Marosán György:Fel kellett állnom
Marosán György a 20.századi magyar baloldali politika meghatározó alakja,szociáldemokratából lett kommunista.1957-1962.között Kádár János mögött az ország második embere volt. Aztán történt valami:Marosán 1962-ben felállt és elbúcsúzott az országos politikától. Civil lett,hozzáfogott emlékiratai elkészítéséhez. A Fel kellett állnom ennek a memoár-sorozatnak harmadik darabja és az 1956 utáni időszak eseményeit örökíti meg. Nagyon szubjektív,sok tekintetben erösen szubjektív kónyvről van szó,érdemes tehát erős kritikával olvasni. Az alábbi kónyvajánlóban leírom néhány gondolatomat,tapasztalatomat a Fel kellet állnom című könyvről.
Az első dolog,ami feltűnhet már az elsö olvasáskor:Marosán Györgynek a narratíva szerint mindig igaza van. Marosán tévedhetetlen fickónak állitja be magát. Nyoma nincs önkritikának,megbánásnak,ami külónösen feltűnő az 1956-os forradalom és szabadságharc kapcsán,ahol is éppen Marosán volt a megtorlások fő támogatója,szorgalmazója.
Nem tudjuk meg,tulajdonképpen miért kellett felállnia Marosán Györgynek. Bár,ha tudnánk,sem lennénk sokkal boldogabbak. Lehet,hogy Kádár túlságosan sztálinistának találts Szerzőnket a konszolidációhoz már más kommunista politikusok kellenek?Szerintem ez a legvalószínűbb válasz.
Marosán ebben a könyvben sokat vitatkozik a Lukács-iskola tagjaival,főként magával Lukács Györggyel,az európai hírű marxista filozófussal illetve Heller Ágnessel,akit Marosán úgy jellemez:Lukács után második a sorban. A vita tárgya többnyire az 1956-os események megítélése.Lukács és tanítványai nem tartották ellenforradalomnak azt,ami 1956-ban történt,Marosán szerint az ellenforradalmi veszély mindvégig fennállt,s aztán a Nagy Imre-kormány végképp rátért az ellenforradalom útjára.Hogy ez pontosan mikor,mely politikai tettel történt,azt a Szerző nem árulja el. Úgy állitja be,mintha ezek a beszélgetések hajnalig tartó bölcs viták lettek volna. Hát...
Amikor Marosán "az utca emberével" beszélget,mindvégig kiérződik mondataiból valamk fáradt,unott életérzés. Ez engem,mint Olvasót roppantul zavar. Értékes részei viszont a könyvnek azok a szövegrészek,mikor is az MSZMP belső viszonyait elemzi a Szerző. Kiderül,nem minden KB-tag volt éppen Kádár János pártján.
Ajánljuk Marosán György:Fel kellett állnom című könyvét történészeknek,egyetemi hallgatóknak. Nagyon tanulságos olvasmány.
Hírlapkiadó Vállalat,1989.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése