Osvaldo Soriano:Nem lesz többé gyötrelem,sem feledés

 Kevés ennél szebb cím létezik a kortárs irodalomban. A "Nem lesz többé gyötrelem, sem feledés" Carlos Gardel egyik versének zárósora. Remekül előlegezi meg a regény hangulatát,cselekményét.

Osvaldo Soriano argentín író Nem lesz többé gyötrelem,sem feledés című könyvében szülőhazájába vezet bennünket.Az időpont valamikor 1973 vagy '74. Argentínában Perón elnök van hatalmon,de az a konszenzus,amely a népet az elnök mellé állította,megtörni látszik. Felnőtt egy új nemzedék,amelynek tagjai Buenos Aires valamelyik egyetemén tanultak,peronistáknak vallják magukat,valójában inkább baloldali anarchistáknak nevezhetnénk őket. Ezek a forrófejű,hataloméhes ifjak pedig ki akarják rakni a pártból a 40+nemzedéket. Céljaik érdekében a koncepciós perektől illetve az erőszaktól sem riadnak vissza,utóbbit kifejezetten élvezik is.

Egy képzeletbeli argentín falu rendőrnyomozója don Ignacio. Lelkes peronista,a politikai "bűnözőkkel" szemben igen keményen jár el. Csakhogy egy szép napon utoléri a végzet:a rendőrfőnök szerint Ignacio egyik embere,Mateo,a peronisták közé befurakodott kommunista,tehát áruló. Kérik,hogy tartóztassa le Mateot. Ignacio tudja,hogy a vád koholt,nem hajlandó Mateot kiadni-errr ő maga is célponttá válik,őt is árulónak bélyegzik. Don Ignacio néhány emberével beveszi magát a község rendőrörsére,mire a hadsereg és a rendőrség,kiegészülve néhány elvakult,magát forradalmárnak tartó ifjúval,körbeveszi a rendőrörsöt. Lövöldözés kezdődik,sebesülések,halottak. A falu népe félénk kíváncsisággal lesi az összecsapást,a bátrabbak megpróbálnak becsatlakozni egyik vagy másik oldalra. Közben megérkeznek az újságírók,ez megosztja a támadók táborát. Az idős,cinikus kormányzónak pedig mindegy,hogy ki nyer,csak gyorsan legyen vége az egésznek. A végén már áttekinthetetlen a helyzet,mindenki a maga pecsenyéjét sütögeti,mindenki lő mindenkire, a Buenos Airesből érkezett egyetemisták egy csoportja megpróbálja kirabolni a bankot...

Soriano saját könyvét a szatíra műfajába sorolja. Mi,európai olvasók,valahogy kevésbé tartjuk ezt a sztorit humorosnak. Persze,nevetünk olykor,például akkor,amikor helikopterről disznószart szórnak a támadókra,de valahogy mégsem a humor dominál ebben a könyvben-legalábbis számunkra. Mi inkább a tragikus oldalát látjuk a történetnek. Sok veszendőbe ment emberi élet,elpazarolt tehetségek,érzéketlenné tett,hidegszívű fiatalok. Meg aztán eszünkbe jut saját történelmünk,bizony,az 1950-es évek koncepciós perei. Baljós história ez a Nem lesz többé gyötrelem,sem feledés,groteszk befejezéssel.De azért minden irodalimkedvelőnek ajánljuk.