Dobi Edit:Kétlépcsős szövegmodat-reprezentáció szemiotikai-textológiai keretben

 Dobi Edit:Kétlépcsős szövegmondat-reprezentáció szemiotikai-textológiai keretben című  műve egy doktori disszertáció könyvvé átdolgozott változata. Olyan újfajta, megjelenése idején még szakmai körökben is idegenkedéssel nézett nyelvészeti irányzat egyik alapműve, mely alapjaiban változtatta meg nyelvről,mondatról, szövegről és szemiotikáról vallott gondolkodásunkat. 

Megtudjuk, hogyan törtek előre a nyelvtudományon belül a szövegtani, szövegnyelvészeti kutatások. Megismerjük azokat a kategóriákat, interpretáció-típusokat,melyeket Petőfi S. János állított fel, párokba rendezve:természetes-elméleti; értelmező-értékelő, elsőfokú-másodfokú; leíró-érvelő;strukturális-procedurális. ( Félve és kétségek között teszem hozzá laikusként. ezek a kategóriák érvényesek lennének a modern médiumok, pl. közösségi portálok, e-mailek, csetszobák nyelvezetére is? Szerintem módosításra szorulnak, főleg a leíró-érvelő párosítás). Dobi Edit kiemeli, hogy a szövegmondatokban nagyon fontos tényező az explicitségre való törekvés. De azt is hozzáteszi, hogy- kicsit most leegyszerűsítem a szöveget- nem tekinthetünk el az egyén preferenciáitól: az adott szöveghez való hozzáállásától, ismereteitől a szöveg témájával kapcsolatban. Szerző rövid történeti áttekintést ad a szövegnyelvészeti gondolkodásról. Az önálló nyelvtudomány kezdeteként De Saussure strukturalista művének megjelenését tekinti ( ez a nem strukturalista nyelvészek között bizonyára kiváltana bizonyos felzúdulást). Nagyon fontosnak tartja, a nyelv különbböző szintjeinek vizsgálatán túl, az alkalmazott nyelvészet megjelenését, amelyet Dobi a 20.század közepére tesz ( vannak, akik korábbra, mondván, hogy már a kisgyerekek általános iskolai helyesírás-tanulása is voltaképpen alkalmazott nyelvészet. Recenzens ez utóbbi állásponttal csak részben ért egyet). Szó esik a generatív grammtikáról, Noah Chomsky munkásságáról, és az ezt meghaladni próbáló irányzatokról:Austin beszédkommunikációs elméletéről ( amely kimondva-kimondatlanul is előbbre helyezi a beszélt nyelvet az írott nyelvnél), Hallday Szisztémikus-funkcionális nyelvtanáról, a pragmatikáról, a szociolingvisztikáról. Jólesik olvasni, hogy egy kutató témáját a lehető legtágabb keretekbe helyezi, ez mindenképpen pozitívum. Tárgyilagosan, ítéli meg a Szerző a mondatgrammatika-szöveggrammatika ( sok esetben eltúlzott, mondvacsinált ellentétét, és az ezen irányzatokat képviselő kutatók) munkásságát is. Érdekes, hogy kiemeli Van Dijk elméleti és gyakorlati munkásságát: Van Dijk a mondatok felszíni kapcsolatától haladt mintegy befelé, és juott el a szöveg globális mélységéig. A magyar tudósok közül Békési Imre elmélete a leggyümölcsözőbb, aki szerint a konstrukciótípus a szövegtani elemzés tárgya ( tehát nem szó, nem mondat, nem szöveg). Balázs János az első magyar szövegtan megalkotója. Az 1990-es évekbne pedig kettéválik elmélet és gyakorlat:van, aki szerint szövegeket kell elemezni, van, aki szerint átfogó elméleti keretbe kell helyezni ezeket a szövegeket, még a pszichológiát is bevonva. 
Azon persze el lehet vitatkozni, hogy melyik a helyes kifejezés: szövegnyelvészet vagy szövegtan? Recenzens szerint ezt az adott publikáció szabja meg. Ha ez a szűkebb értelemben vett nyelvészet területét járja be, akkor szövegnyelvészetről beszélünk. Ha a manapság divatos interdiszciplináris kutatások talaján áll az adott mű, akkor beszélünk szövegtanról. A kutató persze eldöntheti, már az elején, hogy melyik irányba akar menni. Egyik sem előbbrevaló a másiknál. 
Nagyon érdekes Kiefer gondolatmenetének vizsgálata. Kiefer szerint a szövegre modellt kell kidolgozni- és itt ismét felmerül a kérdés, hogy a modern írott és vizuális nyelvhasználat megtűr-e egyáltalán bármilyen modellt? Az is érdekes, hogy Kiefer szerint az a bizonyos határ a mondat, és a mellérendelő összetett mondat között húzódik. ( Itt szeretnék egy újabb kérdést felvetni: hol a helye ebben a gondolatmenetnek a minimális tartalmi elemet hordozó egy-két szavas mondatoknak?) 

Talán a fentikeből is kiderül, hogy Dobi Edit könyvét szűk szakmai közönségnek, elsősorban nyelvészeknek ajánljuk. De haszonnal forgathatják az egyén vagy egy társadalmi csoport nyelvhasználatának kutatásával foglalkozó pszichológusok, sőt, bizonyos területeken érintkezési pontokat vélek felfedezni a filozófia tudományával ( annak ellenére, hogy egyk itűnő empirikus munkáról van szó). Ajánljuk ezt a könyvet tehát elsősorban nyelvészeknek. 

Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadója,2002.