Lars Kepler:A Pók

 Lars Kepler (az írói álnév egy házaspárt jelöl) A Pók című könyve az utóbbi évek egyik legjobb bűnügyi regénye. Tartalmaz klasszikus thriller-elemeket éppúgy,mint anerikai típusú,kemény,fizikai küzdelmet ábrázoló szövegrészeket. Ha nagyon pontosan akarnánk meghatározni a műfajt: pszichológiai elemeket felvonultató kaland-thriller. A könyv része a Joona nyomozó kalandjairól szóló sorozatnak. Az alábbi,igen rövid könyvajánlóban az igencsak bonyolult cselekmény néhány apró mozaikdarabját emeljük ki, ezzel próbálva rávenni a Kedves Látogatót az egész könyv elolvasásához.

A fiktív történet színhelye Svédország,időpontja pedig a 2020-as évek eleje,de már jócskán a Covid-járvány után. Margot Silverman,a stockholmi rendőrség egyik vezető nyomozója éppen szokásos lovaglóedzését végzi. Az istállóban érzékei valami különöset tapasztalnak. Mintha lenne ott valaki,akinek nem kellene ott lenni. Margot érzi a bajt,de nem tud tenni ellene. A gyilkos könyörtelenül lecsap:eszméletlenné veri a nőt,majd valamiféle zsákba teszi és nátronlúggal lelocsolja. A nyomozó borzalmas kínok között hal meg. Joona nyomozó és csoportja kapja az ügyet.A csoportba visszaveszik a korábban pszichiátriai kezelés alatt állt kolléganőt,Saga Bauert,aki korábban már többször is áthágta a szabályokat. A gyilkos különös csomagokat küld Sagának.Egyfajta játékot játszik a rendőrséggel. Kilenc embert akar megölni. Kiderül,hogy a tettes bosszút akar állni a rendőrökön: két centi nagyságú ólomfigurákat küldd,amelyen jól felismerhető a következő áldozat arca. Mellé pedig újságkivágásokat,képeslapokat.A potenciális  áldozat pedig nem más,mint Joona nyomozócsoportjának egy tagja. A rendőrök voltaképpen a saját életüket védik. A nyomozók nem képesek megakadályozni  az újabb gyilkosságot. Mindig pár perc késéssel érnek a helyszínre. A gyilkos rejtvényeit nem,vagy csak késve sikerül megfejteni.

De miért gyűlöli ez a sorozatgyilkos ennyire a rendőröket?Miért pont annak a Saga Bauernek küldi a kis csomagokat,aki csak megfigyelő a nyomozásban? Mi köze az egésznek egy Jurek nevű,korábban leleplezett sorozatgyilkoshoz??A mostani tettes csodálója,vagy tanítványa ennek a rendkívül aljas elkövetőnek? A csoport tagjai szívesen elgondolkodnának ezeken a dolgokon,de annyira pörögnek az események,hogy igazából nincs idő rendesen végiggondolni ezeket a kérdéseket.

Manvir nyomozó azonban gondolkodik-a csapat kicsit ki is nézi őt ezért. Hogyan lehetséges-teszi fel a kérdést a nyomozó-hogy a kis ólomfigurákat Sagához küldi a tettes? Ha csak az egykori nyomozót gyűlöli,miért bántja a csoport többi tagját?És Joona nyomozó miért akarta annyira,hogy Sagát visszavegyék a csapatba? Manvir arra a következtetésre jut,hogy egy vagy több nyomozó igenis sáros az ügyben. Ezért amikor Joona felhívja őt,hogy menekúljön,mert ő a következő áldozatjelölt. Manvir éppen a kislányát kíséri el a Természettudományi Kar nyílt napjára,ahol a gyerekek,futurista építészeti környezetben,különféle kísérleteket végeznek. 

Nagy erénye a regénynek a kiváló jelenetezés. Szinte filmszerűen látjuk magunk előtt a gyilkosságokat,s halljuk fülünkben a cidrizős,thrillerekre és horrorfilmekre jellemző zenét. Nagyon jó a jellemábrázolás,külön erénye Lars Kepler művének a mindig jól kézben tartott,feszes cselekmény. Ajánljuk A Pók című könyvet minden krimirajongónak.

Animus Kiadó,2023.Fordította Erdődy Andrea.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Simon Scarrow:Elsötétítés

Debbie Danowski és Pedro Lazaro:Miért nem tudom abbahagyni az evést?

David Carter:A világ lepkéi