Elisabeth Elliot:Áldást örököltek
Ennek a könyvnek az ajánlóját két részre választom:
1. Minden keresztény szülőnek és jövendő szülőnek el kell olvasnia Elisabeth Elliot : Áldást örököltek című könyvét. Nagyon sok jó tanácsot kapunk belőle a családi imára, a gyermekek nevelésére ( beleértve a büntetést is, merthogy nem liberális keresztényekről van szó!),a keresztény közösségekbe való fokozatos szocializálásra, az iskolába való beillesztésre vonatkozólag. Nagyon tetszik az a mondat, hogy " az apa a család papja". Ez, véleményem szerint, pontosabban írja le az apa családban betöltött szerepét, mintha azt mondanám, hogy az apa a család szellemi vezetője. Mert nekünk, férfiaknak, nem árt beismernünk, hogy bizonyos dolgokhoz a nők jobban értenek...
2. Másfelől maga a könyv -bocsássanak meg ezért a Szerző és a Kiadó- sok esetben idegesítő. A családtörténeti rész leginkább az ősök, főként a nőnemű ősök, hosszú oldalakon keresztül történő felmagasztalásából áll. Hibátlan anyák és apák, tökéletes otthonok, a házimunkában mindig szívesen segítő gyermekek, pillanatok alatt megoldott problémák ( természetesen Isten segítségével), soha nem tévedő szülők engedelmes gyermekei három generáción át- valahogy kilóg a lóláb. Azt egyszerűen nem hiszem el, hogy soha, senki nem volt ebben a családban dühös. Hogy még a rákbetegséget is mindig, minden pillanatban tökéletes belenyugvással, Isten akarataként fogadták. Ez nem igazi családtörténet, ez apoteózis. Méghozzá a rózsaszín cukormázas fajta.
Márpedig tudjuk, hogy egyedül Isten tökéletes.
És nincs rajta cukormáz.
A szülők tisztelete nem azt jelenti, hogy haláluk után jóformán szentté avatjuk őket. Még akkor sem, ha sok-sok áldást örököltünk tőlük.
" Jó Hír" Iratmisszió Alapítvány, é.n.
johir.org
1. Minden keresztény szülőnek és jövendő szülőnek el kell olvasnia Elisabeth Elliot : Áldást örököltek című könyvét. Nagyon sok jó tanácsot kapunk belőle a családi imára, a gyermekek nevelésére ( beleértve a büntetést is, merthogy nem liberális keresztényekről van szó!),a keresztény közösségekbe való fokozatos szocializálásra, az iskolába való beillesztésre vonatkozólag. Nagyon tetszik az a mondat, hogy " az apa a család papja". Ez, véleményem szerint, pontosabban írja le az apa családban betöltött szerepét, mintha azt mondanám, hogy az apa a család szellemi vezetője. Mert nekünk, férfiaknak, nem árt beismernünk, hogy bizonyos dolgokhoz a nők jobban értenek...
2. Másfelől maga a könyv -bocsássanak meg ezért a Szerző és a Kiadó- sok esetben idegesítő. A családtörténeti rész leginkább az ősök, főként a nőnemű ősök, hosszú oldalakon keresztül történő felmagasztalásából áll. Hibátlan anyák és apák, tökéletes otthonok, a házimunkában mindig szívesen segítő gyermekek, pillanatok alatt megoldott problémák ( természetesen Isten segítségével), soha nem tévedő szülők engedelmes gyermekei három generáción át- valahogy kilóg a lóláb. Azt egyszerűen nem hiszem el, hogy soha, senki nem volt ebben a családban dühös. Hogy még a rákbetegséget is mindig, minden pillanatban tökéletes belenyugvással, Isten akarataként fogadták. Ez nem igazi családtörténet, ez apoteózis. Méghozzá a rózsaszín cukormázas fajta.
Márpedig tudjuk, hogy egyedül Isten tökéletes.
És nincs rajta cukormáz.
A szülők tisztelete nem azt jelenti, hogy haláluk után jóformán szentté avatjuk őket. Még akkor sem, ha sok-sok áldást örököltünk tőlük.
" Jó Hír" Iratmisszió Alapítvány, é.n.
johir.org
Megjegyzések
Megjegyzés küldése