Bejegyzések

Trousdale címkéjű bejegyzések megjelenítése

Jerry Trousdale: Csodamozgalmak

Ez a könyv lényeges, mint a só. Nemcsak missziós szolgálatot teljesítők, vagy arra készülők számára hasznos és kellems olvasmány, hanem mindazok számára, akik szeretnék megérteni a jelenleg is folyó muszlim-keresztény ideológiai és fegyveres összecsapások lényegét. A Csodamozgalmak Szerzője szerint- Jerry Trosdale maga is gyakorló misszionárius-  az iszlám világ bomlóban van. Azért van bomlóban, mert sok muszlim hívő kiábrándult, nem kap választ a Koránból az élet nagy kérdéseire, ezért pozitívan fogadja Jézus üzenetét a megbocsátásról és megváltásról. Trosdale leírja egy sejk szellemi gyötrődéseit, aki felismerte, hogy a Korán által közvetített ál-igazságok csak arra jók, hogy felismerve boomlasztó és káros hatásukat, elindítsa a hívőt egy másik úton, az igazi, keresztény Isten útján. Az utóbbi években több ezer új keresztény közösség jött létre muzulmán befolyás alatt álló, főként afrikai területeken. A megtértek egy része korábbi terrorista. Az egészben csak az a furcsa, hogy Eur