Bejegyzések

Szent Szellem címkéjű bejegyzések megjelenítése

Alexander Seibel:Krisztus gyülekezete tévelygések veszélyében

Már az elején le kell szögeznem: Alexander Seibel osztrák teológus könyve teljességgel jószándékú, isteni vezetés alatt íródott, komoly teológia munka. Azok a bizonyos tévelygések, melyekről szó esik a címben, a "kereszténységet megrontó" karizmatikus ébredés tévelygései, melyek veszélybe sodorják Krisztus gyülekezetét. Seibel szerint Pál apostol a Korinthosziakhoz írt 1.levelében a nyelveken szólást másodlagosnak tartja,a prófétálást helyezi első helyre. Ebből azonban Seibel azt a hibás következtetést vonja le, hogy minden nyelveken szólás hamis. Mint ahogy Szerző hamisnak nevezi a kézrátétellel való gyógyítást, valamint a "tömeges" Szent Szellemmel való betöltekezést is. Minden állítását igehellyel támasztja alá, és többször is kifejti, hogy a karizmatikus mozgalom hívei jószándékú, Isten érdekében munkálkodó, ámde megtévesztett emberek. A könyv tehát nem gyalázkodó- egyszerűen csak nem ért egyet a karizmatikusokkal. Miért is? Azért, mert Seibel összekeveri a

Jim Cymbala:Többre lettél teremtve

Ha valaki Istenről ír, akkor az az írás nyilvánvalóan sokrétű és összetett lesz. Jim Cymbala lengyel származású amerikai lelkipásztor Többre lettél teremtve című könyve igei ihletettségű, remekül megírt, Istenhez vezető olvasmány. Teljes egészében nem áll módunkban elemezgetni- nem is lenne sok értelme- inkább csak a könyv főbb jellemzőit emeljük ki. 1. Ha valaki befogadja szívébe Krisztust, akkor kap egy kijelölt feladatot Istentől. Olyan szolgálati ajándékot, melyet csak neki és senki másnak nem ad az Úr. Hallgatni kell Isten szavára, oda kell figyelni a Szent Szellemre, be kell tölteni az elhívást. Sajnos, manapság sok keresztény inkább a világi hangokra ügyel, semmint a szellemiekre. 2. Cymbala- nagyon taktikusan- bár szól a Szent Szellemről, elkerüli a protestáns egyházi körökben manapság kényes témát: a karizmatikusokhoz való viszonyt. Talán meglepőnek tűnhet, hogy ezt írom, de bölcsen teszi. Ezzel ugyanis tágítja Olvasóinak körét, akik tudnak a könyv lényegi mondanivalójára,

Mahesh Chavda: A nyelveken szólás ereje

A keresztény egyházakban, évszázadokon keresztül azt tanították, hogy a nyelveken szólás ideje- és általában véve: a Szent Szellem munkájának ideje- már lejárt. Nagyon sok keresztény hívő tölt el évtizedet úgy Isten szolgálatában, hogy nem szól nyelveken. Számukra Mahesh Chavda: A nyelveken szólás ereje című könyve igazi szellemi forradalom lehet. Chavda részletesen taglalja, hogyan és miért szól a keresztény ember nyelveken. Hangsúlyozza, hogy ez az adomány a Szent Szellem keresztséggel együtt jár, és nem azonos az újjászületéssel. Chavda 16 előnyét sorolja fel a nyelveken szólásnak: többek között a hívő közelebb kerülhet Isten igazságához, titkokat oszthat meg vele, olyan dolgokat fejezhet ki, melyeket saját anyanyelvén nem tud, részesülhet Isten erejéből. Chavda szerint a nyelveken szólás két módon történhet: valamilyen földi idegen nyelven, vagy angyalok nyelvén. Előbbire markáns példát hoz : a cseh nyelven megszólaló texasi farmer esetét. Chavda szerint a nyelveken szólás adom

Szent Ágoston vallomásai

Elöljáróban recenzensként annyit mondanék erről a könyvről: nemcsak a keresztény vallás, hanem a világirodalom klasszikus alkotása. Azoknak is el kellene olvasnia, akik nem keresztények, vagy még nem azok. Éppen ezért azt gondolom, hogy a címben a Vallomásai szót nagy kezdőbetűvel kellene írni, hiszen nem bírósági vallomásokról, hanem szellemi önéletrajzról van szó. Nincs arra mód, hogy teljes egészében elemezzük ezt a nagyszerű művet, két dolgot azonban mindenképp kiemelnénk: Szent Ágoston elég messziről indult. bűnös ember volt, ugyanazokat a bűnöket követte el, mint bármely korabeli gyermek és ifjú. Csakhogy neki a Szentlélek bűntudatot helyezett a szellemébe, mely megtérésre vezette őt. Ez az óriási különbség. Manapság, 21.századi világi felfogás szerint nem baj, ha az ember fiatalon kissé kileng. Dehogynem. Mert aki fiatalon kissé kileng, az idősebb korában már nagyon ki fog lengeni, sőt: megtanulja, hogyan leplezze bűneit. éppen ezért, aki fiatalkorában lelkiismeret-furdalást

Az Apostolok Cselekedetei befejezése

Nekem személy szerint az egyik leginspiratívabb bibliai könyvem az Apostolok Cselekdetei. Nemrégiben olvastam egy keresztény sajtótermékben, hogy az ApCsel voltaképpen befejezetlen könyv. És tényleg: ha elolvassuk az utolsó két verset, az az érzésünk, mintha félbe lenne hagyva a történet. Péter mindenkit befogad a szállására és prédikál. Ez nem egy történet vége. Ez egy történet kellős közepe. És nincs ott a könyv végén, hogy Ámen!!! Lukács szándékosan intézte így. Az Apostolok Cselekedetei szándékosan félbemaradt könyv. Merthogy nekünk, mai keresztényeknek kell tovább írni. Nekünk kell- ha szükséges- befejezni. Apostolok mindig lesznek, ezt Lukács biztosan tudta. És ha lesznek apostolok, akkor lesznek gyülekezetek, szolgálók, megtérők, diakónusok, csodák. És persze mindig lesznek gonoszok, értetlenek, betegek, hamis tanítók. Jézus története folytatódik, bennünk. Bizonyságokat kell tennünk, hirdetnünk az Úr Jézus igazságát, Szent Szellem segítségével- Szent Szellem személy, ezért n

Buji Ferenc: Az elfelejtett evangélium

Személyes, keresztény hit- talán ez lehetne a mottója Buji Ferenc: Az elfelejtett evangélium. A názáreti Jézus elveszett tanításai című könyvének. Persze, a cím kissé provokatív, hiszen Jézus tanításai sosem vesznek el, egyszerűen arról van szó, hogy a teológusok a különböző korszakokban mást és mást hangsúlyoztak ki a Megváltó üzeneteiből, tanításaiból, példázataiból, így aztán mindig elsikkadnak egyes fontos témák, igehelyek. Mindensestre elmondhatjuk, hogy a cím zseniális. Figyelemfelkeltő, arra való, amire kell. Az a helyzet, hogy a teológia- katolikus, protestáns egyaránt- kissé kiüresítette az evangéliumokat. Kissé sótlanná, íztelenné váltak. Buji Ferenc könyvében pontosan ezeket az ízeket nyerhetjük vissza. Jólesik a szájnak, az orrnak, a gyomornak, és persze a szívnek. Mert ki merné azt kimondani, hogy aki Krisztust állítja életének középpontjába, ne vállaljon családot, hiszen aki megtagadja családját, az maga miért akar szülő lenni? Ki merne ma, az ébredési mozgalmak idej

Chris Oyaklihome:Az egészség és gyógyulás hitmegvallásai

A könyv Szerzője,Chris Oyaklihome Pásztor gyógyító szolgálatot vezet, mely Krisztus segítségével, keresztény értékek és hitrendszer alapján számol le a betegségekkel, okkult praktikákkal. Számtalan ember köszönheti gyógyulását ennek a szolgálatnak. Az egészség és gyógyulás hitmegvallásai című, kisterjedelmű, de annál nagyobb szellemi erejű könyvben 25 megvallás olvasható, mindegyik természetesen egy igéhez kapcsolódik. Nincs arra módunk, hogy mindegyik megvallást külön értelmezzük, inkább csak a főbb tendenciákra utalunk: Jézus él, bennünk, hívőkben és világban. Az Atya, a Fiú és Szent Szellem köztünk van és fejti ki gyógyító hatását. Gyógyuláson nemcsak testi gyógyulást, hanem lelki, szellemi gyógyulást is értünk. A kereszténység nem passzív, hanem aktív, a világban sikerrel boldoguló embereket teremt. Amikor Isten nevében újjászületsz, a látható világnak is ura és teremtője leszel. Képessé válsz arra, hogy szavaddal létrehozz dolgokat, akárcsak Isten létrehozta az embert. Egysz

Smith Wiggelsworth: A tűzben edzett hit

Smith Wiggelsworth dél-afrikai villanyszerelő volt, akit 48 évesen a Szent Szellem arra ragadott, hogy terjessze Isten igéjét, az egész világon, felekezettől függetlenül. Wiggelsworth eleget tett elhívásának. Volt, hogy néha túlzásba esett- például a színészkedő testvért ököllel gyomronvágta- de mindig, mindenkor a hit nevében ejtett szót. A tűzben edzett hit című könyv elsőrangú válogatás Wiggelsworth prédikációiból. Két sarokkő emelkedik ki: a hit és a Szent Szellem. Köröttük forog minden. De ez a kevésnek tűnő Minden oly roppant gazdagság, a keresztény hitélet oly magas foka, hogy minden hitét gyakorló embernek csak gyarapodására válik. Mindenkinek ajánljuk- persze, húzzunk egy életkori határt, legyen, mondjuk 16 év. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Biztosítások professzionális szinten. 06 70 208 38 74

Frank és Ida Mae Hammond: Disznók a szalonban

Ha túl vagy az első sokkhatáson... Ha elgondolkodtál azon, Benned miféle démonok lakoznak... Ha  megszólal Benned az altruista, és azon töprengsz, hogyan tudnál segíteni valamelyik démonoktól megszállt ismerősödnek Akkor olvasd el újra a Disznók a szalonban című könyvet, mert alapvetően nem öngyógyító műről van szó. Frank és Ida Mae Hammond a saját szolgálatukról írnak ebben a műben, arról a fárasztó, megterhelő, de csodálatos eredményeket hozó több évtizedes szolgálatról, mely hívő keresztények százainak okozott gyönyörűséget. Jómagam nagyon különösnek találtam, hogy minden bajt démonok okoznak, bevallom, meg is szólalt bennem a kételkedés démona, de aztán vártam egy napot az olvasás után, vártam, hogy átgondoljam ezt az egészet, és rájöttem, hogy Szerzőknek igazuk van. Történt már Önnel olyasmi rossz dolog, melynek nem találta racionális magyarázatát? volt már olyan, hogy istentiszteletre sietett, és megfájdult a dereka, minden előzmény nélkül? Ez bizony démon hatása volt. Mielőtt h