten összeállított angol csapat ( "válogatott") 68-4-es gólaránnyal tért haza egy európai turnéról. 1900-ban mpedig megszületett a Liverpool FC első nagy csapata, többszörö bajnok és FA- kupagyőztes.

De aztán szépen sorban jöttek a többiek is. Skócia már néha-néha legyőzte az angol csapatot, de aztán a belgák, a franciák, a hollandok, a svédek, a spanyolok is kiépítéttek a maguk futball-kultúráját. MInt ahogy kiépítette Csehország, Ausztria és Magyarország is. 
A két világháború közötti időszakban- ezt ma már furcsának találjuk- nagyon nehéz volt összehozni nemzetközi megmérettetéseket. A nagy futballnemzeteknek tökéletesen megfelet az olimpiai rendszer, az olimpiáknak pedig hatalmas bevételt hozott a labdarúgás. Nem csoda, hogy az első világbajnokságot csak 1930-ban rendezték. Nemhogy selejtezőt játszottak volna: gyakorlatilag lasszóval kellett fogni a válogatottakat, hogy legyenek kedvesek elindulni. Túl magas volt a hajóút költsége. A második VB-t az olaszok nyerték, a harmadikat, az 1938-ast pedig szintén az olaszok, de Magyarország lett amásodik. 
A magyar klubok ebben az időben tényezőknek számítottak. A Ferencváros, az Újpest nemzetközi tornákat nyert, itthon a bajnokságban világklasszis játékosok kergették a labdát. Szval, ez a futball hőskora volt: lelkes, technikás játék, nem pedig darálós profizmus. 

Ajánljuk ezt a könyvet minden futballedzőnek, futballistának, drukkernek, mindenkinek. Jó mulatság, tűnődés és és merengés, de nem hamis nosztalgia. Tiszta és bölcs sporttörténet. Érdekes, izgalmas könyv.

Campus Kiadó, 2018

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Martha Tailor:Rémálom

Donna Leon:Ha nincs kegyelem

Robert Ludlum:Nimród maffia