Könyvekről mindenkinek

 A könyv alcíme:A Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár és az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága 2021.szeptember 8-i, az első Bethlen- kormány megalakítása 100.évfordulója tiszteletére szervezett konferenciájának előadásai. Dacára a sok és színvonalas monográfiának, Bethlen István alakja még mindig nem része a magyar történeti köztudatnak. Nincs még benne a magyar elmékben és lelkekben, hogy a Horthy-korszaknak több alkorszaka is volt, s ezen alkorszakok egyik legkitűnőbb, nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő kvalitású politikusa Gróf Bethlen István. A VERITAS Történetkutató Intézet által szervezett konferencia könyvbe rendezett anyaga hozzájárul a magyar történeti köztudat árnyalásához. Mind a 12 tanulmány ismertetésére nincs mód ebben a könyvajánlóban, inkább a recenzens " személyes kedvencein" keresztül próbálom megértetni, mennyire fontos is ez a könyv a magyar történettudománynak.  Mindenképpen érdemes Szakály Sándor tanulmányával

 A könyv alcíme:Tanulmányok a két világháború közötti magyar történetírásról.  Erős Vilmos a magyar történetírás történetének egyik legnagyobb szakértője. A szellemtörténettől a népiségtörténetig című könyvében a két világháború közötti történetírás legnagyobb alkotóiról készült tanulmányait gyűjtötte össze. Kiválóan sikerült a könyv, ösztönöz a további olvasásra, kutatásra. Az alábbi rövid könyvajánlóban néhány részkérdésben fogalmaznám meg egyáltalán nem szakértői véleményemet, kiemelve, hogy a könyv minden magyar történész számára nélkülözhetetlen.  1. Nagyon fontos tudnunk azt, hogy a két világháború köüzötti magyar történetírás világszínvonalú volt. A bolygó bármely nemzete örült volna, ha olyan kvalitású és világlátású történészeket tudott volna sorai között, mint Szekfű Gyula, Domanovszky Sándor,Mályusz Elemér, Szabó István, Hajnal István, de ide sorolnám Hóman Bálintot is, és még jópár név kívánkozna ide. Akárcsak az irodalomban, a történettudományban is " aranyidőknek&quo

 A Három nemzedék a két világháború között Magyarországon alapműnek,a középosztály soraiban szinte kötelező olvasmánynak számított. A világháború után aztán az új kurzus valósággal kiátkozta Szekfű Gyula könyvét. A huszadik század végének rendszerváltása után aztán újra megkísérelték alapművé tenni a Három nemzedéket,több-kevesebb sikerrel. Nagyon nehéz tehát tárgyilagosan ajánláni,recenzálni,elemezni ezt a könyvet. Nem is vállalkozunk részletesebb elemzésre. Inkább kiemelnénk három dolgot,melyen-véleményünk szerint-a 21.századi Olvasó vagy Újraolvasó elgondolkodhat. Az egyik kérdés a mű alapkoncepciója. Lehet-e nemzedéki alapon történelmet írni? Hiszen egy korszakban több generáció él együtt,ezek együttesen formálják az adott korszakot. Van-e olyan,hogy negyvennyolcas nemzedék,liberális nemzedék,trianoni nemzedék?Véleményünk szerint a kérdést árnyalni kell. 1867 előtti korszak magyar irányítói nagyjából egy nemzedékhez tartoztak. Bár hozzá kell tenni,hogy Széchenyi és Kossuth között a

 Romsics Ignác,a jelenkor egyik legkiválóbb magyar történetírója Clio bűvöletében című könyvében méltó emléket állít az elődöknek és kisebb részben a kortársaknak. A magyar történetírás már maga is történelem,illetve:a magyar történetírást át-meg átszövi a történelem. Megismerhetjük a 16.századi úttöróket,Brodaricsot,Szamosközyt,sőt,a Biblia fordítóját,Károli Gáspárt,amint egyik írásában Isten büntetésének írja le a törököt. Látjuk a koraújkor jezsuitáit,más papjait,amint a nulláról indulva gyűjtik össze hatalmas kötetekben az addig senki áltál figyelemre sem méltatott okleveleket,emlékiratokat. Látjuk a reformkori nagyokat,a nemzeti ábrándokat kergető Horváth Istvánt,a sokkal szakszerűbb Horváth Mihályt,s nem tudjuk,mit érezzünk azon tényt ismerve,hogy a ragyogó tehetségű,de radikális forradalmi szemléletű,sokszor irracionális Vasvári Pál elhunyt az erdélyi harcokban.  Bevallom,jómagam nem az elejétől kezdtem olvasni Romsics Ignác könyvét. Hanem Hómanra és Szekfűre voltam kíváncsi. A

Orbán Balázs és Szalai Zoltán szerkesztésében jelent meg az Ezer év Európa közepén:A magyar állam karaktere című könyv (Mathias Corvinus Collegium-Tihanyi Alapítvány, Budapest, 2019.) Ez a könyv lényeges, mint a só, mint a víz, minden értelmiséginek, tanárnak, egyetemi hallgatónak, műszaki embernek el kellene olvasnia. A kötet tanulmányaiban arra a nem is olyan egyszerű kérdésre kapunk magyarázatot, hogy mi tette Magyarországot és népét az elmúlt ezer év során olyanná, amilyen. Nincs arra mód, hogy minden tanulmányról részletesen írjunk, inkább a teljesség igénye nélkül kiemelnénk néhányat. Trócsányi László korábbi igazságügyminiszter Magyarország alkotmányos identitása című tanulmányában nagyon pontosan elhatárolja a szuverenitás és az identitás fogalmát, majd elmondja, miért is olyan fontos ez a különbségtétel a magyarság történetében. Mezei Balázs Mihály kereszténység és magyar államiság összefüggéseit taglaló írásában számomra legérdekesebb Esztergomnak, mint szellemi központnak

Szabó Dezsőtől legtöbben csak a Horthy-korszak társadalomformáló művét, Az elsodort falut ismerik. Pedig Szabó Dezső munkássága nem korlátozódik erre az antiszemita felhangoktól sem mentes regényre. Az 1930-as években felismerte- vagy felismerni vélte, kinek hogy tetszik- hogy a magyarságra a svábság éppen akkora veszélyt jelent, mint a zsidóság. Ebben természetesen nem volt igaza, dehát utólag könnyű okosnak lenni...Mindenesetre a svábellenes nagy ráébredésből született egy szellemes hangú politikai pamflet Ede megevé ebédem ( Milyen szekfű nyílt Schittenhelm Ede sírján?) címmel. Az írás könyv alakban is megjelent. Szabó Dezső ebben a műben a kor vezető történészének, Szekfű Gyulának válaszolt. Szekfűt irritálta az idegenellenesség, Szabó és az őt követő értelmiségiek ( nagyon sokan voltak) viszont asszimilációellenesek voltak. Pontosabban: úgy vélték, nem lehet a zsidókat és a svábokat asszimilálni. A két szellemi óriás vitájából még további viták kerekedtek, melyek egészen az 1944