Hatos Pál: Rosszfiúk világforradalma.Az 1919-es magyarországi Tanácsköztársaság története

 Hatos Pál:Rosszfiúk világforradalma. Az 1919-es magyarországi Tanácsköztársaság története című könyve nemcsak történettudományi de történetírói szempontból  is kiemelkedő munka. A szépirodalom határán- vagy talán azon belül- belül tartó, káprázatos stílusban és korrekt forráskezeléssel dolgozza föl könyvében a magyar történelem egyik legsötétebb időszakát, az 1919-es magyarországi Tanácsköztrátsaság történetét. Spoiler helyett- ami ilyen kitűnő és terjedelmes könyv esetében amúgy sem állná meg a helyét- recenzens ( azaz én) kiemel néhány nagyon fontos folyamatot, tényt, eseményt, személyi összeföggést, melyek felkelthetik a Látogatók érdeklődését a könyv iránt. 

Kezdjük azzal: mennyiben volt  valamiféle világforradalom része a Tanácsköztársaság? Hatos Pál szerint a Trockij által elképzelt világforradalomra 1918-1919-ben inkább csak a kommunisták egy részének szándéka volt meg, semmint valós politikai realitásként lehetett volna számolni ezzel az eshetőséggel. Kun Béláékat a Lenin-féle Oroszország legfeljebb ( hamis, idillikus) dokumentumfilmekkel tudta kisegíteni, pénzzel, paripával, fegyverekkel nem. Szamuely kockázatos ( és a későbbi történetírás szemében hősies) repülőútja nem ért el túl sok kézzelfogható eredményt. A németországi forradalmi kísérletek is megbuktak. Mindenesetre az igaz, hogy Kun Béla az utolsó pillanatig hitt a világforradalomban ( ahogy a könyv Szerzője fogalmaz:" világforradalomra szerződött"). Ilyen értelemben tehát az 1919. márciusa és augusztusa közötti időszak valóban a " rosszfiúk világforradalma" volt. 

Kommunista vagy összbaloldali kísérlet volt-e a Tanácsköztársaság? Nagyon fontos tudnunk, hogy 1919 márciusa után az országban nem voltak pártok, mert a Forradalmi Kormányzótanács valamennyit feloszlatta. A Forradalmi Kormányzótanács irányította az országot, ennek voltak helyi szervei. A testületbe volt kommunisták és volt szociáldemokraták egyaránt meghívót kaptak- voltak olyanok, mint pl. Peyer Károly, akit megkérdezése nélkül választottak be. Nagyon finoman, ironukusan ábrázolja Hatos Pál a vezetésen belüli személyi ellentéteket. Rengeteg hatásköri átfedés, rögtönzött intézkedések jellemzték a vezető testület munkáját. Nagyon jó portrékat rajzol a Szerző a korszak főbb szereplőiről. Kun Béla hol hisztérikus, lelkileg instabil férfiúnak, hol nagyképűen magabiztos, arrogáns politikusnak tűnik.Realitásérzéke mindenesetre eléggé kevés. Lukács György százszáalékos értelmiségi, fronton való katonáskodása inkább viccesnek tűnhet- ha nem lenne az a bizonyos kivégzés, erről azonban vajmi kevés dokumentummal rendelkezünk. 
Aki politizálni akart- vagy magasabb kategőriájú élelmiszerjegyet-, annak valamilyen szakszervezetbe kellett belépnie. Erre egészen vicces példák is vannak, gróf Esterházy Miklós pl. a Vasas Szakszervezetbe lépett be. 

A 21.századi publiciszitka gyakran teszi fel a kérdést ( és válaszolja meg mindent-tudóan): Károlyi átjátszotta a hatalmat vagy a kommunisták kényszerítették lemondásra a Vix-jegyzéket követően? Hatos Pál válasza komplex forrásanyagon alapul, komoly történetírói megfontolást feltételez. A könyv szerint a kommunisták már amúgy is birtokolták a hatalom egy részét. Mind Károlyi, mind Kun egyfajta " próbáljuk meg így"- kísérletként értelmezte a Tanácsköztársaságot. Kun azzal hitegette Károlyit, hogy Lenin és csapata már a határon várakozik. Ez nem volt igaz. Károlyi egyébként nem azonnal menekült Bécsbe, jó darabig élvezte a kommunista Magyarország vendégszeretetét. Nincs tehát egyértelmű vaálsz, mindkét szélsőséges magyarázat téves. 

A könyv legsikerültebb fejezetei azok, melyek az újfajta uralom társadalmi fogadtatását írják le. Eléggé vegyes a kép:volt, ahol a korábbi nagybirtokos, az ügyvéd, a tanító, a pap vitte tovább az ügyeket, mintha semmiféle hatalomváltás nem történt volna. Itt pár nap alatt mindenki proletár lett. Aztán volt, ahol fel akarták osztani a birtokot, volt, ahol nem. Hatos a Tanácskoztársaság agrárpolitikája vonatkozásában háromféle, területi egységekhez rendelt folyamatot különböztet meg:
- A Dunántúl nagybirtokos, aprófalvas vidékei, melyek jó gazdasági kapcsolatokat ápolták Béccsel, inkább megtartották a nagybirtokot. Somogy megyéből Latinka Sándor afféle kirakat- országot csinált, ide kalauzolták el a nyugati újságírókat, hogy megmutassák, milyen szépen is virágzik a kommunista uralom. 
- A Duna-Tisza köze inkább nagy- és közepes paraszti birtokokkal volt tele, itt nagyon nehéz lett volna mindenféle agrárproletárok között földet ostani, alig voltak ilyenek.
- A Tiszántúlon volt a parasztság leginkább megosztott, nagybiortokostól kezdve földtelen zsellérig mindenféle parasztembert találunk itt. Szerző szerint itt lett volna legnagyobb lehetősége az új berendezkedésű államnak arra, hogy kezébe vegye az irányítást. Csakhogy közbeszólt a politika, a Tiszántúlt hamar megszállta a román hadsereg, és beköszöntött a szabad rablás korszaka. 

Nagyon érdekes még a korabeli Vörös Hadsereg személyi állományának kérdése. Bizony, jó néhány olyan névvel találkozunk, akik a Horthy-korszakban válnak ismertté:Sztojákovics Demeter ( Sztójay Döme), Bárdossy László ( igaz, ő nem katona volt, a Közoktatásügyi Népbiztosságon dolgozott), és még sokan mások. A politikai opportunizmus hagyománya a magyar történelemben végtelen időkre nyúlik vissza. 

Kiknek ajánljuk ezt a könyvet?Mindenkinek, aki bármilyen formában érdeklődik a magyar történelem iránt: tanár, egyetemi-főiskolai hallgató, történész, újságíró, bárki. Nagyon jól sikerült, profi és mind a szűk szakmai, mind a nagyközönség számára élvezhető munka. 

Jaffa Kiadó, Budapest, 2021.