Bejegyzések

vendéglő címkéjű bejegyzések megjelenítése

Fehér Boldizsár: Nem nagy ügy

 Van a magyar irodalomnak egy egészen érdekes, szinte csak közép-Európára jellemző vonulata, melyet a 20.században leginkább Bertha Bulcsu és Galsai Pongrác, kismértékben pedig Moldova György képviselt. Ez az irodalom nem akar semmi nagyot mondani, nem akar világot értelmezni, történelmet át- és/vagy újraírni, sőt, még botrányokozásra sem vágyik, ami a mai gazdasági-társadalmi viszonyokat figyelembe véve igencsak tiszteletreméltó. Egyszerűen a hétköznapi ember mindennapi tapasztalait írja meg történetekbe foglalva, úgy, hogy olvasás után zavartan felkiáltunk: ennek a sztorinak én is lehetnék a hőse! Miért nem rólam írta? Fehér Boldizsár- véleményem szerint- az irodalomnak ezen nyomvonalán halad, és igencsak szépen előre. Nem nagy ügy című könyve híven tanúsítja ezt. Műveiben a hétköznapi emberek- korosztályt illetőleg huszon-harmincéves fiatalok, akik már megkezdték felnőtt életüket és alapjában véve nincsenek oda a boldogságtól.Nagyon jó ezeket a történeteket olvasni, és csodálkoz...

Kondor Vimos:Bűnös Budapest

Kondor Vilmos műve nem pusztán krimi, hanem történelmi regény. A Bűnös Budapest elvezet bennünket egy réges régi világba, a huszadik század első felének Budapestjére. Autó még nagyon kevés van, akad viszont számtalan vendéglő, kávéház, mulató, köztük illegális is, ahol a veszedelmes baccarat nevű kártyajátékot űzik. Bepillanthatunk- bár nem ezen van ahangsúly- a kor politikai életébe is, megismerjük, hogy működött az 1930-as években, közvetlenül a második világháború kirobbanása előtt. Megismerjük a kor rendőrségi viszonyait, ellátogatunk sajtótájékoztatókra, s beszívhatjuk korabeli újságok szerkesztőségeinek nem mindig tiszta levegőjét. Mindemellett kapunk egy fantasztikusan jó krimit. Amelynek rövid cselekményét- pontosabban: annak elejét- felvázoljuk. Aztán irány a könyvesbolt vagy a könyvtár!  A történet sötét időkben kezdődik. 1939-ben Németország és a Szovjetunió ( az év augusztusában megkötött, általános európai döbbenetet okozó Molotov-Ribbentrop paktum alapján) megtámadta ...