Agatha Christie: Tíz kicsi néger
Az ikonikus krimi, a klasszikus, amit mindenki ismer- sorolhatnánk a jelzős szerkezeteket. Agatha Christie megalkotta azt a könyvet, mely a krimit beírta a köztudatba. Az 1930-as években nagyon sok angol a Tíz kicsi néger hatására vált krimiolvasóvá, komoly irodalmárok kezdtek el töprengeni azon, hogy miért olyan népszerű ez a műfaj- a filmesek pedig számtalan módon és formában feldolgozták a történetet, legutóbb egy spanyol stáb tette 21.századivá a sztorit.
A Tíz kicsi néger a bűnről és a bűnhődésről szól. Legfőképpen arról, hogy minden bűnnek ugyanaz a büntetése, csak éppen a bűnös lelkek más és más utat járnak be odáig. A két gyermeket halálra gázoló nyegle ifjú úgy tett, mint aki mindenen túl van és nem érdekli az egész. A terhes cselédjét az utcára lökő, vallásos neurózisban szenvedő vénlány, Emily Brent folyamatosan győzködi magát, hogy Isten igéjének megfelelően cselekedett. Az alárendeltjét Dávid módjára kilátástalan csatába küldő tábornok katonaként viselkedik és a kötelesség hímzett palástja mögé bújik. Vera, a munkaadójába beleszerelmesedő nevelőnőt folyamatosan rágja a bűn, emészti éjjel és nappal, látja a halálba küldött kisfiút. A munkaadójukat meggyilkoló inas-házaspár egész kapcsolatát megmérgezte a gyilkosság, a feleség neurotikus, a férj máshol keres vigaszt...
Nekem pedig, mint egyszerű krimiolvasónak, apró hiányérzetem van.
A Tíz kicsi néger ugyanis szól az irgalmatlanságról. Egy ember, csak azért, hogy eljátszhassa kisded játékát- az ördöggel, mert nem lehet más a felbujtó, kiválaszt olyan embereket, akik szenvednek a bűntudattól. Ők lesznek az áldozatok. Húha. A Biblia azt tanítja, hogy csak Isten ítél.
Ha ezzel záródna ez a könyv (sajnos, nem így történik), jómagam sokkal boldogabb lennék. Na, az lenne komplex műélmény. Így marad a misztikum, a nyomozás, a találgatás. Agatha Christie nem ment elég messze, az az igazság. Viszont jóval messzebb ment a konvencióknál, és ez már az irodalomban, főképpen a krimiirodalomban, érdem.
A Tíz kicsi néger a bűnről és a bűnhődésről szól. Legfőképpen arról, hogy minden bűnnek ugyanaz a büntetése, csak éppen a bűnös lelkek más és más utat járnak be odáig. A két gyermeket halálra gázoló nyegle ifjú úgy tett, mint aki mindenen túl van és nem érdekli az egész. A terhes cselédjét az utcára lökő, vallásos neurózisban szenvedő vénlány, Emily Brent folyamatosan győzködi magát, hogy Isten igéjének megfelelően cselekedett. Az alárendeltjét Dávid módjára kilátástalan csatába küldő tábornok katonaként viselkedik és a kötelesség hímzett palástja mögé bújik. Vera, a munkaadójába beleszerelmesedő nevelőnőt folyamatosan rágja a bűn, emészti éjjel és nappal, látja a halálba küldött kisfiút. A munkaadójukat meggyilkoló inas-házaspár egész kapcsolatát megmérgezte a gyilkosság, a feleség neurotikus, a férj máshol keres vigaszt...
Nekem pedig, mint egyszerű krimiolvasónak, apró hiányérzetem van.
A Tíz kicsi néger ugyanis szól az irgalmatlanságról. Egy ember, csak azért, hogy eljátszhassa kisded játékát- az ördöggel, mert nem lehet más a felbujtó, kiválaszt olyan embereket, akik szenvednek a bűntudattól. Ők lesznek az áldozatok. Húha. A Biblia azt tanítja, hogy csak Isten ítél.
Ha ezzel záródna ez a könyv (sajnos, nem így történik), jómagam sokkal boldogabb lennék. Na, az lenne komplex műélmény. Így marad a misztikum, a nyomozás, a találgatás. Agatha Christie nem ment elég messze, az az igazság. Viszont jóval messzebb ment a konvencióknál, és ez már az irodalomban, főképpen a krimiirodalomban, érdem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése