Bruce Springsteen: Amerikában születtem
Amikor híres zenészek írják az önéletüket, mindig felmerül a kérdés: ez most lemezpromó vagy valódi önéletírás? Bruce Springsteen esetében nem kérdés: irodalmi szintű, történetileg nagyon pontos, egyszerre vertikális és horizontális bemutatási módszerrel élő komoly, önéletírásról van szó. Ez a könyv lényeges, mint a só, mint a víz, vagy mint maga a zene.
Amerikában születtem- van ebben valami végzetszerű, mert aki az 1950-es években Amerikában született és élt, abban ott van valami abból a régi, bájos ipari-kertvárosi, a jóléti világba belemerülő Amerikából, ami ma már nincs. Akkor sem volt, csak minden megszépül. Springsteen nem szépít, nem nosztalgiázik, de nem is lázad. elmondja, hogy szülővárosa bunkó hely volt. Leírja azokat a kis helyi vagányokat, akikkel pályája kezdetén dolga volt. Leírja a nagyszüleit, akik elváltak, majd hatvan év után újraházasodtak. Szól a történelemről, az egyre erősödő faji ellentétekről.
Magát sem szépíti: elkényeztetett kölyök volt, nagyi egy szem unokája, aztán anyuka kedvence, majd a suliban a lányok kedvence, merthogy tudott jó táncfigurákat. Innen indult a dolog, aztán szépen lassan evickélt felfelé. Bruce Springsteennek nem voltak korszakalkotó slágerei. Ő mindig együtt élt azzal, amivel épp együtt kellett élni, és ezt énekelte meg. Ő nem akart trendet formálni. Csak zenélt, énekelt...
és mikor eljött az ideje, megírta az önéletrajzát. Nem lineáris cselekményvezetésű, a dolgok szellemi eredetét kereső, a katolicizmus álságaitól élete végéig szabadulni nem tudó- de akaró- férfit látunk, aki meg akarta jobbítani a környezetét, és ez, bármilyen meglepő is nekünk, akik nem Amerikában születtünk, sikerült is neki. Bruce Springsteen az én szememben győzött.
Egy kis extra: a könyv 48. oldalán olvasható egy szöveg Jézusról. Csak egy mondat. Ebből kiderül, hogy Springsteen igazi vallásos akart lenni, élő hitet akart. Újjá akart születni. Aztán végül a rockzenében született újjá.
Kossuth Kiadó, 2017.
Amerikában születtem- van ebben valami végzetszerű, mert aki az 1950-es években Amerikában született és élt, abban ott van valami abból a régi, bájos ipari-kertvárosi, a jóléti világba belemerülő Amerikából, ami ma már nincs. Akkor sem volt, csak minden megszépül. Springsteen nem szépít, nem nosztalgiázik, de nem is lázad. elmondja, hogy szülővárosa bunkó hely volt. Leírja azokat a kis helyi vagányokat, akikkel pályája kezdetén dolga volt. Leírja a nagyszüleit, akik elváltak, majd hatvan év után újraházasodtak. Szól a történelemről, az egyre erősödő faji ellentétekről.
Magát sem szépíti: elkényeztetett kölyök volt, nagyi egy szem unokája, aztán anyuka kedvence, majd a suliban a lányok kedvence, merthogy tudott jó táncfigurákat. Innen indult a dolog, aztán szépen lassan evickélt felfelé. Bruce Springsteennek nem voltak korszakalkotó slágerei. Ő mindig együtt élt azzal, amivel épp együtt kellett élni, és ezt énekelte meg. Ő nem akart trendet formálni. Csak zenélt, énekelt...
és mikor eljött az ideje, megírta az önéletrajzát. Nem lineáris cselekményvezetésű, a dolgok szellemi eredetét kereső, a katolicizmus álságaitól élete végéig szabadulni nem tudó- de akaró- férfit látunk, aki meg akarta jobbítani a környezetét, és ez, bármilyen meglepő is nekünk, akik nem Amerikában születtünk, sikerült is neki. Bruce Springsteen az én szememben győzött.
Egy kis extra: a könyv 48. oldalán olvasható egy szöveg Jézusról. Csak egy mondat. Ebből kiderül, hogy Springsteen igazi vallásos akart lenni, élő hitet akart. Újjá akart születni. Aztán végül a rockzenében született újjá.
Kossuth Kiadó, 2017.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése