Paul Johnson: Értelmiségiek
Paul Johnson konzervatív történész és újságíró. Ez a két tény meghatározza könyveinek stílusát, mondanivalóját. Az értelmiségiek című könyvben azt vizsgálja, miféle emberek voltak azok, akik a 19-20. században a közvéleményt formálták- vagy formálni kívánták- könyveikkel, újságcikkeikkel, beszédeikkel.
A Johnson által felrajzolt kép nem túl rózsás. A véleményvezér értelmiségiek közül szinte mindenkinek probléma volt a szexuális életével ( ez jelenthet impotenciát vagy épp annak ellenkezőjét), hiperaktív gyerek módjára nem tudtak egy dologra koncentrálni ( különösen Tolsztoj esetében emeli ezt ki a Szerző), egyesek imádták a pénzt, már-már kultikus imádattal, mások abszolúte járatlanok voltak a világ dolgaiban ( ennek ellenére politikai cikkeket írtak), és mindegyikükre ( Tolsztoj, Ibsen, Sartre, Russell) jellemző volt valami gyomorforgató értelmiségi fölény, valami elképesztő elkülönülési vágy az egyszerű emberektől, hamis küldetéstudat, mondhatni: megszállottság. Legtöbbjük még hétköznapi, klasszikus humanista erkölcsi mércével sem ütötte meg a mértéket, a monogám kapcsolat szinte mindegyiküknek nehézséget okozott, ha nem egyenesen lehetetlennek bizonyult.
Persze, kritizálhatnánk Johnson válogatási elvét. Megkérdezhetnénk tőle, miért nem szerepel a könyvben Thomas Mann ( akinek, a többiekhez képest, igen erényes polgári élete volt), de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy ezek az emberek elfordultak Istentől, hamis bálványokat imádták, összetévesztették a tudományt a hittel, a száraz tudást a bölcsességgel- és mindenekelőtt elvtelenek voltak, pénzért leírtak bármit, amit a megrendelő, vagy a szerkesztő elvárt tőlük.
Akit érdekel a modern kor történelme, feltétlenül olvassa el az Értelmiségieket. Csak előbb imádkozzon Istenhez, nehogy ő maga vagy valamelyik ismerőse, családtagja ilyen emberré váljon, mint ezek. Mert az katasztrófa lenne.
( ford: Elekes Nóra et al. Európa Könyvkiadó, 2010.)
A Johnson által felrajzolt kép nem túl rózsás. A véleményvezér értelmiségiek közül szinte mindenkinek probléma volt a szexuális életével ( ez jelenthet impotenciát vagy épp annak ellenkezőjét), hiperaktív gyerek módjára nem tudtak egy dologra koncentrálni ( különösen Tolsztoj esetében emeli ezt ki a Szerző), egyesek imádták a pénzt, már-már kultikus imádattal, mások abszolúte járatlanok voltak a világ dolgaiban ( ennek ellenére politikai cikkeket írtak), és mindegyikükre ( Tolsztoj, Ibsen, Sartre, Russell) jellemző volt valami gyomorforgató értelmiségi fölény, valami elképesztő elkülönülési vágy az egyszerű emberektől, hamis küldetéstudat, mondhatni: megszállottság. Legtöbbjük még hétköznapi, klasszikus humanista erkölcsi mércével sem ütötte meg a mértéket, a monogám kapcsolat szinte mindegyiküknek nehézséget okozott, ha nem egyenesen lehetetlennek bizonyult.
Persze, kritizálhatnánk Johnson válogatási elvét. Megkérdezhetnénk tőle, miért nem szerepel a könyvben Thomas Mann ( akinek, a többiekhez képest, igen erényes polgári élete volt), de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy ezek az emberek elfordultak Istentől, hamis bálványokat imádták, összetévesztették a tudományt a hittel, a száraz tudást a bölcsességgel- és mindenekelőtt elvtelenek voltak, pénzért leírtak bármit, amit a megrendelő, vagy a szerkesztő elvárt tőlük.
Akit érdekel a modern kor történelme, feltétlenül olvassa el az Értelmiségieket. Csak előbb imádkozzon Istenhez, nehogy ő maga vagy valamelyik ismerőse, családtagja ilyen emberré váljon, mint ezek. Mert az katasztrófa lenne.
( ford: Elekes Nóra et al. Európa Könyvkiadó, 2010.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése