A hely. Janáky István épületei, rajzai és írásai

 Mindig szívesen olvasok építészek munkásságáról szóló könyveket. A házak, nyaralók, középületek hátterében nagyon nagy történeti tapasztalat, olykor egész filozófia, és természetesen laikusok számára sokszor a relevancia erejével ható gyakorlati logika áll. Janáky István könyvében valóságos kultúrtörténeti kitekintést kapunk a huszadik századi magyar építészetről- de nemcsak arról: hanem a kultúráról, művészetekről általában, a közgondolkodás változásáról, más építészek, irányzatok eredményeiről és kudarcairól. Igazi szellemi kalandozás ez a kitűnő kötet. E rövid és méltatlanul felszínes könyvajánlóban csak ízelítőt tudok adni e remekmű- és hadd tegyem mindjárt hozzá:a hazai könyvkritika, közbeszéd részéről érdemtelenül kevés figyelmet kapott- kötetből. 

A Molnár Farkas élő hagyatéka című esszé gondolatmenete, tartalma a következőképpen foglalható össze: volt Magyarországon egy olyan építészeti iskola, amely tehetségéből és nemzetközi tájékozódásából eredendően készen állt arra, hogy méltó versenytársa legyen az európai, amerikai, japán építészeknek. A Bauhaus irányzatnak, Gropiusnak, Le Corbusier-nek, a második világháború utáni japán építésziksolának igenis méltó magyar követői vannak. De a történelem, az építészetet és minden más kulturális tevékenységet át-meg átszövő diktatorikus politika megakadályozta ezeket az embereket abban, hogy tehetségüket kiteljesítsék. Ki feladta a szakmát, ki Amerikába vándorolva futott be szép karriert. A magyar építészet- és a magyar kultúra- fejlődési folytonossága 1945 után megszakadt, az ún, szocialista realizmus vált a hatalom által egyedül elfogadott stílussá. Ez- az írás pillanatában is- már a múlté, de káros szellemi öröksége fennmaradt. Például abban, hogy a közgondolkodás formálóinak jelentős része utasítja el pl. az organikus építészetet, valami gyanús ideológiát sejtve mögötte. Mivel a kultúra nem követi a megfelelő európai, amerikai trendeket, nem tud megbirkózni a konzumitás, a tárgyak értékének és minőségének csökkenésének jelenségével- azt gondlom, kimondva-kimondatlanul Janáky István itt a Kádár-korszak magyarországi építőiparának visszás jelenségeire és folytonos anyaghiányára is gondol. 

A Két tervezés című, 1974-ben elhangzott előadásában Janáky István már az első mondatban- ahogy ma mondjuk- " beleáll" a hazai " szocialista" építőiparba. Műszaki fejlettségét alacsony színvonalúnak nevezi ( recenzens megjegyzi:ez a kijelentés abban az időben felért egy politikai ellenzéki megnyilvánulással). Janáky azért marasztalja el a fiatal hazai építészeket, mert nem veszik ezt kellően figyelembe....Mai nyelvre lefordítva: hiába tervez a mérnök igényes dolgokat, a kivitelező úgysem tudja megcsinálni, tehát olyan épületeket kell tervezni, melyeket az elmaradott építőiparunk is képes megvalósítani. Kemény mondatok. Janáky István azonban tovább folytatja a burkolt rendszerkritikát: létre kell hozni egy speciálisan magyar építészetet.Janáky szerint erre a megfelelő út a szőnyegszerű elrendezés bevezetése. Nagyon röviden ennek az a lényege, hogy sávos elrendezést alkalmaznak az épületekben. De- még egy odaszúrás az építőiparnak- sokszor még ez is gondot okozott az ilyesmihez nem szokott építőipari dolgozóknak. 

Korszakot megelőzőnek tartom a Szerző Németh Lajos emlékkönyvébe írt tanulmányát, melynek címe: Egy mátrix. Ebben részletesen taglalja a homogén együttesek, a montázsegyüttesek, illetve az integrális tartalmat nélkülöző konstrukciók jellemzőit:definíciót ad, példákat sorol, megkülönböztet. Ezután pedig részletesen elemzi, milyen kapcsolatrendszerek alakulhatnak ki az alkotók és társadalom között. Korszakalkotó, minden építészmérnök, sőt, talán minden képzőművész számára nélkülözhetetlen olvasmány. 

Ajánljuk a Janáky István írásait, rajzait, épületeit tartalmazó A hely című könyvet építészeknek, képzőművészeknek és mindenféle alkotó embereknek, szíves, talán egész életen át tartó tanulmányozásra. 

Műszaki Könyvkiadó, 1999.