Norman Davies: Európa története

Ez a könyv, az Európa története, még sokáig alapmű lesz a témában, annak ellenére, hogy akad benne néhány pontatlanság- de hát melyik szakmunka mentes az ilyesmitől? ( Megjegyzem, azért a dákoromán elméletet nem kellene csak úgy elfogadni...) Norman Davies valami elképesztően ironikus stílusban tekinti át az Öreg Kontinens kétezer évét, az őskortól egészen a kilencvenes évekig, a kommunizmus bukásáig. A Szerző Európa sokszínűségét emeli ki, a változatos nyelvi- kulturális közösséget, melyben az egyetlen kohéziós erő az európaiság-tudat. Persze, lehet ezzel a kimondatlan tétellel is vitatkozni, lehet átkozni a brüsszeli bürokratákat, de a nemzetek között igenis van közös nevező. Magyarok, angolok, norvégok és albánok- mind Európaiak vagyunk, s ez kötelez bennünket valamire.
Például arra, hogy józanul gondolkodjunk magunk felől. Ezt manapság, a könyv megjelenése után közel húsz évvel sokan elfelejtik- hát akkor jól az eszükbe kell vésni. Mert Európa jövője azon áll vagy bukik, hogy mennyire higgadtan tudja kezelni azokat a történelmi kihívásokat, melyeket a sors időnként elébe vet. Ha a kommunizmus bukását fel tudtuk dolgozni, ha a harmincéves háború pusztítása után is helyreállt a világ normális menete, akkor ma, a kitudja-honnan érkező embertömegek korában is észnél kell maradnunk.Nem szabad bedőlnünk a multikultúrát hirdető, az egyoldalúan, bután tájékoztatott tömegek akaratának.
Talán ez Davies könyvének tanulsága. Európát az európaiak magas szintű gondolkodása tette a világ vezető kontinensévé. Oly sok évszázadon át. Európa sokáig megbecsülte igazi tanítóit. Hitben, tisztességben élt, és még haladt is előre. Hol lassabban, hol gyorsabban.
A 21.században, az értékek relativizálásával, az európai ember összezavarodott. És mindig akadnak zavarosban halászó " bajnokok", akik a zűrzavarból élnek, méghozzá kitűnően.