Térey János: Nagy tervekkel jöttem Rosmersholmba

Hú, de jó cím...A közelmúltban tragikusan fiatalon elhunyt magyar író, Térey János utolsó kötete verseket, kisprózákat tartalmaz, látszólag minden e körül a bizonyos Rosmersholm körül forog, valójában egyfajta létösszegzés ez a könyv, álmokról, emelkedésről, stagnálásról, bukásról. Rosmersholm értelmezhető allegóriaként: Magyarországként, Európaként, városként, a rendszerváltás utáni társadalomként, emberi életként, és kiváló irodalomtudósok még biztosan találnának néhány értelmezési lehetőséget. A versekben a közeg mindig az emberrel együtt jelenik meg, az élet mindig viszonyítja önmagát az éppen aktuális Rosmersholmhoz: Budapesthez, Debrecenhez, a Balatonhoz. A versek formavilága olyan téreys: nem egypoénos, csattanós befejezés, hanem ívelő gondolat, amelybe belefér a 19. századi lírai utánérzés éppúgy, mint az abszurd ön-rákérdezése. Ebben a könyvben minden egyes vers és verssor egy kicsit dráma is: értékek beszélgetnek értéktelenséggel, múlt a jövővel, vagy azzal, amit a múltban jövőnek hiszünk, Szerző a képzeletbeli Olvasóval, generációk egymással.

Engem mindig is foglalkoztatott a kérdés: Térey most akkor posztmodern? Sajnos, ezt a kérdést már múlt időben tehetem fel, önmagamnak. A válasz: Térey szerintem nem volt posztmodern, legalábbis nem abban az értelemben, mint Esterházy. Téreynek sikerült az, ami nagyon keveseknek: ebben a történelemben egyedülálló irodalmi dömpingben markáns, saját stílust, tartalmi- és formavilágot kialakítani.
Kár, hogy nincs többé.Emlékét örökre megőrizzük.