Jules Verne: Utazás a Föld középpontja felé
Lesznek talán, akik számára Jules Verne még Verne Gyula, szerintem úgy is jó, de azért maradjunk az eredeti francia változatnál...Az Utazás a föld középpontja felé Verne legkevésbé vernés könyve, ugyanis az itt leírt tudományos " tételeket" azóta mind megcáfolták. A könyv ugyanakkor kalandregénynek, szórakoztató olvasmánynak kitűnő.
Lienbrock professzor, a tipikus szórakozott német tudós, talál egy óizlandi nyelven írt kéziratot, melyben egy felfedező leírja, hogy járt a föld középpontjában és egy izlandi kráteren keresztül lehet oda leereszkedni. Axel, az unokaöccs, nem igazán lelkesedik az ötletért, hogy elkísérje a professzort Izlandra. Végül persze elutaznak, nagy nehézségek árán leereszkednek a kráterbe, elindulnak a Föld belseje felé. Axelnek az szúrja a szemét, hogy lefelé haladva nem nő a hőmérséklet. A professzort ez inkább lelkesíti.Amikor pedig ivóvizet találnak, a tudóssal madarat lehet fogatni.
A legfurcsább az, hogy egy eddig nem ismert földalatti tenger partján dinoszauroszokkal és ősi halakkal találkoznak. Meg óriási, négyméteres emberekkel.
Végül aztán szerencsésen zárul a kaland, a bátor felfedezők feljönnek- igaz, kissé különös módon és helyen- a felszínre.
Valahogy olyan érzésem van, hogy Verne ezt a regényt úgy hasból írta. Tetszett neki, hogy bemutathassa az akkor még igen egzotikus országnak számító Izlandot, kifejthesse kételyeit a Davy- elmélettel szemben, szólhat a földtani rétegekről- szóval, Verne ebben a könyvben a polihisztorságát csillogtatja. A baj az, hogy a 20. század tudománya már sok dolgot megcáfolt, így aztán a mai olvasóra az Utazás a föld középpontja felé inkább szürreális kalandregényként, proto-fantasyként, semmint tanulságos ifjúsági regényként hat. Ennek ellenére, mint minden Verne-regényt, mindenkinek, főképp a 8-14 éveseknek el kellene olvasni. Stílusérzék, cselekményvezetés- ezekhez értett Verne. Író volt ő, nem tudós, vagy jós, akárki akármit is állít.
Lienbrock professzor, a tipikus szórakozott német tudós, talál egy óizlandi nyelven írt kéziratot, melyben egy felfedező leírja, hogy járt a föld középpontjában és egy izlandi kráteren keresztül lehet oda leereszkedni. Axel, az unokaöccs, nem igazán lelkesedik az ötletért, hogy elkísérje a professzort Izlandra. Végül persze elutaznak, nagy nehézségek árán leereszkednek a kráterbe, elindulnak a Föld belseje felé. Axelnek az szúrja a szemét, hogy lefelé haladva nem nő a hőmérséklet. A professzort ez inkább lelkesíti.Amikor pedig ivóvizet találnak, a tudóssal madarat lehet fogatni.
A legfurcsább az, hogy egy eddig nem ismert földalatti tenger partján dinoszauroszokkal és ősi halakkal találkoznak. Meg óriási, négyméteres emberekkel.
Végül aztán szerencsésen zárul a kaland, a bátor felfedezők feljönnek- igaz, kissé különös módon és helyen- a felszínre.
Valahogy olyan érzésem van, hogy Verne ezt a regényt úgy hasból írta. Tetszett neki, hogy bemutathassa az akkor még igen egzotikus országnak számító Izlandot, kifejthesse kételyeit a Davy- elmélettel szemben, szólhat a földtani rétegekről- szóval, Verne ebben a könyvben a polihisztorságát csillogtatja. A baj az, hogy a 20. század tudománya már sok dolgot megcáfolt, így aztán a mai olvasóra az Utazás a föld középpontja felé inkább szürreális kalandregényként, proto-fantasyként, semmint tanulságos ifjúsági regényként hat. Ennek ellenére, mint minden Verne-regényt, mindenkinek, főképp a 8-14 éveseknek el kellene olvasni. Stílusérzék, cselekményvezetés- ezekhez értett Verne. Író volt ő, nem tudós, vagy jós, akárki akármit is állít.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése