Császár István:Gyilokjáró

 A meglehetősen fuurcsa című szépirodalmi mű nem bűnügyi történet. A magyar irodalomról, valóságról, a magyar kultúrtörténetről szól, ál-riport-regény formájában. Megjelenése évében (1985) az irodalmi kritika nem figyelt erre a könyvre kellőképpen-talán az akkoriban még igencsak szokatlan műfajjal nem tudtak mit kezdeni-, de ezt már bánhatják, mert igen jó regényről van szó.
Az egyes szám első személyben elbeszélő író és narrátor rendszeresen találkozik bizonyos Rév Zolival, aki kazánfűtő az Írószövetségben. Korábban maga is az írói életformát választotta volna, meg is jelent két regénye és egy novelláskötete, ám erkölcsi-ideológiai okokból úgy döntött, nem ír többet. Csakhogy van egy kis bökkenő:szíve mélyén mégiscsak megmaradt írónak. Longhorreában szenved, ami azt jelent, hogy bármiről végtelen hosszúságú történeteket képes mesélni. Minden fejezet egy-egy ilyen hosszú történet, melyben a dokumentarista értelemben vett valóság találkozik teljesen képtelen fikciókkal. 

Az, hogy az 1950-es években az ÁVO koholt ürüggyel börtönbe zárat valakit, sajnos, nem számított ritkaságnak. De az, hogy lecsós paprikás krumplit adjanak ebédre a börtönben,az már igen. Az meg pláne, hogy a rabok nem fogadták volna el a flancosabb ételeket, merthogy ez itt az egyszerűség hazája...A rabmunkán pedig igencsak ritka volt a paradicsomos káposzta, főleg fasírozottal. És a lencsefőzelékben sem volt több kolbász, mint lencse. 
Az megszokott volt az 1980-as években- ma is az- hogy egy kezdő írónak több hónapot kell arra várnia, hogy elolvassák kéziratát. Az már kevésbé volt megszokott, hogy a kor egyik legnagyobbja, Gáll István, személyesen írásra bíztatja, sőt, amikor az ifjú írójelölt gátlásosságra és egyebekre hivatkozik, ráadásul még szemtelenül is viselkedik a szerkesztő-íróval ( ráveszi, hogy fizessen neki két sört), na, ilyen már ritkábban esett meg. Vagy egyáltalán nem. 
Császár István pontosan arra kíván rávilágítani könyvében, hogy a késő-Kádár korszakban az örkényi groteszk, a münchauseni fantázia már mindennapossá vált a hétköznapi életben is. A tehetséges fiatal íróból kazánfűtő lesz, önszántából. A szerelme tűri, hogy rendszeresen megalázza. A kultúra egyre inkább áruvá válik, egyre fontosabbak lesznek az irodalmon kívüli, azaz piaci szempontok egy-egy könyv esetében. A Gügye-dinasztia mintha az 1980-as évek átlagmagyar családját jelképezné:született vesztesek, mégis, mindig talpon maradnak, egy ötlet, a fifika mindig kihúzza őket a csávából. Most, a 21.századból olvasva a Gyilokjárót, ez a könyv tényleg két világ határán mozog:már lehetett beszélni a kommunsta rendszer ( de csak az ötvenes évek) bűneiről, de modern értelemben vett demokráciáról még nem beszélhetünk. 

Ajánljuk ezt könyvet az irodalom szerelmeseinek, főképp a felnőtt korosztályból. És főképp azoknak, akik megélték azokat a boldog 1980-as éveket. 

Magvető Kiadó, ra-re sorozat, 1985.