Bejegyzések

trilógia címkéjű bejegyzések megjelenítése

Platón:Az államférfi

 Platón az ókori görög világ egyik legnagyszerűbb filozófusa volt, hatása a mai európai kultúrára felmérhetetlen. Az államférfi című művét több, mint kétezer esztedeje írta, ám a mai kor Olvasója számára is találunk benne megszívlelendő vagy elgondolkodtató szövegrészeket, gondolatokat. A mű egy trilógia- Az állam, Az államférfi, Törvények- középső darabja. Aki elolvassa a könyvet, nemcsak Platón szorosabb értelemben vett politikai filozófiájával ismerkedhet meg, hanem nagyon sok finomságot, ínyencséget megtudhat az ókori Hellasz népének gondolkodásáról, mindenapi életről vallott felfogásáról is.  Milyen a jó államférfi? Platón a érdés megtárgyalásakor igen messziről, mondhatni, a kályhától indul, s előbb azt a kérdést teszi fel: milyen alapelvek szerint is működik a világ? A válasz szerinte a következő:a világ forog a maga rendjén, s létezik egy végső mozgató erő, a démiurgosz. Ez a démiurgosz akkor forgatja az univerzumot isteni rend szerint, ha az istenek éppen az emberek oldalán ál

Bakcsi György:En Passant felügyelő visszatér

 Bakcsi György, amellett ,hogy kitűnő irodalomtörténész is volt,a magyar sakkfeladványszerzés egyik legnagyobb alakjaként írta be nevét a kultúrtörténetbe. En Passant felügyelő trilógiájának harmadik része, az En Passant felügyelő visszatér, a magyar sakk- könyvkiadás egyik legnagyszerűbb darabja. Irodalmi stílusú történetekbe ágyazva mutat be elképesztő sakkfeladványokat, melyeket nem könny megoldani, kezdő sakkozóként nem is érdemes rá vllalkozni. El kell érni legalább kb. 1800 Élőt, hogy az egyszeri játékos legalább a siker esélyével lásson hozzá a feladványok megoldásához.  Már a belső borítólapon sem akármilyen feladvány kínálja magát: egy rendkívül bonyolult, sokbábos állásban kell megmondani, egy lépéspár után hányféle állás lehetséges. Őszintén szólva, hozzá sem tudok kezdeni. De nem könnyű a 164. oldalon található feladvány sem:matt tizenegy lépésben úgy, hogy a hatodik sort teljesen elzárják sötét gyalogjai, világosnak pedig van egy huszárja, bástyája és futója. Nagyon nehéz.

Bohumil Hrabal:Házimurik

 Bohumil Hrabal neves cseh író Házimurik könyve része egy pszeudo-önéletrajzi trilógiának, afféle harmadik személyben megírt autobiográfiának, mely megmutat az Olvasóknak egy egészen sajátos, közép-európai történelmi kontextusba ágyazott magánéletet, illetve értelmiségi pályafutást. E rövid könyvajánló voltaképpen spoiler: kedvet szeretnék csinálni e könyv elolvasásához. Nagyon tanulságos.  A történet a második világháború után játszódik, Csehországban, többnyire Prágában. Minden romos, éppen most épül újjá, a társadalom is zavaros. Pipszi falusi- kisváriso lány, aki megismerkedett egy zenész fiatalemberrel, aki előreküldte őt Párágba, hogy szervezze meg az esküvőjüket, a derék vőlegényjelölt eközben lelépett a másik nőjével. Pipszi Prágában marad, nincs senkije. Munkahelyet talál egy neves prágai szálloda pénztárában ő lesz a blokkoló, ami nem nagy rang, de legalább pénz van belőle, és a lányt is megkedvelik munkatársai. Csakhogy felmerül egy gond:csak akkor véglegesíthetik a munkahel

J.D.Barker:A hatodik éjszaka

 J.D.Barker nemzetközi bestsellere egy trilógia harmadik kötete, a Negyedik majom és az Ötödik áldozat folytatása. Azt kérjük, hogy olvassák el ezeket a könyveket is- A hatodik éjszaka megérthető ugyan önmagában, de azért eléggé szorosan kapcsolódik a másik két könyvhöz.  Szokásuknhoz híven, egy rövid spoilert közlünk ebben a könyvajánlóban, amellyel arra próbáljuk rávenni Tisztelt Látogatóinkat, hogy olvassák el teljes egészében ezt a vérbeli thrillert. Csupa izgalom,feszültség, és kitűnő jellemábrázolás.  Kezdődjék a spoiler! A 4MGY gyilkos ügyében már régesrégen a szövetségiek nyomoznak, a helyi rendőrséget- Porter nyomozó vélt érintettsége miatt- levették az ügyről, Clair, Nash és a többiek csak megfigyelőként vehetnek részt az ügy felderítésében. Az USA négy különböző pontján négy, azonos módon megcsokított holttestre bukkannak: az áldozatok imádkozó pózban ülnek, körülötük pedig felirat:" Bocsáss meg, Atyám!". Az áldozatok ujjlenyomatait eltávolították. Mindeközben Bish

J.D.Barker:Az ötödik áldozat

 Az ötödik áldozat egy regénytrilógia második kötete, J.D. Barker korábbi műveihez hasonlóan saját műfajában remekmű. Önmagában is olvasható, de a törtémet megértése szempontjából mégiscsak jobb,  ha előbb elolvassuk a nemzetközi bestsellerré avanzsált regénysorozat első könyvét, A negyedik majom című thrillert.  Hosszú és bonyolult elemzés helyett ebben a könyvajánlóban egy rövid spoliert közlünk a műről, ezzel remélhetőleg kedvet csinálunk az olvasáshoz, a Kedves látogatók pedig megrohanják a könyvesboltokat és könyvtárakat. Érdemes.  Tehát jöjjön az a spoiler! A történet ott maradt abba, hogy Porter nyomozó futni hagyta a rettegett sorozatgyilkost, Bishopot, hogy megnetse utolsó áldozatát, az elrabolt lányt. Rendőri körökben nem aratott osztatlan sikert Porter manővere, a nyomoz kollégák jobban szerették volna, ha Bishop végre rács mögé kerül.  Az ötödik áldozat története onnan indul,hogy egy lányt találnak a városhoz közeli tóba fagyva. Egy vagy két napja kerülhetett oda, viszont a

J.D.Barker:A negyedik majom

 J.D.Barker thrillere elképesztően kemény olvasmány. A negyedik majom a "három majom"-ne láss,ne hallj,ne szólj-európai kulturában közismert metaforájára rezonál,konkrét jelentését nem áruljuk el,ez is része az olvasás élvezetének. Rövid spoilert közlünk a könyvről,s reméljük,minél többen keresik fel a könyvesboltokat és könyvtárakat,hogy elolvassák ezt az igencsak brutális történetet. A sztori két idősíkban zajlik,az első napjaink Amerikájába vezet bennünket. Porter felügyelő már évek óta keres egy sorozatgyilkost,aki ismert emberek tizenéves gyermekeit rabolja el,majd különleges dobozokban megküldi a családnak a gyermek fülét,szemét.Mindegyik áldozatról kiderül,hogy ismert vagy legalábbis szakmailag elismert édesapja bűnt követett el. A bíró korrupt volt,és felmentette a vádlottat,pedig hosszú évekre el kellett volna ítélnie. Az ingatlanguru adót csalt,stb. Egy napon egy busz elé lép egy férfi. Ugyanolyan dobozok vannak nála,mint amilyeneket a sorozatgyilkos szokott küldeni

Petőcz András:Másnap.Feljegyzések a háborúból

 Petőcz András könyve, a Másnap. Feljegyzések a háborúból egy nagy, egyetemes tiltakozás mindenféle háború ellen. " Technikailag" pedig a regény egy trilógia második része. Az első, az Idegenek, valóságos szépirodalmi bestseller lett Magyarországon. A Másnap sem marad el mögötte színvonalában, úgyhogy jó eséllyekkel pályázik a " bestseller" címre.  A regény Anna, egy tíz év körüli kislány, sorsát követi nyomon. A lány a háború áldozata, katonák őt és iskolatársait egy tornateremben tartják fogva, élelem és ivóvíz nélkül, majd a lányt élve eltemetik, de ő kiszabadul, s barátnőjével együtt az alagúton átjutnak a másik, szomszédos országba, a szabadság hazájába. A kislány hosszú kórházi kezelés után egy bevándorlókkal foglalkozó alapítványhoz kerül, a nagyon szép és - Anna szerint igazi anyapótlékot kínáló- Sophie veszi őt pártfogásba. Velük szemben lakik a bevándorlási hivatal illetékese. Az új országban minden szép és jó, senki nem éhezik, mindenki nagy és szép házak

Horváth Balázs:Erkölcs és civilizáció

 Az Erkölcs és civilizáció című könyv egy trilógia-melynek első darabjáról, a Beteg bolygó c.műről már írtunk- második kötete. Horváth Balázs ebben a könyvben arra a kérdésre keresi a választ, hogy rendelkezik-e az emberiség azzal az erkölcsi-kulturális alappal, mondhatni:tartalékkal, melyek szükségesek lennének a beteg bolygó helyzetének javításához.  Megismerkedünk az emberi erőszak napjainkban egyre szomorúbb mutatóival, megtudjuk, hány helyen háborúznak a Földön, illetve mennyien halnak meg erőszakos bűncslekmény következtében. Szerző hosszasan tárgyalja azt a kérdést, hogy emberszabású eleink körében előfordulnak-e háborúk, gyilkosságok- a válasz: ritkán, inkább csak a csimpánzok esetében (az Olvasó persze felteheti a kérdést, hogy az emberszabású majmok viselkedése mennyire releváns a 21.századi ember számára...). Szerző a környezeti károkat az úgynevezett " rejtett erőszak" kategóriájába sorolja. ezzel is lehet vitázni, de az mégiscsak elképesztő, hogy az USA-ban a mag

Benkő László:Tatárjárás. A Végső Tenger

Benkő László történelmi regénytrilógiájának végső kötete elképesztő izgalmakat nyújt- mindemellett olyan történelmi ismeretekkel ajándékozza meg az Olvasót, melyet az iskolai tankönyvek soha nem tudnak, talán nem is akarnak, a nagyközönség felé közvetíteni. A könyv címének megértéséhez: Végső Tenger, mongol szemmel nézve, az a hatalmas víztömeg, amit ma Atlanti-óceánnak hívunk. Az 1230-as-1240-es évek fordulóján járunk. Közel a tatár, de a magyar urak nagy része még mindig úgy tesz, mintha nem létezne veszély. Inkább a királyi udvarban igyekeznek maguknak minél zsírosabb zsákmányt találni. Az ország mindennapi életét a kunok teszik nehézzé. IV. Béla, az ekkoriban még igencsak ifjú és dölyfös király azért fogadta be a kunokat, mert azt gondolta, hasonló harcmodoruk révén, visszaverhetik a mongolok támadását. Csakhogy a félnomád kun lakosság konfliktusba kerül a letelepedett életmódot élő magyar lakossággal...Köteny kun vezért a király biztonságba helyezi, nehogy a féltékeny magyar u