Bejegyzések

Szahara címkéjű bejegyzések megjelenítése

Desmond Bagley:Hajtóvadászat a Szaharában

 Desmond Bagley (1923-1983) a huszadik század neves brit kalandregény- írója volt, több könyvéből filmváltozat vagy éppen tévésorozat is készült. Hajtóvadászat a Szaharában című könyve a kalandregény- irodalom egyik klasszikusa, igazi nemzetközi bestseller. Ha művelt emberek nem is olvassák végig, azt azért illik tudni, hogy létezik ilyen könyv....Nagyon eredeti a cselekményvezetés, és legtöbbbünk által nem ismert idegen kultúrába pillanthatunk be. Az alábbiakban rövid spoilert közlök a könyvről, ezzel próbálván kedvet csnálni Önönek az olvasáshoz!  A fiktív történet valamikor a huszadik század közepén játszódik, de a történet szálai jóval korábbbra, a repülés hőskorába nyúlnak vissza. Az 1930-as évekre a repülés már igen sokat fejlődött, a nemzetközileg ismert gyárak gépei képsek voltak több ezer mérföld megtételére is. A pilóták pedig valóságos hősök voltak, újságok címlapján szerepeltek, rádióinterjúkat adtak.  1936-ban maratoni repülőgép-versenyt rendeztek, Londonból kellett a dél-

Tomas Tranströmer:Boltívek végtelenje.Válogatott versek

 Tomas Tranströmer 2011-ben irodalmi Nobel-díjat kapott- és az egész világ irodalmári- kritikusi közössége meglepődött. Egy ember, aki nem politizál, akit nem üldöznek, aki nem akar elnök lenni, aki nem tagja kismillió társadalmi szervezetnek- egy ember, aki azt teszi, amire elhívást kapott. Verseket ír, néha prózát ír. A boltívek vételenje című könyvben Tranströmer válogatott versei olvashatók. sokféle, mégis közös jegyeket hordozó költemények. Nehéz lenne eltéveszteni a költőt.  Miért is tetszett meg nekem ez a különös, furcsa költészet? Néhány pontban összegyűjöttem a válaszokat, tudva persz,e hogy egy ekkora irodalmi életművel kapcsolatban további kérdéseknek és további válaszoknak is helye van.  lássuk tehát, mi varázsolt el Tranströmer életművében! 1. Szinte minden versében ott a természet hangja, képe, jele. Olykor ezek a természeti képek egészen meghökkentő ( de nem szürrealista!) társulásokat alkotnak a világ más, néha kifejezetten az urbánus világból hozott képeivel. A Téli é

D.Nagy Éva-Csiby Mihály: A gyalogkakukk sivatagja

Földrajz, utazások, útleírások iránt érdeklődő 10-14 éves kamaszoknak ajánljuk D.Nagy Éva és Csiby Mihály könyvét. A két magyar szerző arra vállalkozott, hogy bevezesse a kalandvágyó fiatalokat a sivatagok csodálatos világába. Olvashatunk a homok kialakulásáról, megtudhatjuk, milyen növények, milyen állatok és imlyen emberek élnek a világ sivatagaiban. Tudatosodik az Olvasóban, hogy nemcsak a Szahara sivatag, és nemcsak Afrikában vannak sivatagok, hanem az USA-ban, Ausztráliában és Ázsiában is. Megtudhatjuk, mit köszönhet a Föld a sivatagoknak, és miért pusztulna el a Föld sivatagok nélkül. Egyáltalán: a korábban mozdulattlannak, örök állandónak hitt sivatag-képpel zemben egy örökké dinamikus, folyton változó rendszerről kapunk képet. Bevezetés ez a könyv, mely kiválóan alkalmas arra, hogy felkeltse egy szellemileg még nyitott korosztály érdeklődését a földrajz egy igen érdekes ága iránt. Ja: és gyalogkakukk pedig nincs! Csak a mesékben!