Könyvekről mindenkinek

 2016-ban jelent meg az AB-ART kiadásában, Jankovics József szerkesztésében a Zalán tibor legszebb versei című kötet. Nagyon magas színvonalú tartalom, a magyar költészet legnagyobbjait idéző versek, és rendkívül igényes forma jellemzi a kötetet.  Amikor néhány évvel ezelőtt magyartanár kollégámmal beszélgettünk Zalán Tiborról, ő rögtön rávágta: ahá, az az avantgarde költő! Ha elolvassuk ezeket a Legszebb Verseket, ezt a besorolást csak korlátozottan fogadhatjuk el. A 21.századi európai költészetben már-már természetes, hogy az alkotó a legváltozatosabb, olykor a kánonon kívül eső formákkal kísérletezik. Zalán Tibor gyűjteményes kötetében akad szabadvers, elképesztően hosszú, az első sorokat zengő címekkel, akad itt négysoros szakaszokra bontott versciklus, klasszikus tájleíró vers, háromsoros miniatűr. Zalán Tibor igyekszik minden hangszeren játszani, s mi, Olvasók, igencsak élvezzük ezt a nem mindennapi irodalmi kórusmuzsikát.  Minden literátor kicsit képzőművész is. A kép elrajzolód

Walt Whitman és Robert Browning között mindössze egyetlen hasonlóság akad:mindketten költők voltak, és mindkettőt őrültnek tartotta saját kora. Ennek ellenére olvasták a könyveiket- gondolom, úgy érezte a Tisztelt Olvasóközönség, hogy költőknél egy kis őrület nem veszélyes, sőt... Whitmant elsősorban szabadverseiről ismerjük. Azért tartom ezt igencsak felszínes megközelítésnek, mert a szabadvers, az pusztán forma. A lényeg a tartalom, a gondolat, az ívelő sorokban kirejlő szenvedély. Whitmannél mindhárom, de főleg a valóság iránti szenvedély igen erős. Az Ének magamról című, kisregény-terjedelmű, 52 verset foglal magában. Egyfajta költői enciklopédiája ez a kornak, a hitnek, a léleknek, a fejlődő Amerika lüktetésének. Whitman igen fontosnak tartja istenhitét. Hát, nem tudom, melyik keresztény egyház fogadná szívesen tagjai közé az amerikai költőt, merthogy az ő istenhite nem más mint panteizmus. A világ minden dolgában ott lüktet az élet, a költőnek, a whitmani szerepfelfogásban, ped

Simonyi Imrét, Kelet-Magyarország szülöttét (1920-1974), valahogy nem kezelte tehetségének és érdemének megfelelő módon a magyar irodalmi köztudat. Mentségre legyen mondva, olyan erős volt a magyar költészet a 20. században, hogy bizony nagyon sok tehetség elsikkadt, attól tartok, mindörökre. Pedig a Különvélemény nagyon erős kötet. Simonyi Imre gyűjteményes kötete. Mily gyanús lehetett ez a könyvcím a kommunista cenzoroknak- joggal. Ráadásul olyan emberről volt szó, aki részt vett az 1956-os forradalom-és szabadságharcban, amiért el is ítélték. Csak fokozatosan tért vissza az irodalmi életbe, de ezt olyan jól csinálta, hogy 1974-ben már József Attila- díjat kapott. Simonyi Imrének valóban különvéleménye, a hatalom csúcsán lévőkétől merőben különböző véleménye volt olyan kérdésekről, mint nemzettudat, irodalom helye a társadalomban, avantgarde, József Attila, elidegenedés, parasztság- és még sok ilyen kérdést fel tudnánk sorolni ebből a kötetből. Az utókor szerencséjére azonban Sim

A könyv alcíme: fent bedobod, lent kipotyog. Technológia és költészet? Kérdezhetnénk: ez összefér egymással? Rutai Gábor igennel felel. Projektje elképesztően szellemes. Rendelni lehet tőle- pontosabban: a költőMATA-tól- meghatározott témára verset, a "készülék" pedig megírja a poémát. Nagyon sokoldalú versgyártó készüléket "talált fel" Rutai Gábor, szonettől a tájleíró versig, szabadverstől a klasszikus formájú, petőfies-népdalos költeményig mindent legyárt. A nagyon jó dolgok mellett engem két dolog nagyon zavar: a KöltőMATA időnlént nem átallja politikai nézeteit is olvasói tudtára adni. Márpedig egy ilyen magas csúcsrobotnak illendő semlegesenk maradnia, nem kell lealáznia magát a hazai pártpolitika sekélyességéig. A másik: a trágár szavakat kissé soknak találom. Jó, jó, már Petőfink is használt olykor a népnyelvből vett erőteljes fordulatokat, de azért a mindenféle sz-szel, bé-vel, f-fel kezdődő nyelvi megnyilvánulások mégiscsak vitathatóvá teszik a KöltőM