Andres Iniesta: Életem játéka
Manapság, a sportstatisztikák (virág?)korában nagyon nehéz könyvet írni világhírű futballistáról. Hiszen mindenkiről tudjuk, hány gólt lőtt, hány lövést eresztett kapura, abból mennyi ment mellé, merre cselezett, hány kilométeres sebességgel futott a pályán. Látszólag mindenkiről tudunk mindent.
Mégis: ha elolvassuk Andres Iniesta: Életem játéka című könyvét, melyet a kiváló labdarúgó Marcos Lopez és Ramon Besa közreműködésével írt, az a benyomásunk támad, hogy a futballmeccs csak kirakat. A lényeget mi, drukkerek, nem látjuk. Nem látjuk, hogyan került fel a Barcelona első sorába egy alacsony, a forró spanyol vidékről érkezett, túlságosan szerény fiú, nem látjuk, hogyan fogadták be őt a csapattársak, nem látjuk, hogyan vívódott azzal, hogy távol van a családjától, s nem tudunk semmit a nagy meccsek hátteréről. Például arról, hogy miért nem játszott Iniesta azon a nevezetes BL-döntőn az első félidőben.
Az Iniesta-Lopez-Besa szerzőhármas megpróbált a kulisszák mögé látni. Nem bulvársajtó- módra, hanem író és pszichológus módra. Megkeresni a számok mögött az embert, az emberben pedig a lelket. Iniestáról mindenki tudja, hogy érzékeny és intelligens. Neki nagyon nehéz volt elérnie, hogy az edzők ne teljesítmény-gépet lássanak benne, hanem embert.
A Szerzők nagyon jól megfogták a témát. Elkapták a legyet, ha lehet így mondani. Elkapták, aztán felhízlalták. Akkora emberré tették Andres Iniestát, amilyenné ő maga talán soha nem akar nőni. Ahogy a filmrendezők mondják: túl tökéletes lett a karakter. Ez az Iniesta soha életében egyetlen hibát sem követett el. Ez az Iniesta alázatos, soha nem nagyképű, jóformán alulértékeli magát, szóval, olyan, amilyen nincs. Az tény, hogy nem mutogatja magát Ronaldo-módra a bulvárban, nem celebtípus. De azért még ember. Bűntelen ember pedig nincs. Mert aki azt mondja, hogy ő semmi rosszról nem tehet, az már maga rossz. Ez a könyv apoteózis, s mint minden apoteózis, kételyeket szül. A kétely pedig kritikát szül.
De azért természetesen el kell olvasni az Életem játékát. Minden futballrajongónak, minden Ronaldo-fannak, minden Messi- imádónak. És tanulni belőle.
Akadémiai Kiadó, 2018.
Mégis: ha elolvassuk Andres Iniesta: Életem játéka című könyvét, melyet a kiváló labdarúgó Marcos Lopez és Ramon Besa közreműködésével írt, az a benyomásunk támad, hogy a futballmeccs csak kirakat. A lényeget mi, drukkerek, nem látjuk. Nem látjuk, hogyan került fel a Barcelona első sorába egy alacsony, a forró spanyol vidékről érkezett, túlságosan szerény fiú, nem látjuk, hogyan fogadták be őt a csapattársak, nem látjuk, hogyan vívódott azzal, hogy távol van a családjától, s nem tudunk semmit a nagy meccsek hátteréről. Például arról, hogy miért nem játszott Iniesta azon a nevezetes BL-döntőn az első félidőben.
Az Iniesta-Lopez-Besa szerzőhármas megpróbált a kulisszák mögé látni. Nem bulvársajtó- módra, hanem író és pszichológus módra. Megkeresni a számok mögött az embert, az emberben pedig a lelket. Iniestáról mindenki tudja, hogy érzékeny és intelligens. Neki nagyon nehéz volt elérnie, hogy az edzők ne teljesítmény-gépet lássanak benne, hanem embert.
A Szerzők nagyon jól megfogták a témát. Elkapták a legyet, ha lehet így mondani. Elkapták, aztán felhízlalták. Akkora emberré tették Andres Iniestát, amilyenné ő maga talán soha nem akar nőni. Ahogy a filmrendezők mondják: túl tökéletes lett a karakter. Ez az Iniesta soha életében egyetlen hibát sem követett el. Ez az Iniesta alázatos, soha nem nagyképű, jóformán alulértékeli magát, szóval, olyan, amilyen nincs. Az tény, hogy nem mutogatja magát Ronaldo-módra a bulvárban, nem celebtípus. De azért még ember. Bűntelen ember pedig nincs. Mert aki azt mondja, hogy ő semmi rosszról nem tehet, az már maga rossz. Ez a könyv apoteózis, s mint minden apoteózis, kételyeket szül. A kétely pedig kritikát szül.
De azért természetesen el kell olvasni az Életem játékát. Minden futballrajongónak, minden Ronaldo-fannak, minden Messi- imádónak. És tanulni belőle.
Akadémiai Kiadó, 2018.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése