Grecsó Krisztián:Apám üzent

Amikor az 1980-as években a pszichológia és a pszichiátria tudománya felfedezte- helyesebben: újra felfedezte- hogy léteznek olyan panaszok, szorongások, fóbiák, melyek nem az egyénhez, hanem annak őseihez köthetők, bizony, sokan kételkedtek ezen felfedezés tudományos értékében, inkább a vallás, semmint a tudomány kategóriájába sorolva az e témában megjelent írásokat, tanulmányokat. Aztán az 1990-es évek végén bebizonyosodott, hogy léteznek transzgenerációs problémák, a szakma egyik fele ezt örömmel fogadta- mert magyarázatot nyert sok minden, ami a terápiákon kiderült ugyan, de eredete homályba veszett- a szakma másik fele viszont azt mondta, hogy ezek a problémák terápiás úton kezelhetetlenek, maradjunk, annál, hogy az egyénre koncentrálunk.
Grecsó Krisztián:Apám üzent című könyve ezekről, a transzgenerációs problémákról szól, egyúttal a magyar irodalomban teljesen újrateremti a családregény fogalmát. A jelenleg élő és elhunyt családtagok cselekedeteinek lélektani következményei válnak fontossá, nem pedig maga a történés.A meglehetősen szerencsétlen életű Ignác halála még nem vet véget Ignác hatásának. Mondatai, attitűdjei, sokszor még a tekintete is, ott élnek a következő generációkban. amely mintha nem lenne ettől teljesen boldog...
Milyen is volt ez az ignáci élet? Szegénységbe született, szegénység és bánat vette körül, nyoma sincs a még a 20-századi irodalmunkban is fel-feltűnő népies idillnek. Csak a fájdalom van és az elvágyódás. Ignác felnéz bátyjára, Marcira. A nagylány pedig már gimnáziumban tanul. Teljesen átlagosnak tűnő család. Ignác kirí ebből a közegből, de inkább lefelé. Akaratos, önző, folyton középpontba kívánkozó gyermek, de mindezzel csak félelmeit, szorongását kompenzálja. Az iskola szorongást keltő hely számára, folyamatosak az összetűzések a nagyobb fiúkkal, illetve Tóth tanárnővel, az osztályfőnökkel. A tanárnő békülékeny gesztust is tesz: megbízza Ignácot azzal, hogy a ballagáson a hetediksek nevében ő búcsúztassa a nyolcadikosokat. Valamilyen verset vagy prózát kell mondania. Miért, miért nem, Ignácnak csak az utolsó percben jut eszébe, hogy neki verset kell tanulnia. Meg aztán nincs is otthon elég könyv, sőt, semmi nincs, a csak a kalendárium. Végül anya oldja meg a kérdést: ír egy eléggé bicsakló ballagási verset, amit Ignác megtanul, de nem közli, hogy anyja írta a verset. A család ezen felháborodik. Ez a kis epizód jellemző az egész család dinamikájára. Az anya látja Ignác védtelenségét, ő tisztában van azzal, hogy fia csak félénkségét kompenzálja, de azért ő is úgy véli, hogy ami sok, az sok. Meg kellene tanulnia beilleszkedni, elvégezni a rá bízott feladatokat. Nyolcadikban Tóth tanárnő nem javasolja Ignácot gimnáziumba, mondván: nem elég szorgalmas. Ignác, aki saját felelősségét soha nem ismerte be, élete végéig a tanárnőt hibáztatja elcseszett életéért. Illetve: valószínűleg magát, csak ezt nem ismeri be másak. Különösen nem a fiának.

Nagyon szomorú és perspektivátlan életet mutat fel az Apám üzent. Mert az Olvasó tudja,hogy ebből itt soha nem lesz happy end. Ignác csak vonszolja életét, egyik napról a másikra. Ráadásul a narrátor-író, az első, aki kiemlkedett, folyton hátában érzi apja tekintetét, személyiségét. Úgy érzi, hogy neki meg kellene szabadulnia a problémáktól, ehelyett megy bele, és bele, mindig mélyebben, akárcsak a legtöbb felnőtt ember. Belegondolhatunk- sőt, szinte kényszerítve érezzük magunkat a belegondolásra, hogy a mi életünkben, a mi családunk történetében, hogyan is van ez az egész.

Ajánljuk Grecsó Krisztián: Apám üzent című, kitűnő könyvét mindenkinek, aki szereti a jó, ízes irodalmat, és hajlandó egy kis lelki szembenézésre. Hogy megtudja az igazságot. Hogy utódaink is megtudják az igazságot.
Legalábbis azt, ami rájuk tartozik...

Magvető, 2024.