Könyvekről mindenkinek

A költő halálának századik évfordulójára...hát, biztosan nem ilyen megemlékezésről álmodott. Ifj .Tompó László:Ady tévedései és igazságai című könyve demitizálja Adyt. Ettől jobb dolgot nem is tehet: nagyon szerencsétlen dolog ugyanis, hogy a magyar irodalmat olyan emberi szegletkövekre építettük, amelyekről kiderült, hogy nem is szegletkövek, inkább csak apró kavicsok. Az irodalom története nem Biblia: a művészetben nincsenek szentek. A hazai irodalomtörténetírás viszont sokáig ennek ellenkezőjét állította. Ady volt minden: magyar, forradalmár, haladó, istenes, szerelmes, példakép, minden. Adyt az utókor szentté avatta. Egyszer azonban eljön az a pillanat, amikor a hamis szentek és hamis próféták lelepleződnek. Ifj .Tompó László elhozta ezt a pillanatot. Kiderül Adyról, hogy gondok voltak magyarság- identitásával, ellentmondásos volt a zsidósághoz való viszonya ( bár, mint kiderül, azért nem volt sem antiszemita, sem filoszemita), szabadkőműves- kapcsolatai igencsak kihatottak köl

Napjainkban folyamatosan zaljik nemzeti költőink (Petőfi, Ady, József Attila, Radnóti és mások) életművének újraértékelése. Megjegyzem: ennek az újraértékelésnek folyamatosnak kellene lennie, hiszen az életműből akkor lesz élő mű, ha a kortárs Olvasó számára is mond valamit. Raffay Ernő Ady Endre életművét, azon belül is a publicisztikát értékeli újra. Helyesen teszi. Az elmúlt évtizedekben ugyanis középszerű vagy ideoógiailag erpsen elfogult irodalomtudósok úgy állították be, hogy Ady Endre heves küzdelmet vívott a maradi konzervatívok ellen. És ennyi. Raffay Ernő: Ady Endre kultúrharcai című könyve rámutat, hogy korántsem csak ennyi. Ady Endre nem valamiféle modernség-apostol, hanem nagyon is érdekek mentén cselekvő és író, sok esetben meglehetősen kcsinyes és aljas módon harcoló hétköznapi lélek, akit a pénz éppúgy fogásgban tart, mint bárki mást. Ady Endre elkötelezte magát a keresztényellenes szabadkőművesség mellett. A kereszténységben -és mint kiderül, minden keresztényben-

Olaszországban járunk. Az 1970-80-as években forrongott az olasz politikai élet, ekkoriban rabolták el Aldo Moro-t, mindenféle szélsőséges és teljesen agyament szervezetek próbáltak maguknak pozíciót foglalni Olaszország politikai életében. Faragó Jenő könyve, a P-2 páholy titkai, ebbe a világba vezet el bennünket. A könyv műfaja elviekben non-fiction, sajnos azonban, olykor elő-tör a Szerző egyébként remek fantáziája is... A P-2 páholy egy olyan, befolyásos személyiségekből álló titkos- pontosabban: félig titkos- csoport, mely igyekezett minden minisztréiumban, nagyvállalatnál, pozíciókat szerezni magának. Aztán afféle gazdasági önsegélyező egylétként minden projektre lecsaptak, amiből csak hasznot reméltek. Faragó Jenő hosszasan elidőzik annál a kérdésnél, milyen ideológia mozgatta ezeket az embereket, főként Licio Gallit, akit a P-2 vezetőjeként ismertek. Vajon szabadkőművesek voltak, vagy éppen szélsőjobboldaliak? Szerintem egyik sem. Pénzéhes, kapzsi politikusok, maffiózók és e