Bejegyzések

versmérték címkéjű bejegyzések megjelenítése

Madách Imre válogatott művei

Madách Imre a magyar- és a világirodalom klasszikusa. Magyarországon egyművű szerzőként ismerjük őt, a Válogatott művek pontosan azt igyekeznek velünk, Olvasókkal elfogadtatni, hogy Madách életműve nemcsak Az ember tragédiájából áll. Csakhogy a Tragédia annyival áll a többi mű fölött, hogy joggal szorította ki Madách többi alkotását az irodalmi kánonból. A Mózes című dráma, bár szándékaiban kiváló és nemes, de a megvalósítás kevéssé sikerült. A főalak nem jól van megformálva, a jelenetezés már saját korában is korszerűtlennek számított, Józsué karaktere elnagyolt, sok esetben a versmérték egyszerűen nem jön ki, mindennek tetejébe sok az erőltetett jelzős szerkezet. A verseket illetően: ezek a gondolatokban oly gazdag költemények nagyon hosszúak, túlírtak. A zsibvásáron című vers 14 versszak, mondanivalója 2-3 strófába összesűríthető lenne. A halál költészete végeérhetetlen romantikus-szentimentális halálimádat, mely- túl azon, hogy egészségtelen- az Olvasót inkább visszariasztja az é